Székely Szabadság Napja - 2017
Írta: Szmolicza József   

SZÉKELY SZABADSÁG NAPJA

Marosvásárhely, Postarét 2017. március 10. 16 óra


Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a Székely Népnek!


A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2012-ben a székely szabadság napjává nyilvánította március 10-ét, annak emlékére, hogy 1854-ben e napon végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat, akik a Makk-féle összeesküvés során kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újralobbantani. Céljuk a nemzeti önrendelkezés megteremtése volt, ezért életüket áldozták, példát mutatva az utókornak bátorságból és hűségből.

 

Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.

/Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása, 2013./

 

"Legyünk sokan, hogy ne mondhassák Bukarestben, beletörődtünk a jogfosztottság állapotába, beletörődtünk abba, hogy polgármestereinket meghurcolják, naponta terjesszenek elő a törvényhozásban magyarellenes törvényjavaslatokat, végül olyan új régió létrehozását erőltetik ránk, melyben a székelyek is elszórványosodnak. Ezért kell eljönni Marosvásárhelyre, március tizedikén a székely vértanúk emlékművéhez" - fogalmaz a SZNT közleménye.

Izsák Balázs a SZNT elnöke emlékeztetett arra, hogy alkotmányos úton akarják Székelyföld autonómiáját elérni. "A megvalósítás útján mindig jogkövető magatartást tanúsítottunk, és erről az útról ezután sem fogunk letérni! Ezt követeli meg tőlünk egész történelmünk, a székely közösségi gondolkodás és magatartás!"

A helyszínen az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek elnökei, valamint a baszk és a katalán nép, és az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselői mondanak beszédet.
A résztvevők ezt követően mintegy két kilométert vonulnak Marosvásárhely főteréig, ahol a romániai régiósítási tervek ellen és Székelyföld autonómiájáért tüntetnek, és átadják a demonstráció petícióját a kormány Maros megyei képviselőjének.

Kérjük a világban élő magyarokat, segítsenek abban, hogy minél többen megértsék: Székelyföldet sem felosztani, sem beolvasztani nem hagyjuk! Ezért vonulunk utcára a Székely Szabadság Napján, Marosvásárhelyen, de lengjen ismét a székely zászló Bécs, Budapest, Brüsszel, Cleveland, Hága, Helsinki, Isztambul, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin is. /Izsák Balázs a SZNT elnöke/

Forrás: www.erdely.ma

"Autonomy for Székely Land"


Amerikai székelyek tüntetnek az autonómiáért, a Fehér Ház előtt (Washington, USA) 2016. 03. 06-án.

Fotó: Imreh Róbert, a kép forrása: www.erdely.ma

 

 

 

Kedves Székely Testvéreink!

Lélekben veletek vagyunk!

Isaszeg Városának két Székelyföldi testvértelepülése is van, Csíkszentmárton és Csíkkozmás és ez kötelez bennünket, hogy kezdeményezéseiteket támogassuk.  A legnehezebb időkben jómagam is jártam (1980-as évek közepén és 1990-ben) -e gazdag történelmi múlttal rendelkező településeken, és meggyőződhettem a Székely vendégszeretetről, a kedves fogadtatásról.  Abban az időben üresek voltak a húsboltok, sorban álltak az emberek még a villanykörtéért is, mert éppen akkor az volt a hiánycikk.  De nekünk jutott bőségesen étel és ital egyaránt, vendéglátóinknak hála. Köszönet ezért érte! Pedig nem lehetett egyszerű előteremteni akkor mindezeket, hiszen csoportunk létszáma lehetett vagy 40 fő.

És emlékszünk-e még 1990-re?  Marosvásárhely Fekete márciusára? Sütő András író és a magyarok bántalmazására? Kevesen tudják, hogy milyen borzalmakat rejt - e "Fekete" szócska, bár mi nyár elején voltunk Marosvásárhelyen, de sejthető volt, ami ott korábban történt, az utcán még akkor is gépfegyveres katonák és rendőrök járőröztek. Félelmetes volt! Emlékszem arra is, hogy a magyar újságárus csak úgy tudta árulni kiadványait, hogy egy összecsukható kis asztalkára, egy  nejlon zsákba tette azokat, hogy ha jön a "policáj", akkor mielőbb elillanhasson. Mert bizonyára komoly lehetett a büntetés érte.  Ezt is egy kapualjban - szinte lopva tehette csak meg. Nehéz idők voltak ezek.

Ezért is van nagy szükség az autonómiára, hogy az ehhez hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg.


 

Képek forrása: erdely.ma

 

Kitűzték a Székely zászlót az isaszegi Városháza épületére, 2013. 03. 10-én.

Csíkszentmárton testvértelepülésünktől kaptunk 2 db zászlót ajándékba, melynek párját

a Szabadságtörekvések Emléktemploma - Ref. templom homlokzatán helyezték el.

Fotó: Szmolicza József

Székely zászló leng a Városháza épületén


Gyújtsunk gyertyát hőseinkért!

Megemlékezés Budapesten, a Hősök terén a Székelyföldért Társaság szervezésében,

2017. március 10-én 18 órakor

Beszédet mond:

Pánczél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnöke

dr. Papp Lajos, Széchenyi-díjas szívsebész professzor

György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke.

A részletes program a Székelyföldért Társaság honlapján elolvasható