Anyák Napja 2017.
Írta: Szmolicza József   

 

Anyák napja közeledtével gondoljunk sok szeretettel az édesanyákra, nagymamákra, azokra is akik már nem lehetnek közöttünk, eltávoztak az élők sorából, de emléküket szívünkben örökké megőrizzük.

 

1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök 1914. május 9-i proklamációjával hazájában minden év május második vasárnapját az anyák hivatalos ünnepévé nyilvánította. (1914-ben május második vasárnapja, és így az Anyák Napjának első hivatalos megünneplése május 10. napjára esett.)

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából és a legelső Anyák Napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV Gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az Anyák napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó «Anyák napját», ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.”

 

Emlékezés - Csepregi éva: Mama

 

Twist Olivér Kórus - Anyácska

 

 

HIÁBA VÁR...


Megint hazaindulok nemsokára

Nagy néma csend borult a kis szobára

Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt

Nincs már ott aki eddig hazavárt.

 

Békülten mondom: elköltözött

Nem lakik többé az élők között

Óh hogy várt mindig

milyen nehezen szorongva leste

mikor érkezem

S amikor egyszer csak elébe léptem

Úgy felragyogott az a kedves két szem!

 

Pedig szolgálatom hívó szavára

Én olyan gyakran hagytam őt magára

És neki fájt minden búcsúvétel

Körültipegett anyai féltéssel.

 

Amíg csomagoltam és rendezgettem

Szeme kísért, csendesen ült mellettem.

S belesűrítve minden féltő gondot

Néhány búcsúzó szóval annyit mondott:

Vigyázz magadra gyermekem!

 

Azután egyszer Ő is útra kelt...

Végső tekintetével átölelt és indult

hangtalanul, csendesen...

 

Elment! Elment! Hiába keresem

Ő utazott el - ismételgetem.

Tudta hogy örök hajlék hívja fenn

És most előrement és hazavár

Csak egy kevés idő van hátra már!

 

S ha véget érnek próbák, földi harcok

Megint meglátom azt a kedves arcot

Ott hol nem választ el soha semmi

És soha többé nem kell búcsút venni.

 

Kicsiny szobánk most csendesen fogad

De csendje is tud drága titkokat

Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám!

Hazavár most is az Édesanyám.

 

/Túrmezei Erzsébet/