119 évvel ezelőtt, 1901. szeptember 28-án született Szathmáry Zoltán az isaszegi falumúzeum alapítója
1901. szeptember 28-án született Szathmáry Zoltán (1901 – 1989) múzeumalapító, polihisztor, a Szabadságtörekvések Ref. Emléktemploma templomépítő gondnoka, a település történelmének kutatója, Isaszeg első jelvényének készíttetője, az Adattári Közlemények sorozat elindítója és felsorolni is nehéz az általa szervezett isaszegi rendezvények, kiállítások, – magyar – lengyel baráti találkozók – sorát. Amatőr régészeti kutatásokat is végzett Isaszeg őstelepülési helyein, ebben a munkájában sokáig segítségére volt Juhász Vilmos, a Múzeumbaráti Kör régészeti szakkörének vezetője. A következő írással emlékezünk Zoli bácsira születésnapja alkalmából, amely az Adattári Közlemények III. számában jelent meg 1977-ben. Bár „isaszegi-ként” szerepel a kiadványban az aláírás, de mi tudjuk, hogy ezt a gyönyörű szép hitvallást maga Zoli bácsi írta. Emlékét őrizzük meg szeretettel!
Nézd az ezerszínű, nyári vadvirágokat! Porladó hantokra szórja szirmukat a szél. Az egykori Pannon-tenger fulladt medrének homokja millió esztendő kövesült életét takarja…
Csendesen járj, fiam, ne fuss! Ahová lépsz, vérét ontott seregeknek, földre tepert, otthonát védő őseidnek jeltelen hantjain jársz.
Erre gyere! Itt táboroztak a honfoglalók! Ez a terület Vérvár…
Hegy és szakadék, rengeteges erdő, sárkányos halmok… A Rákos-patak rohanó árja sokszor vált itt tajtékos pirossá. A jobbágylegényt, a szegény magyart a tárogató hangja Dózsa, majd a kurucok lobogója alá gyűjtötte.
Figyelj, fiam! Itt éltek őseid. Az ezeréves szőlők, kertek és rózsafák alatt embercsontok porladnak. Rajtuk sarjad az új tölgyes. Tatártól, töröktől, némettől véresek a nyomok. Utánuk tengernyi gyötrelem, halál és pusztaság… Csendes már a tábor, nem pattog a kartács, némák a sáncok, az árkok „Buda vaskapuján”.
Kis forgószelek avarral takarják a nagy történések helyét. Nem hallatszik már a rablánc csörgése sem, mit a nemes urak a koldus népre raktak.
Hallgasd a madárdalt! Itt szebb az énekük. Szüntelen hirdetik, hogy a sarjadó fűben mért pirosabb a vadvirág.
A Katonapallag nagy hegyén közelebb az ég, szebb a villámlás is. A sötét vihar és a kóbor felhők itt hamarabb oszlanak. Tíz falut belátsz innen, a messzeségből tornyok intenek feléd. Hallgasd, mindnek van mondanivalója hozzád. Az elhamvadt őrtüzek helyén elpihent a várhegy kőpalánkjának strázsája – de élénken él tovább az emlékekben.
Mennyi hűséget, akarást és szeretetet takarnak itt a hantok!
Ne menj még, fiam, emlékezz…
– isaszegi –
