Az alábbi cikket a Falumúzeum Adattárában őrizzük és most először kerül magyar fordításban nyilvánosságra. Szabó Eszter, isaszegi lengyel filológus fordította magyar nyelvre. Eszter néhai Nagytiszteletű Szikszai (Szalisznyó) János isaszegi református lelkész unokája, aki ösztöndíjas tanulóként több alkalommal is tanult Lengyelországban. Többek között Krakkóban, a Jagelló Egyetemen is. Esztinek ezúton is megköszönöm, a fenti cikk fordítását, bízva abban, hogy máskor is segítségünkre lesz! Ezúton is sok szeretettel üdvözöljük, a kedves Szikszai családot!
Mindig nagy öröm számomra, amikor isaszegi magyar – lengyel vonatkozású hírt közölhetek honlapunk olvasóival. Isaszeg gazdag magyar – lengyel vonatkozású emlékekkel rendelkező település. Több nemzetiség is élt és dolgozott egykoron, egymás mellett békében és szeretetben. A XVIII – XIX. században a helyi identitás (isaszegi lakos) jóval erősebb volt a nemzetiséginél. Nagyon sok lengyel nevet őriz múzeumunk adattára, amelyet a mai napig is kutatunk. A saját nevem is, Szmolicza lengyel eredetű név, a szótő a „Smolicz” (ejtsd: Szmolics) lehetett. Később a név a könnyebb kiejtés érdekében több évszázadon át változhatott a mai formára. Tehát méltán büszke lehet az ember magyarságára is, és egykori lengyel identitására is.
A lengyelség szeretetével Szathmáry Zoli bácsi „fertőzött” meg, amelyért a mai napig hálás vagyok! Külön köszönöm, Dr. Dürr Sándornak, volt krakkói magyar konzulnak, hogy a híres magyar-lengyel barátság szeretetéről, személyesen is meggyőződhettem 2009-ben, négy napos krakkói tartózkodásom alatt. De nemcsak én, hanem keresztlányom és fiam is, Éva és Péter. Ekkor volt ösztöndíjasként éppen Krakkóban Szabó Eszter a Jagelló Egyetemen. Sándor és Eszter fogadott bennünket az autóbusz pályaudvaron. Egy jó kis isaszegi „csapat” jött össze ekkor Krakkóban. Csodálatos napok voltak, csak hamar elszaladt az a néhány nap. Sándornak és feleségének Judit asszonynak köszönhetően nem volt gondunk a szállásra, étkezésre, hiszen saját lakásukon volt a szállásunk. Köszönjük! Sokat sétáltunk a belvárosban, jártunk a Ryneken, Kazimierz zsidó negyedben, ismerkedhettünk a lengyel ízekkel, kirándultunk Zakopánéba; jártunk a Gubalówka hegygerincén, Szent II. János Pál pápa egyik kedvenc túra útvonalán is! A lengyelek magyarok iránti szeretetét mindvégig éreztük. Mindenkinek csak ajánlani tudom Krakkó és környékének meglátogatását!
Az Echo Krakowa (Krakkói Visszhang) egy délutánonként megjelenő napilap volt, amely 1946 március 10.-től – 1997 május 9.-ig volt kiadásban. Ekkor csődbe ment és a Gazeta Krakowska (Krakkói Újság- ezt 1949 óta adják ki és ma is van, napilapként jelenik meg.) vette meg a jogaikat. Ez egy kultúrával foglalkozó újság volt, főleg Krakkóra koncentrálva pl: krakkói épületek bemutatása, krakkói tradíciók leírása, Krakkóról szóló versek közlése stb.
A babérkoszorús pecsétben: A Krakkó városi társadalmi munkáért díj nyertese – olvasható.
Ez egy Krakkó város által adományozott díj olyan egyesületeknek, művészeti közösségeknek, újságoknak vagy szervezeteknek (stb.), akik a krakkói kultúráért dolgoztak vagy azt előmozdították, reklámozták stb. Eredetileg már a XVII. század óta kiosztják bár nem ebben a formában, ez a korabeli érának (értsd kommunizmus) a változata volt erre a díjra.
33. évad, délutáni kiadás Nr2.(9974)
1978. január 3. (kedd), ára: 1 zlotyi
Élő történelem
(Levelezésünk Magyarországról)
A település, melynek neve Isaszeg, mindössze 30 km-re fekszik Budapesttől.
Autóval fél órás út a fővárostól keletre. Kifejezetten érdekes falu -hivatalosan nagyközség – főként a lengyelség számára. Nem véletlenül találtam itt magamat, de térjünk is rá a tárgyra.
Nos, hadd emlékeztessek, hogy a Novemberi Felkelés után sok lengyel találta magát Magyarországon. Hazánk fiai a Népek Tavasza harcai során a magyar hadseregben is szolgáltak, a magyarokat a Habsburgok ellen megsegítve ezzel.
A tábornokokra és magas beosztású tisztekre sajátjukként gondolnak a magyarok ma is ezekből az időkből. Például Bemre, Dembiński-re vagy Wysocki-ra, hogy csak néhányuk nevét említsük.
Hogy a magyarok számára milyen sokat jelentett e segítség rendkívül jól demonstrálja Kossuth Lajosnak -a magyar felkelés vezetőjének- felejthetetlen habár országunkban kevéssé ismert kijelentése.
„Aki a Lengyeleket nem szereti az a Hazát nem szereti.”
Kossuth ezen szavai korabeli politikai publikációkból és irodalmi feljegyzésekből maradtak ránk 1849-ből.
A lengyel legionáriusok hősiessége és bátorsága- a magyarokkal közreműködésben- rendkívül nagy publicitást hozott.
1849 április 6.-án Isaszeg határában került sor e szabadságharc egyik csatájára.
Az akkor lengyelekkel és magyarokkal együtt 20000-es sereg mindössze 48 ágyúval 48000-es osztrák sereget győzött le továbbá 250 ágyút zsákmányolt a csatában.
A harcokban mutatott rendkívüli vezetői képességeiért, Józef Wysocki ezredest tábornokká léptették elő.
Ezen a településen, egy domb tetején, van egy temető, ahol a lengyel légionáriusok nyugszanak.
Továbbá van egy, a harcoló lengyelek tiszteletére állított, emlékmű is.
A településnek ma is sok Kowalski (ejtsd: Koválszki), Jarecki (ejtsd: Járecki), Polański (ejtsd: Polányszki), Parandowski és más lengyel vezetéknevű lakosa van.
Isaszeg rendelkezik egy nagyon aktívan működő múzeumi baráti körrel, akik lehetőségeikhez mérten minden ehhez a naphoz kapcsolódó emléket gyűjtenek.
Ez az egyesület, amit a helyiek vezetnek a lengyel-magyar barátság állandó jelképévé vált.
A múzeum vezetője -a 74 éves Szathmáry Zoltán– csodálatos ember és nagyszerű hazafi, aki nagy szeretettel van a lengyelség iránt és mindenféle anyagi támogatás nélkül, önzetlenül fél életét ennek a gyűjteménynek szentelte.
Segítségére van a település néhány lakója is, akik a helyi értelmiséget képviselik.
Sok ebből az időszakból származó emléktárgyat Szalisznyó (Szikszai) János– a helyi református templom lelkésze, aki lengyel származással büszkélkedhet– gyűjtött össze majd adományozott a múzeumnak.
Egy másik kiállítás is nyílt nemrég Isaszegen, amelynek során eddig sosem látott -és lengyel viszonylatban is páratlan- emlékek kerültek kiállításra, többek közt: fotók, egyházi anyakönyvek és dokumentumok, katonai térképek, újságkivágások és régi magazinok.
A múzeum vezetése arról álmodik, hogy egy nap gyűjteményüket egy hozzáértő, szakmai magyar állami intézmény veheti majd kezelésbe.
A magyar Bem Józsefről elnevezett lengyel kulturális egyesület már fel is ajánlotta a segítségét, csakúgy, mint a múzeum egyéb más barátai és a mi országunk (értsd: Lengyelország) budapesti képviselete is.
Jan Frenkel