MÚZEUMOK VILÁGNAPJA
Május 18-a tiszteletére
A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában megtartott XI. konferenciáján határozták el a MÚZEUMI VILÁGNAP ünneplését. 1978. május 18-án tartották meg először.
Azóta már több mint száz ország közel 30000 múzeuma vesz részt a minden év május 18-án tartott eseményben.
Az ünnep célja, hogy az „év eme napján komolyabb figyelem forduljon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények felé”
Múzeumunkban erre az évre kézműves foglalkozás volt tervezve, de sajnos a vírusjárvány miatt ezt is el kellett halasztanunk. Kárpótlásképpen a korábbi rendezvényeinkről készült. fotó felvételekkel lepjük meg olvasóinkat!
Tanítómesteremnek is néhai Szathmáry Zoltánnak, mennyi rosszindulatot és szenvedést kellett elviselnie, értékvesztő, értékhamisító világunkban. E sorokat még annak idején, drága Papp Elekné Katica néni – a Múzeumbaráti Kör elnökségi tagja, magyar szakos tanárnő – írta. Elgondolkodom…, hogy mennyire igaza volt annak idején, és mennyire igazak akkori gondolatai ma is. Saját magamon is tapasztalom mindezeket. Ezt érzi az ember, bármennyit is dolgozik. Egy szomszédos település múzeumvezetője mondta még 2017-ben, hogy ő már úgy érzi, hogy a kis múzeumokat csak a „bolondok” tartsák össze. Hát kedves olvasó ebben a rövid mondatban minden benne van. De, hogy az ünnep hangulatát ne rontsuk el, jöjjenek a visszaemlékezések és az ígért fotók!
Juhász Ferenc: A múzeumok szerelme
(részlet)
Én hiszek a múzeumok értelmében. Értelmében és hivatásában. Hivatásában és szépségében. Nem az idő kriptái a múzeumok! Nem a történelem halottas-könyvei! Nem a múlandóság szarkofágjai! Én hiszek bennük, mert nemcsak a jövőben hiszek, de hiszek a múltban. A múzeumok éppúgy az élet jelentései, mint a természet, mint a társadalmak, mint az ember. A múzeumok éppúgy lét-önmagunkat őrzik, mint a mítoszok, az őskönyvek és az époszok. Nemcsak a természet kőzet-maradványait, a kővé-vált csontokat, tollakat, pikkelyeket, leveleket, virágporokat és koponyákat, nemcsak az ősi tegnap kő-üzeneteit őrzik, de őrzik az emberiség tegnapi-önmagát is: az álmokat, hiteket, vágyakat, mámorokat, bűnöket, önzéseket, tébolyokat, gyalázatokat, szerelmeket és halálokat. Ha jutok bárhova is a világon: mindíg megnézem a múzeumokat. Önmagamat keresem bennük, titkos létem volt tartalmait. A Föld-lét tegnapi hangjait, amelyek némák ugyan, mint a kő-kürtök, megkövesedett trombiták, amelyeket kőszájjal kő-katona fúj, de ezek a kő-hangok, kő-rivalgások mégis az eleven vér áramlását és bársony-áradását hozzák, az anyag csoda-virágzását, az emberiség-szellem virágzó mámorát.
Juhász Gyula: Zászlók
(részlet)
A múzeumban vannak régi zászlók,
Csukott szárnyakkal némán alszanak,
Fakult a színük és foszlott a selymük,
Törött a rúdjuk, fölírásuk elnyűtt
És meggörnyedtek az idő alatt.
Nemes Nagy Ágnes: Múzeumi séta
(részlet)
Én már csak ezt szeretem, a múzeumot. A tárgyak, a levegő alig-poros tisztaságát, a tárlók üvegfényeit. Ahogy ott ül a sarokban a két teremőr-öregasszony, ősz hajuk tartós hullámba rakva, az egyik óvatosan kávét hörpöl termosz-kupakból.
Nem nézek én ott semmit. Ne hidd, hogy nézek. Semmit. Bánom is én, kelta baltanyél, középkori csempe, kép, absztrakt szobor, nem nézek semmit. Csak a levegő, tudod.
Vagy mégis nézek? néztem? túl sokat, ma már fölösleges? Hisz látom most is, ott szemben a falra akasztva megigazulásaim sorát, a kéket, a réz-színűt, a foltot, a hajlatot, éji lovashadak barna-sötét rohanását.
„Csak a levegő, tudod.”
Erről a rövid mondatról, egy régi emlék jutott az eszembe.
A rendszerváltás utáni első magyar nagykövetünk Varsóban Engelmayer Ákos volt, aki Isaszegen is járt 1993-ban, a Szent Márton templomban megrendezett máig emlékezetes történelmi konferencián, melyet hatalmas szívvel támogatott, Dr. Tóthné Pacs Vera Polgármester Asszony!
A varsói magyar nagykövetségünk konzuli vezetői tisztét, Dr. Dürr Sándor Isaszeg nagy barátja, a Múzeumbaráti Kör elnökségi tagja töltötte be. Sándor irodájában Varsóban, ott függött a falon többek között a Falumúzeum, és Zoli bácsi fotója is. Amikor Varsóból szabadságra jött Magyarországra, első útja a múzeum volt. A levegő, mondta – az atmoszféra, a milliő, maga a múzeum egésze hiányzott számara, és csak ennyit mondott ő is – ahogyan Nemes Nagy Ágnes írásában is szerepelt –
„Csak a levegő, tudod.” – ez hiányzott számára.
Sz. J.
Fotó: Szmolicza J. – (2013. május 18.)
