
Az Isaszegi Falumúzeum Adattárában 1993-tól őrizzük, Dobrovits Károlyné adományát, egy újévi üdvözlőkártyát. Szeretnénk néhány szóban bemutatni az adományozót is. Dobrovits Károlyné Dingha Magda 1900-ban született Budapesten. Jómódú, nagypolgári családban teltek el boldog és gondtalan gyermek- s ifjú évei. A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, majd az európai hírű tudós Domanovszky Sándornál doktorált művelődéstörténetből. Férjhezmenetele után szép, élményekben gazdag házaséletet élt urával, aki magas minisztériumi hivatalt viselt. Férje tragikusan korai halála után, az 1945-öt követő években több súlyos csapás érte Magda nénit. Az 50-es évek elején az Alföld egy kis falujába volt kitelepítve, állást nem vállalhatott. Később Isaszegen telepedhetett le. Szellemi ereje frissességét és humorát megőrizve, csendes derűvel élte mindennapjait haláláig.
Magda néni az egyetemi évek alatt ismerkedett meg IMAOKA DSUICSIRO Japánból érkezett diákkal, akit maguk között csak „Gyurinak” hívtak. Az ismeretségből hosszú barátság szövődött. Imaoka japáni szokás szerint minden év végén kis üdvözlőkártyát küldött barátainak, melyen leírta az elmúlt év számára legfontosabb történéseit. 1925 szilveszterére küldött kártyáját, mely múzeumunk féltett kincse, szkennelve közöljük. E kis lapocska kor- és kultúrtörténeti dokumentuma egy távoli nép szép szokásának.
