„Békét, békét a világnak,
de ne zsarnokkénytől,
békét csupán a szabadság
fölszentelt kezéből.”
/Petőfi Sándor/
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 173. évfordulójára emlékezünk.
1848. március 15. – 2021. március 15.
Az isaszegi nemzetőrök
„nem csupán a kivívott egyenlőség elvéből, de azért is, mert oly készületek tétele mutatkozik, melynek ellenében készületlenül maradni honpolgári kötelességnek mulasztása.”
„Isaszegen és környékén Pestnek a forradalom bölcsőjének közelsége is fokozta a lelkesedést, mégis el kell ismerjük, hogy az ekkor már csaknem fele részben zsellérsorban élő, magyar-szlovák vegyes lakosságú Isaszeg népe kiemelkedő példamutatással fogott fegyvert a forradalom vívmányainak megvédése érdekében.”
Ezt nemcsak az önkéntesek – s ezen belül a zsellérek és 50 éven felüliek nagy száma bizonyítja, hanem az a tény, hogy a község össznépességéhez viszonyítva ők léptek a környéken legnagyobb számban a nemzeti őrseregbe. A nagyobb lélekszámú Aszód és Galgahévíz, vagy a közel azonos népességű Bag és Püspökhatvan lényegesen kevesebb nemzetőrt állított ki. Az összehasonlításra módot adnak az 1835-ból közölt statisztikai adatok, valamint a Pest megyei nemzetőrök 1848. november 13-án készült nyilvántartásának összevetése.
Az 1835 – 56-os évek statisztikai adatainak és a Pest megyei nemzetőrökről 1848. november 13-án készített összeírás adatainak összevetése azt bizonyítja, hogy Isaszegen a lakosság kb. 15%-a lépett a nemzeti őrseregbe. A felnőtt férfiak jelentős hányada. Országosan is magas volt még a nemzetőrök százaléka a lakossághoz viszonyítva Hévízgyörkön (14%), Bagon (12%), Püspökhatvanban (12%), Kartalon (11%), Turán (11%), és Galgamácsán (11%). Feltűnően kevés volt Domonyban (2,4%) és Galgagyörkön (2,5%). Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy részben éppen ezekben a községekben volt a zsellérek aránya a legmagasabb, részben a birtokos kisnemesi családok nem nézték jó szemmel a parasztok fegyverfogását.
Összeírása az Issaszegh-i nemzeti őrseregnek


Fili – Föl, föl vitézek a csatára
Fili – Jól van dolga a huszárnak
Szentegyházi Gyermekfilharmónia és huszárok
Kossuth Lajos táborában & Kossuth Lajos Debrecenből elindult