Tájékoztatunk minden kedves Múzeumbarátot, hogy a Múzeumok Őszi Fesztiválja program keretében a 2021. október 9-re meghirdetett gyalogtúrát a szarmata kurgánokhoz, a csapadékos időjárás miatt elhalasztjuk, azt egy későbbi időpontban valósítjuk meg. Szíves megértésüket köszönjük!
Múzeumok Őszi Fesztiválja – Isaszegi programok
Kárpótlásul Tihanyi Antal által 1971-ben Super 8 mm-es filmre rögzített „Isaszegi séta” című filmjét vetítjük le, amely kb. 50 perc időtartamú. A filmet múzeumunk számára a Nemzeti Filmarchívum segítségével digitalizáltattuk. Mit is láthatunk a félévszázada készült amatőr filmen? Településünk jeles épületeit; Öregtemplom, Szent István király templom, Református templom, Plébánia. Műemlékeit: Honvédsírok, Honvédszobor, Hősök szobra, Lengyel kapitány sírja (régi kereszttel); Ma már nem létező épületeket: a volt Rózsa presszó-Vendéglőt, „Dózsa” Kultúrotthont, falumúzeumot és a sokunk által nosztalgiával emlegetett MOZI-t, azaz a Petőfi Sándor Filmszínházat, továbbá a képkockákon feltűnik még többek között a Klapka iskola, Aulich utcai új Társasházak, Csata kisvendéglő, régi Vasútállomás környéke, utcarészletek, de láthatók a szívet-lelket gyönyörködtető isaszegi hímzések, népviselet jeles darabjai is egy rögtönzött „néptánc bemutatón”. Időutazásunkat élőszavas kísérettel egészítjük ki, mivel nem hangos filmről van szó. Adattárunkban örömünkre felleltük a régi MOZI plakátjai közül az 1971. októberi hónap „Moziműsorát” is, melyet most közzé teszünk.