Isaszegen is áthaladt a Cordatic-Rallye 1971-ben

Hírek házunk tájáról 1.

Jelenleg az Adattári dokumentációs anyagunk digitalizálását végezzük az új Aura Pro dokumentum és könyvszkennerrel. Ez a munka nem látványos, hanem lassú, nagy odafigyelést igénylő munkával jár. Időnként azért érdekességekre is bukkanunk, mint pl. az Autó-Motor Magazin 1971. évi 18-19-i számában. Lapjait fellapozva isaszegi vonatkozásokra bukkantunk.  „Az ismerd meg hazádat” c. rovatban Isaszegről is olvashatunk folytatásban történelmi ismertetést, de igazából érdekessé az újságot a hátsó borítóján található fotók teszik. A tizedszer Budapestről rajtoló Cordatic-Rallye egyik szakasza Isaszeg Nagyközségen is áthaladt. Az egyik fotón a háttérben a Szent István király templomunkat láthatjuk, a másikon pedig az elhíresült isaszegi „szakállas” sorompóról készült egy felvétel, amely képes volt még egy nemzetközi autós versenyt is hosszú időre megállítani. „A sorompó 10 percen túl is zárva tartandó” tábla szövegére bizonyára vannak még akik  emlékeznek, hogy ez valóság volt és több tíz percet is jelenthetett (a sorompó kezelő, a bakter jóvoltából). Hosszú kígyózó sorban álltak a gépjárművek, a sofőrök pedig dudálással jelezték nem tetszésüket. A képen a háttérben az út mellett jobb oldalt az isaszegi Képesfa (Hársfa) vastag törzse is felfedezhető. Oldalára Mária vitrint erősítettek. Az úton lévők, a vásárba menő isaszegiek, dányiak és más települések lakói megálltak egy kis időre itt pihenni, imádkozni és a közeli forrás hűs vizéből szomjukat oltva haladtak tovább.