In Memoriam
Dr. Tóthné Pacs Vera
(1941 – 2023)
„Szerettem volna még élni köztetek,
De a sors másképp rendelkezett.
Küzdöttem, de már nem lehet,
Szeretteim, Isten veletek!”

Az elmúlt napokban kaptuk a szomorú hírt, hogy Dr. Tóthné Pacs Vera Isaszeg Város korábbi polgármestere, az Isaszegi Múzeumbarátok Köre több mint tíz éven át elnökségi tagja, türelemmel viselt, hosszú betegség után 81 éves korában elhunyt.
Nehéz szavakat találni, a gyászhír hallatán, főleg ha olyan emberről van szó, aki sokat tett a Falumúzeumért, sokat tett a település fejlődéséért. Legutoljára 2019. szeptember 27-én a Múzeumbarátok Köre fennállásának 50. évfordulójára rendezett ünnepségen találkozhattunk az Isaszegi Művelődési Házban. Örömmel beszélgettünk és adtuk át munkánk eredményéül legújabb településtörténeti kiadványunkat. Nem gondoltuk, hogy ez a találkozás lesz az utolsó.

Dr. Tóthné Pacs Vera pedagógusként vállalta a tanácselnöki tisztséget 1983-tól megbízott, majd 1985-től megválasztott tanácselnökként végezte munkáját. A rendszerváltást követően 1990-től 2002-ig polgármesterként irányította a települést. Nagyrészt az ő érdeme, hogy Isaszeg 2008-ban elnyerte a városi rangot, hiszen ehhez a fejlesztések sorát kellett megvalósítania, hogy ezt a rangos címet Isaszeg Nagyközség megkapja. Megkésve, de nagyon megérdemelten vehette át 2018. augusztus 20-án Hatvani Miklós polgármester úrtól Isaszeg Város Díszpolgári címét, melyre joggal lehetett büszke.
Köszönjük Polgármester Asszonynak, hogy a múzeumban működő Hermann Ottó „Zöld Szíves” Szakkör munkáját mindvégig segítette, támogatta. Az Európai Természetvédelmi Év alkalmából készített kiállításunkat 1995-ben, majd a Madarak és Fák Napjára rendezett kiállításunkat is ő nyitotta meg. Saját polgármesteri keretéből támogatta a múzeumi szakkör nyári táborozását. Köszönjük és nem felejtjük!

Igyekszem emlékeimben felidézni azokat a jelentős fejlesztéseket, melyek Dr. Tóthné Pacs Vera nevéhez fűződnek. A település életében az 1980-as években a legfontosabb beruházás a gáz bevezetése volt. Első tanácselnöki ténykedését sikeresen megoldotta. Isaszeg szülöttének, Lázár György miniszterelnöknek, isaszegi látogatását megszervezve sikerült a gázhálózat bővítéshez a Kormány engedélyét megszerezni, és ennek köszönhetően épülhetett tovább a gázvezeték az 1988-89-es években. Ez idő tájt valósult meg a Művelődési Ház átépítésének befejezése is. A Nagyközség pályázat útján támogatást nyert el az új könyvtár megépítésére. Megépült az új Tóth Árpád utcai Általános Iskola és mellette az új ABC. Az 1990-es évek elején szennyvíz tisztítómű építése és a Műemléktemplom díszkivilágítása is Polgármester Asszony nevéhez fűződik. Az 1996-1997-es években a telefonhálózat és a csatornahálózat is megvalósult. A 2002-ben pályázat útján felépült a Madách utcai Tornacsarnok. Számtalan utca aszfaltozása szintén Dr. Tóthné Pacs Vera nevéhez fűződik.

A Szobor-hegyre vezető út valamint a Honvédszobor (1901.) környezetének rendezése, díszburkolattal való megépítése is Polgármester Asszony időszakában valósult meg. Támogatásával (Millenniumi pályázatból) sikerült az isaszegi csatát bemutató ólomkatona-kiállítást elkészíteni, amely most már a múzeum fő vonzerejének számít.
A most is kiválóan működő Isaszegi Polgárőr Egyesület létrehozása, újjáélesztése is Polgármester Asszony érdeme. A működésükhöz szükséges pénzügyi támogatást is biztosította.
Fokozottan oda figyelt a település környezetvédelmére, a színvonalas kulturális élet kialakítására. Felsorolni is nehéz, hogy hány múzeumi kiállítás megnyitó beszédét tartotta meg. 1993-ban első szóra támogatta az Együtt a Szabadságharcban című történelmi konferenciát a Műemléktemplomban, melyet Dr. Dürr Sándor konzul szervezett Varsóból. A varsói konzul javaslatára támogatta, hogy 2000-ben és 2001-ben isaszegi gyerekek részt vegyenek a lengyelországi Karlinóban megrendezett Nemzetközi Gyermekfesztiválon. Így Magyarországot isaszegi diákok képviselhették az Európai Uniót népszerűsítő lengyel rendezvényen! A Szentgyörgyi-erdőben végzett régészeti ásatáshoz nyújtott anyagi támogatást hálával köszönjük meg. Dr. Tóthné Pacs Vera Polgármester Asszony mindig figyelemmel kísérte a falumúzeum munkáját, a Múzeumbaráti Kör életét és ez nagy megtiszteltetés volt az intézmény és a Kör életében.

Tisztelt Polgármester Asszony!
Köszönjük a múzeumért, a településért végzett áldozatos munkáját!
Emlékét szeretettel megőrizzük!
A Teremtő kísérje utolsó útján!
Isten nyugosztalja!
Szmolicza József
Isaszegi Múzeumbarátok Köre titkára
Polgármester Asszony temetésére 2023. március 10-én Gödöllő – Máriabesnyőn került sor.











