
A most közölt fotók 6×6-os negatívjai a 2025. augusztus 29-én megnyílt fotó-technika történeti kiállításunkhoz a Művelődési Háztól kapott technikai eszközökkel együtt kerültek a múzeumba Martinkó Gábor kulturális szervezőnek köszönhetően. Digitalizálási munkánk során előrevettük a negatívtartó tasakban rejtőző értékes felvételeket. A szkennelést követően a múzeum gyűjteménykezelője elvégezte a közléshez szükséges retusálási munkákat. A fotó különlegességét az adja, hogy félig látszódik még a régi és a mai Művelődési Ház nagyterme is. „… hiszen a nagy munka csak félig kész. A régi épületnek csak a felét bontották le, az újnak csak a felét építették fel.” Jelentős társadalmi munka árán került átadásra 1980. október 11-én, tehát 45 éve a 250 fő befogadására képes (12×23 m) nagyterem a színpaddal, s a mögötte két szinten kialakított táncszobákkal. Művelődési ház ház avató ünnepséget is tartottak. Ekkor még fűtés nem volt a teremben, a központi fűtés és a kazánház felépítésére még 3-4 évet kellett várni. Bezzeg Károlyné gondnoki lakása is látható a képen, a kazánház mögött a postagalamb egyesület kis épülete is látható. A Művelődési Ház az egykori Juni-féle vendéglő államosított épületéből jött létre az 1950-es évek elején. Sokáig a „Dózsa” Presszó is a kultúrház épületében működött és szemből volt a bejárata. Később átköltözött a Népbolt mellé. A Művelődési Házba a Dózsa Gy. utca felől is be lehetett menni, volt egy kicsi előtér, iroda, ahol Fejéregyházi László Laci bácsi igazgató végezte – nehéz körülmények között – a munkáját. A régi Műv. Ház épülete mellett régi paraszt ház is látható, szépen faragott oromdísszel. Később elbontották, korszerű új családi házat építettek a helyére. A felvételből kiderül, hogy éppen akkor zajlott a járdalapok lerakása is. Áldatlan körülmények közepette működött a kulturális intézmény addig míg sikerült Dr. Tóthné Pacs Vera tanácselnöknek egy olyan pályázatot találnia (Könyvtár építésére kiírt pályázat), amely egy csapásra megoldotta mind a Nagyközségi Könyvtár, amely igen zsúfolt helyiségekben a Tanácsházán működött, mind a Művelődési Ház, amelynek építkezési munkái a kazánház átadása után anyagiak hiányában sajnos leálltak, több évtizedes gondját. 1988-tól már korszerű körülmények között folytatja mindkét kulturális intézmény munkáját.
A felvételek nagy valószínűséggel 1984 és 1986 között készültek. Fotók retusálása, digitalizálása Szmolicza J.




