Száz éves az isaszegi Hősök szobra

100 éves lett november 1-én Mindenszentek napján a város fő terén álló „Hősök szobra” I. világháborús emlékmű

Medgyessy Ferenc szobrászművész „Két baka” Hősök szobrának ünnepélyes átadása 1925. november 1-én.

Száz évvel ezelőtt, 1925. november 1-én került átadásra Isaszeg Fő-terén az I. világháborús emlékmű. A Hősök szobra tervezője Medgyessy Ferenc (1881-1958) szobrászművész volt. Anyaga: műkő. Az emlékmű ellenértékét az infláció miatt 6000 kg búza árában állapították meg, melyet a tiszavidéki búzának a fizetések napján a budapesti tőzsdén jegyzett középárfolyama szerint számítottak ki. A Községi Elöljáróság Szoborbizottságot hozott létre 1924-ben, amelynek tagjai voltak: Szabó Károly, Sztrízs József esperes-plébános, Süle Dénes, Richter József kántor, Paulovics Ferenc, Szmolicza István, Pálinkás Pál, Csajkovszki István, Veiszkopf Iván. Az emlékmű megrendelését a M. Kir. Belügyminiszter 20.331/1922. sz. rendelete alapján, a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság intézte. Isaszeg község hősi halottjait megörökítő emlékmű készítésére a szerződést Medgyessy Ferenc szobrászművésszel 1923-ban írták alá. Az emlékmű két katonát ábrázol. Az álló alak a megsebesült haldokló bajtársának vállán tartja jobb kezét. Pici módosítással Tószegen is átadtak egy I. világháborús emlékművet 1925-ben, de az sajnos a II. világháborús harcokban megsemmisült. Az Isaszegin az álló katona fejét rohamsisak fedi, míg a tószegin Bocskai-sapka volt. Tószegen az eredeti emlékmű másolatának felállítására 2015-ben került sor. Az álló alakot az isaszegi mintájára rohamsisakkal ábrázolták.

Hősök szobra átadása 1925. november 1-én. Fotótár: 585. Medgyessy Ferenc szobrászművész alkotása.
Isaszeg község elöljárósága megbízza ny. Schaeffaer Béla huszárkapitányt, hogy az I. világháborúban elesett hősök emlékművének felállításában intézkedjen. 1924. okt. 19. Falumúzeum adattára: 70.325.1.
„Isaszegi Hősök Emléke” a fából faragott szobrocskát Lőwy Béla isaszegi lakos készítette 1930-ban. Leltári száma: T-2019.1.12.