Aradi Vértanúk Emléknapja – Nemzeti Gyásznap
1849. október 6.
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október hatodikát a Magyar Kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.
Aradon 1849. szeptember 26-án 13 tábornokot és egy ezredest (Lázár Vilmost, aki szintén önálló seregtestet irányított) ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár András (Ferenc József egykori lovaglómestere) büntetését az utolsó pillanatban börtönre változtatták.
A kivégzéseket október 6-ára, az egy évvel korábbi bécsi felkelés és Latour hadügyminiszter meglincselésének évfordulójára időzítették. A börtönként szolgáló pesti Újépületben Batthyány a kivégzés előtti éjjelen egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát és súlyos vérveszteséget szenvedett, de életben maradt. (Az akasztásnak akkoriban becstelenítő jellege volt, jobbára köztörvényeseknél alkalmazták.) Ezek után nem lehetett felakasztani, de az ítéletet végre kellett hajtani, ezért a helyi parancsnok a kötél általi halálbüntetést saját hatáskörben „porra és golyóra” változtatta – a hír hallatán Haynau idegrohamot kapott. Batthyány nem engedte a szemét bekötni, és maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: „Allez, Jäger! (Rajta, vadászok!) Éljen a haza!” Kivégzésének színhelyén, az egykori Újépület falánál 1926. október 6-án avatták fel a Pogány Móric tervei alapján készült Batthyány-örökmécsest, amely a szabadság jelképe lett.
Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a 13 honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Láhner (Lahner) Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. A golyó általi halálra „kegyelmezett” Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt hajnalban lőtték agyon a vár északi sáncában, a többi elítéltet ezt követően a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé vált. Ma az egykori vesztőhelyen emlékoszlop áll, a vértanúk emlékét a városban 1890-ben felavatott, 1925-ben lebontott, majd 2004-ben újra felállított Szabadság-szobor, Zala György munkája őrzi.
Aradon 1850 februárjáig még három honvédtisztet végeztek ki, Ormai Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest (a költő Kazinczy Ferenc fiát) és Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy azért nem került a kivégzőosztag elé, mert megtébolyodott, ő 1850 februárjában halt meg a várbörtönben. A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat in effigie – a távollétükben, jelképesen – végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a „hatáskörét túllépő” Haynaut. Forrás: vajma.info
Az aradi vértanúk
/részlet/
S ők élni fognak, élni mindörökkön,
Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
A míg az eszmény ki nem hal e földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét melyért éltet áldozának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hű utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.
(Palágyi Lajos)
