
Egy évvel ezelőtt távozott el közölünk, sokunk kedves jó ismerőse és barátja BARTA ZOLTÁN (1977-2019.) filmoperatőr, rendező, videófilm készítő. Emlékezzünk rá szeretettel!
A tragikusan fiatalon elhunyt Barta Zoltán az utolsó percig küzdött súlyos betegségével. Családja szeretett gondoskodása adott mindehhez nagyobb lelkierőt. Erős szervezete volt! Zoli is bizakodott, mi is bizakodtunk, hogy sikerül neki leküzdenie a súlyos kórt. Ennek köszönhető, hogy amíg szervezete bírta, az utolsó pillanatig dolgozott, forgatott, rendezett, teli volt optimizmussal, még munkatársait is sikerült megmosolyogtatnia.
Sajnos Zoli küzdelmében a gyilkos kór kerekedett felül. Ő már a mennyei Atya örök birodalmában, szeretett gondoskodásában van.

Halálának évfordulójához közeledve az ember képzeletben visszapörgeti azokat az éveket, amikor Zoli még közöttünk volt. Szorgalmasan dolgozott, mindig kedves és vidám volt. Nagyon jókat beszélgettünk az isaszegi múzeumban egy-egy előadás, kiállítás megnyitó után.
Isaszegen a kábel TV-nek készített felvételeket hosszú éveken keresztül, így ismertük meg őt. Filmet készített többek között a Lengyel délutánokról, a megemlékezésekről, a Tavaszi Emlékhadjárat isaszegi csatájáról. Munkáját mindig odaadással, nagy precizitással és hozzáértéssel, de végtelenül szerényen, végezte.
Bármikor számíthattunk rá! Szerette az embereket, szerette Isaszeget. Emlékszem arra, amikor a Falumúzeumban egy szombat délután kiállítás megnyitónk volt és Zolit telefonon felhívtam, hogy mikor várható az érkezése. „Kis türelmet kérek” – mondta, a Művelődési Házban befejezi a felvételt, majd Pécelre “hazaugrik” kazettáért, mivel időközben elfogyott a film. Majd egy negyedóra múlva meg is érkezett és elkezdődhetett a kiállítás megnyitó. Volt arra is példa, hogy a gépkocsija elromlott és kerékpárral jött át Pécelről – Isaszegre a kisebbik kamerájával, mivel nekünk azt megígérte. Milyen sokat jelentett számára az „ígéret” szó! Csodálatos. Bizony a mai érzéketlen, rideg világunkban tudjuk nagyon jól, hogy az ígéretnek már nincs túl nagy jelentősége. Sajnos.
Szomorúsággal töltött el minket, amikor Zoli szerződését megszüntették és el kellett mennie Isaszegről. Telefonon még beszéltünk néhányszor. Aztán jött a hír, hogy komoly dokumentumfilmekben operatőrként dolgozik. Nagyon megörültünk ennek a hírnek. Ez igazi kihívás, igazi munka volt Barta Zoltán barátunk számára. Itt bontakozott ki az igazi szakmai tudása!

Egy a Hazáját, szülőföldjét, a családját szerető, őszinte szívű, igazi lokálpatrióta embert veszítettünk el Zoltán személyében. Szokták mondani, hogy csak a jók mennek el. Zoli tényleg, egy jó ember volt.
Szeretettel gondolnak rá isaszegi barátai, ismerősei a halálának évfordulóján.
Sajnos a mai világunkban, hamis barátból annyi van, mint a tenger, de igaz barátból nagyon kevés, úgy kell keresni, mint tűt a szénakazalban.
Zoli egy ilyen igaz barátunk volt!
Isten áldja emlékét!

/Szmolicza József/
Barta Zoltán operatőr, csodás képkockái láthatók a “Szétszakadt Magyarországban”, “Az üldözött Bethlenben”, “A fehérballonosban” és a “Nem vallott, eltemetve” című filmekben, illetve Mező Gábor “Levelek a bolondokházából” című dokumentumfilmjében is.
