Meghívó Görgei Artúr születésének 205. évfordulója alkalmából

„Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.”
(Görgei Artúr nyilatkozata Móricz Zsigmondnak)

Születésnapján január 30-án a dicsőséges Tavaszi Hadjárat fiatal és zseniális honvédtábornoka és a győztes isaszegi csata (1849. IV. 6.)
fővezérének emlékére mi is elhelyezzük a kegyelet koszorúját a Tornacsarnok falán elhelyezett Görgei emléktáblánál. 174 évvel ezelőtt  ezen a helyen állt az az épület amelyben a győztes csata után a honvédvezérkar tanácskozott. Ebben az évben 90 éve (lesz) annak, hogy a volt Menártovics vendéglő Madách úti homlokzatára felkerült az eredeti emléktábla, melyet a GANZ-MÁVAG Rt. leventeoktatói  készítettek.

Az egykori Menártovics vendéglő, amelynek homlokzatára 1933-ban felhelyezték a Görgei emléktáblát. A felvétel 1958-ban készült.

Mert dönteni is tudott és tűrni a HAZÁÉRT!

Görgei Artúr honvédtábornok (1818. január 30. Toporc – 1916. május 21. Budapest)
Görgei-emléktábla a mai Tornacsarnok homlokzatán (Madách I. u.)