Görgei Artúr születésnapjára emlékeztünk

„Görgei valóban hős volt, valóban példakép volt”
(Móczár Gábor a NÖRI főigazgatója)

Görgei Artúr sírja a hála koszorúival 2023. január 30-án.

„Megadni e szép honnak ősi önállását, nemzetiségét, szabadságát, örök fönnlétét.”

„Mert a harcot bírtad, de az emberi bűn ellen Te is védtelen voltál.”

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Görgei-kör meghívására Görgei Artúr (1818. január 30-án született Toporcon (Toporec, Szlovákia, az egykori Szepes vármegyében) honvédtábornok születésének  205. évfordulójára rendezett megemlékezésen vettünk részt 2023. január 30-án Budapesten a Fiumei úti sírkertben. Az egyházi szertartás keretében megtartott megemlékezésen az emlékezőket Móczár Gábor a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója köszöntötte, majd Görgey Zsuzsanna a Görgey család képviseletében üdvözölte a megjelenteket. Ezt követően dr. Hermann Róbert történész, a Görgei-kör elnöke tartotta meg ünnepi megemlékezését. Közreműködött Kaczor Dorottya énekesnő. A megemlékezés végén katonai tiszteletadás mellett elhelyezésre kerültek Görgei Artúr sírjára a kegyelet koszorúi is. Isaszeg Város – ahol 1849. április 6-án a Honvédsereg Görgei fővezérletével egyik legfényesebb győzelmét aratta – koszorúját Mészáros Gusztávné alpolgármester asszony és Szmolicza József az Isaszegi Múzeumbarátok Köre titkára helyezte el.

Külön köszönetünk jár Mészáros Gusztávné alpolgármester asszonynak a szervező munkájáért és, hogy a megemlékezésen részt vettünk!

Délután Isaszegen a Tornacsarnok falán a Görgei-emléktáblánál  Isaszeg Város Önkormányzata, az Isaszegi Művelődési Ház és Múzeum valamint az Isaszegi Múzeumbarátok Köre koszorúját helyeztük el. Köszönjük, hogy Pongrácz Gabriella igazgató asszony velünk együtt emlékezett.

Budapest

Móczár Gábor főigazgató (NÖI), Görgey Zsuzsanna (fehér sálban) mellette, dr. Hermann Róbert történész , a Görgei-kör elnöke, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja, és dr. Szakály Sándor történész a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese. Bal oldalt Mészáros Gusztávné alpolgármester asszony. 

Görgey Zsuzsanna  köszönti a megjelenteket.

Dr. Hermann Róbert történész megemlékező beszédet mond.
Kép forrása: nori.gov.hu
Kép forrása: nori.gov.hu

Isaszeg

Isaszeg Város Önkormányzata, az Isaszegi Művelődési Ház és Múzeum valamint az Isaszegi Múzeumbarátok Köre koszorúját is elhelyeztük a Tornacsarnok falán lévő Görgei-emléktáblánál.  A fotón balról jobbra: Mészáros Gusztávné alpolgármester asszony, Szmolicza József titkár. Pongrácz Gabriella igazgató asszony.

Meghívó Görgei Artúr születésének 205. évfordulója alkalmából

„Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.”
(Görgei Artúr nyilatkozata Móricz Zsigmondnak)

Születésnapján január 30-án a dicsőséges Tavaszi Hadjárat fiatal és zseniális honvédtábornoka és a győztes isaszegi csata (1849. IV. 6.)
fővezérének emlékére mi is elhelyezzük a kegyelet koszorúját a Tornacsarnok falán elhelyezett Görgei emléktáblánál. 174 évvel ezelőtt  ezen a helyen állt az az épület amelyben a győztes csata után a honvédvezérkar tanácskozott. Ebben az évben 90 éve (lesz) annak, hogy a volt Menártovics vendéglő Madách úti homlokzatára felkerült az eredeti emléktábla, melyet a GANZ-MÁVAG Rt. leventeoktatói  készítettek.

Az egykori Menártovics vendéglő, amelynek homlokzatára 1933-ban felhelyezték a Görgei emléktáblát. A felvétel 1958-ban készült.

Mert dönteni is tudott és tűrni a HAZÁÉRT!

Görgei Artúr honvédtábornok (1818. január 30. Toporc – 1916. május 21. Budapest)
Görgei-emléktábla a mai Tornacsarnok homlokzatán (Madách I. u.)

A hét fotója 3.

Folytatva az isaszegi zenészek bemutatását, akik nélkül farsangi mulatság, bálok, víg összejövetelek elképzelhetetlen volt az Isaszegen igen közkedvelt Vidák Károly és zenekaráról teszünk közzé egy fényképet. A felvétel 1940-ben készült a ma már nem létező egykori Topolyai vendéglőben (Magyar utca) ahol Vidák Karcsi és zenekara egy vidám asztaltársaság tagjainak muzsikál. A fénykép leltári száma: F-80. A fotót Guzi L. Ernő isaszegi fényképész készítette.

Meghívó könyvbemutatóra és fotó kiállításra

Jó szívvel ajánljuk Olvasóink figyelmébe a fenti Meghívót!
Mi pedig sok szeretettel gratulálunk a szervezőknek a településünk értékeit bemutató csodálatos könyvhöz és a kiállítás gyönyörű fotóihoz! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk! Egy korabeli fényképezőgép katalógusból (1937.) válogatott képekkel köszöntjük az IFE tagjait! További munkájukhoz sok sikert és szép időt kívánunk!

A korabeli fotós újság Szmolicza József magángyűjteményéből származik

VÁLTOZÁS A NYITVA TARTÁSBAN 2022. OKTÓBER 15-TŐL!

NYITVA TARTÁSI REND VÁLTOZÁS

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy az isaszegi Múzeumi Kiállítóhely (Falumúzeum) Isaszeg Város Önkormányzatának döntése értelmében 2022. október 15-től – 2023. március 31-ig ideiglenesen ZÁRVA tart! Lehetőség van előre egyeztetett időpontban a múzeum megtekintésére hétfőtől – péntekig 9:00 és 17:00 között. Munkaidő alatt hívható telefonszám: (06-70) 337-8978.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából szervezett 2022. október 15-e utáni programok, valamint a „Múzeumi esték” sorozatunk 2022. nov., dec., és 2023. jan., febr., előadásai ELMARADNAK!

Megértésüket köszönjük!

A hét fotója 2.

Csámpai András és zenekara muzsikál a volt Jancsók-féle vendéglőben.  Leltári száma: F-82. A vendéglő a Templom utcában működött 1945. előtt. 1994-ben a Római Katolikus Egyház vásárolta meg az épületet. Padlásáról Száraz Józsefnek a Múzeumbaráti Kör tiszteletbeli tagjának köszönhetően számos néprajzi tárgyat sikerült begyűjtenünk a múzeum számára. Ma a  szépen felújított épületben a Katolikus  Kultúrközpont működik.

Isaszeg című kiadvány 1992.

Kedves Olvasóink! Időről időre elérhetővé teszünk olyan kiadványokat honlapunkon, amelyeket már nem árusítunk. De fontosnak tartjuk digitális közzétételét. Így cselekszünk most is, amikor a rendszerváltás utáni első színes községtörténeti kis könyvet mutatjuk be pdf változatban. 1992-ben Dr. Tóthné Pacs Vera polgármester asszony a helytörténeti kiadvány megírására az Isaszegi Múzeumbarátok Körét kérte fel. Szerkesztője Szatmáry Zoltán a Múzeumbarátok köre elnöke volt. Nagy megtiszteltetés és egyben nagy kihívás is volt ez az 1992-ben újjáalakult egyesület tagjai számára. A szerzők lelkes és önzetlen munkáját dicséri az igényes, szép kivitelezésű kiadvány, amely  hosszú éveken át a városunkba érkező vendégek és turisták kedvelt útitársa volt kirándulásuk során.  Sajnos a szerzők közül ma már többen nem lehetnek közöttünk (Gulyka József, Jakócsné Dabrowska Magdaléna, Juhász Vilmos, Papp Elekné, Proksza Pálné) ezért most a közzététellel rájuk is emlékezünk. A jelenleg kapható „Isaszeg a történelem tükrében”  (2019.) című községtörténeti kiadványt szintén a Múzeumbarátok Köre készítette el.  Szerkesztője Kovácsné Halomházi Zsuzsanna  elnök asszony volt. A szerzők önzetlenül végezték munkájukat és Isaszeg Város Önkormányzata anyagilag is támogatta a könyv megjelenését.

A kiadvány innen letölthető.

 

Eddig az alábbi kiadványokat közöltük a Falumúzeum Facebook oldalán:
1. Múzeumtörténeti ismertető – különlenyomat (1970-es évek)
Megjelent: 2022. 07. 02.
2. Isaszeg a történelem tükrében (2019.) Megvásárolható!
Szerk: Kovácsné Halomházi Zsuzsanna
Kiadó: Isaszegi Múzeumbarátok Köre
Megjelenés: 2021. 03. 17.
3. Isaszeg Városnéző séta (2008.)
Notter Béla – Szmolicza József
Megjelent: 2021. 04. 04.
Kiadó: Tájak-Korok-Múzeumok Egyesülete
4. Adattár II. (1974.)
Dr. Kovássy Zoltán – Szathmáry Zoltán
Megjelenés: 2021. 05. 15.
5. Tihanyi László: Isaszeg (1966.)
Megjelenés: 2021. 05. 28.

 

 

A hét fotója 1.

Isaszegi Daloskör tagsága a volt Gyarmati-féle vendéglő előtt 1942-ben.

A hét fotója
Minden kedves Olvasónknak egészségben gazdag, boldog és szerencsés Új Évet kívánunk!
Az elmúlt év december 20-án az Isaszegi Daloskörről írt cikkünkhöz találtunk még egy fotót, amelyet szeretettel osztunk meg facebook közösségünkkel. A fénykép 1942-ben készült a volt Gyarmati-féle vendéglő udvarán. A vendéglő pincéjében 1944-ben sok nőt és leányt bújtatott a Gyarmati család, akik az erőszakoskodó román katonák elől találtak ott menedéket. Később sokáig Rózsa Presszóként, Vasúti Bisztróként működött, majd a vendéglő megszűnése után a volt étterem részében egy ideig az „Anita” Porcelán Kft. munkálkodott, készítette szép porcelán termékeit, ezt követően végleg bezárt, később az épületet is elbontották.

Elkezdődtek a dolgos hétköznapok is, folytatjuk a digitalizálási munkáinkat, az elmúlt évről beszámolót készítünk, 2023. évre munkatervet állítunk össze, elvégezzük a kötelező minisztériumi statisztikai adatszolgáltatást is és persze igyekszünk érdekes cikkeket, fotókat közölni ez évben is. Folyamatosan figyelemmel kísérjük, rögzítjük a múzeum hőmérsékleti és légnedvesség adatait, szükség esetén működtetjük a páramentesítő berendezéseket. Erre a mai napon is szükség volt, igyekszünk a zárva tartás alatt is vigyázni a gyűjtemény állapotára. A KAJLA közösség számára tervezünk közös kirándulásokat az újonnan elkészült feladatlapok felhasználásával és szeretnénk lehetőséget biztosítani a múzeum megtekintésére is. A túrát teljesítők szép Kajlás kitűzőt kapnak majd ajándékba! Érdemes figyelni facebook oldalunkat!

Emlékezés a Doni katasztrófa hőseire

EMLÉKEZZÜNK…

„S miközben gondolatom ideér, testem a hómezőn már nem él, soha többé nem jutok már haza, gondolj rám a Donnál is Magyar Haza” (ismeretlen katonaszerző tollából).

Isaszeg Város Önkormányzata, a Történelmi Vitézi Rend Isaszegi Alegysége és az Isaszegi Művelődési Ház és Múzeum tisztelettel meghívja Önt az

1943. január 12-i  doni-áttörés 80. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre

2023. január 12-én (csütörtökön) 18 órakor a Hősök és Áldozatok Emlékparkjába

Emlékező beszédet mond:
v. Szilasi-Horváth Csaba a
Történelmi Vitézi Rend Közép-Magyarország Keleti Törzsszékének
mb. Törzskapitánya

A megemlékezést koszorúzás és mécses gyújtás zárja.

Letölthető Meghívó

Álljunk meg egy pillanatra és főhajtással emlékezzünk egy évfordulóra, melyről nem szabad megfeledkezni. Emlékezzünk azokra a katonákra, akik 1943. január 12-én esküjükhöz hűen teljesítették szolgálatukat és hősként helytálltak a doni áttörés során.

A doni katasztrófa körülményeinek és részleteinek tudatában hajtsunk fejet azon katonáink előtt, akik kötelességük teljesítése közben haltak hősi halált vagy hadifogságba estek, és soha többé nem tértek haza családjukhoz. 1943. január 12-én kezdődött a 2. magyar hadsereg sorsát megpecsételő doni áttörés. A 2. magyar hadsereg által védett 200 km-nyi frontszakasszal szemben a szovjetek jelentős túlerőben voltak.  Az urivi hídfőnél élőerőben három és félszeres, míg tüzérségben tízszeres, Scsucsjénél pedig két és félszeres élőerőbeli, valamint hétszeres tüzérségi fölényben voltak.

Január 12-én reggel a majd egyórás légi és tüzérségi előkészítés után az urivi hídfőből megindult a szovjet támadás. Tíz órakor a főerők is megkezdték az offenzívát. A kegyetlen erővel induló támadás ellenére a magyar csapatok ellenállása nem omlott össze. Sőt, még az állásaikból kiszorított egységek is ellentámadásokat indítottak. A harcok éjszaka sem csitultak, noha a hőmérő higanyszála -40 fok alá süllyedt.

Ez a kegyetlen hideg megpecsételte a harcokban megsebesült katonák sorsát. Alig negyed órán belül megfagytak. Másnap, 13-án hajnali ötkor a magyar csapatok mégis ellentámadásba mentek át, ami eleinte sikeresnek bizonyult. A 2. magyar hadsereg sorsa akkor pecsételődött meg véglegesen, amikor 14-én a scsucsjei hídfőnél is megindult a szovjetek ellentámadása. Alig tíz óra leforgása alatt 12. hadosztály teljes tüzérségét, honvédállományának pedig 70 százalékát veszítette el.

Képek forrása: Internet

Ezek a katonák nem csak áldozatok voltak, egyben hősök is, olyanok, akik nem készültek hősnek lenni.

Az óriási Vörös Hadsereget a magyar katonák megállítani nem, csak lassítani tudták. Ezzel a bajtársiasságukkal több ezer magyar, német és olasz katona életét mentették meg 80 évvel ezelőtt.

/Forrás: Felvidék.ma, honvédelem.hu/

Emlékezni mindig az utókornak kell, a mi feladatunk, hogy szeretettel emlékezzünk azokra, akik ott, akkor az életüket áldozták. Ezért január 12-én a katasztrófa évfordulóján gyújtsunk meg egy gyertyát a hozzánk legközelebb lévő hősök emlékművénél és emlékezzünk kegyelettel a 80 évvel ezelőtt történt tragédia hőseire!

„Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek.
Elszórt
Testünk nyomtalanul nyelte magába a föld.
Szívetek őrizzen: milliók eleven milliókat.
Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.”
/Keresztury Dezső: Sírvers

Szentmise a Doni Hősökért