A Kós Károly-Díjjal és a Magyarországi Lengyelekért Díjjal kitüntetett Isaszegi Múzeumbarátok Köre (Székhelye: 2117 Isaszeg, Madách Imre u. 15.) köszönetet mond, mindazoknak, akik az évi adójuk 1%-t a Körnek ajánlották fel, és kéri, hogy továbbra is támogassák a múzeumot támogató civil egyesületet!
Adószámunk: 19184740-1-13
Magyarországi Lengyelekért – Díj (2014.)
Tájékoztatás az Isaszegi Múzeumbarátok Köre részére felajánlott SZJA 1% felhasználásáról:
2010. évi adó 1%-a 60.199,-Ft savmentes tároló dobozokat vásároltunk a Falumúzeum részére, az adattári dokumentációs anyag biztonságos tárolása érdekében 60.515,-Ft-értékben 2011. évi adó 1%-a 51.437,-Ft a Honvédszobor felújításának támogatására használtuk fel 2012. évi adó 1%-a 64.303,-Ft az állandó kiállításban lévő 3 ablak redőny motorizálására 30.000,-Ft-ot, elektronikus adattárolóra 22.000,-Ft-ot és 13.747,-Ft-ot a Múzeumbaráti Kör számítógépének javítására fordítottuk. 2013. évi adó 1%-a 54.473,-Ft-ot Trojan Marian Józef grafikai kiállításhoz képkereteket, valamint a Sharp fénymásológépbe 2. papírtálcát vásároltunk. 2014. évi adó 1% 51.071,-Ft összeget a Múzeumbaráti Kör által épített kenyérsütő kemence építési anyagainak beszerzésére használtuk fel. 2015. évi adó 1% 87.663,-Ft összegét tartalékoltuk (1 év), majd a 2016. évi adó 1% -a 90.818,-Ft összegével együtt, egy Panasonic HC-V770EP-K digitális videókamerát (+Jupio VW-VBT190 Panasonic Li-Ion akkumulátort, SanDisk SDXC 64GB Ultra CL10 (80MB/s) memóriakártyát) vásároltunk a rendezvények, események megörökítésére. 2017. évi adó 1% 59.362,-Ft + a 2016 évi adó 1% maradéka: 19.471,-Ft a rendezvényekhez, kézműves foglalkozásokhoz szükséges 3 db 220 cm-es sörpad garnitúrát (asztal+padok) vásároltunk. 2018. évi adó 1% 109.795,-Ft összeget 1 évig tartalékoltuk. 2019. évi SZJA 1% 54.171,-Ft összegéből + a 2018. évi tartalékolt adó 1%ból a rendezvényekhez szükséges 3 x 4,5 m, fehér-300g/m2 sörsátor szettet (összecsukható acélvázas szerkezet, ponyvával, oldalfalakkal – ablak nélkül – vásároltunk 142.140 forint értékben. A maradék 26.826 forintot tartalékoltuk. KÖSZÖNJÜK!
„Csókold meg édes anyukádat százszor,
Szorítsd kezét jól, bárhová vezet,
Szívből szeretnek téged talán máshol,
Legjobban mégis anyukád szeret.”
Szeretettel köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, keresztanyákat. Azokra is gondoljunk ezen a napon, akik már sajnos nem lehetnek közöttünk. Emlékezzünk rájuk is szeretettel!
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából és a legelső Anyák Napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az Anyák napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó «Anyák napját», ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.”
Most haja fehér, keze reszket,
s levelet vár: simogatását
néhány gyermeki, meleg szónak!
Ó, írj! Amit ma még megírhatsz,
vigyázz, megírhatod-e holnap!
Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban!
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!
A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja Isaszegen
„Miért kellett érned ilyen véget? Ostromoltam akkor Istent, s emberséget, S követ gördítettek könyörgő szívemre.”
/Juhari István: Weisz Zsuzsika emlékére, részlet/
Emléktábla az elhurcolt isaszegi zsidó családok emlékére az Izraelita temetőben. A felvétel 2006. szeptember 17-én készült. Fotó: Sz. J.
Magyarországon 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettókba zárása.
Az első gettókat Észak-kelet Magyarországon és Kárpátalján Beregszász, Felsővisó, Huszt, Kassa, Kisvárda, Mátészalka, Munkács, Nagyszőlős, Nyíregyháza, Sátoraljaújhely, Técső és Ungvár és településeken hozták létre. A példátlan gyorsasággal lezajlott gettósítás után mindössze néhány hét alatt a teljes vidéki zsidóságot Auschwitz-Birkenauba deportálták.
A neológ hitközség imaháza a Rákóczi u. – Magyar u. sarkán. 1945. után hívek nem lévén a budapesti Zsidó Hitközség engedélyével elbontották.
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén 1941-ben összesen 226 103 izraelita vallású személy élt, legtöbben a fővárosban: 184 453 fő.
Isaszegen 1941. évi népszámlálási adatok szerint 75 fő vallotta magát izraelita vallásúnak. Gödöllőn 1944 tavaszán hozzávetőleg 160 zsidó, illetve annak minősülő ember élt.
Mivel nem maradtak fenn dokumentumok a túlélők beszámolóiból rekonstruálható, hogyan zajlott a Gödöllői járás zsidóságának összegyűjtése és deportálása.
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja 1944. május 12-én kiadott 27.409/1944. számú rendelete szerint, a zsidó lakosság gettóba tömörítése a vármegye egész területén május második felében kezdődött el. A gettók felszámolása után a déli járások zsidóságát Kecskemétre, illetve Szegedre, az északiakét pedig Monorra, illetve Budakalász gyűjtőtáboraiba szállították. A Gödöllői járás zsidóságának összegyűjtése és deportálása Gödöllő és – Aszód, Rákosliget, Pécel kivételével – a beszámolók szerint június 12-én történt Deutsch Mór bankár házának udvarán, majd innen továbbszállították őket a hatvani cukorgyárban létesített túlzsúfolt gyűjtőtáborba, ahonnan 1944. június közepén indult a deportáló szerelvény Auschwitz-Birkenauba.
Isaszegről deportált zsidók névsora:
Isaszegen a 75 fős zsidó lakosság nagyon jól élt együtt a magyarokkal, szlovákokkal, lengyelekkel és svábokkal. Szinte egy szimbiózisban éltek, egymásnak segítettek, községi rendezvényeken, színjátszó előadásokon szereplőként is részt vettek. Az isaszegi zsidó családok fakereskedéseket, szatócsboltokat, ital kiméréseket, vegyeskereskedéseket, pékséget működtettek, de képeslapkiadással is foglalkoztak. Sajnos nagyon kevesen élték túl a koncentrációs tábor borzalmait, de azoknak, akiknek sikerült hazájukba visszatérniük, újabb csapással kellett szembenézniük. Az 1944-ben a községházán leadott vagyontárgyaik – a front következtében – megsemmisültek, ingatlanjaikat államosították. Ennek következtében kénytelenek voltak elhagyni hazájukat, Izraelben és Ausztráliában telepedtek le.
Az Izraelita temető (Szoborhegy mellett). A szépen karbantartott – néhai Tóth Ottó gondnok által – Izraelita temető 2006. 09. 17-én. Fotó: Szmolicza J.
Sokáig visszajárt szülőfalujába Izraelből Steiner Tibi bácsi, aki haláláig minden évben felkereste az isaszegi zsidó temetőben nyugvó szüleinek a sírját. Tibi bácsi családja működtette 1945 előtt, a Rákóczi úton lévő pékséget, amely saját tulajdonuk volt. Ebben az épületben működött több éven át egy ostyakészítő üzem is. A régi épületet elbontották már, új ház áll a helyén. Sokat beszélgettem Tibi bácsival a haláláig.
Képeslap részlet. Fotótár: 575.
Az Adler család leszármazottai kétévente, háromévente még Ausztráliából jártak vissza Isaszegre, akik Tibi bácsihoz hasonlóan gyakran ellátogattak az isaszegi Falumúzeumba is.
Az Ádler családnak a Rákóczi úton volt vegyeskereskedése.
Az embertelenül elhurcolt isaszegi zsidóság hiánya fájó és pótolhatatlan.
Emléküket kegyelettel őrzi Isaszeg lakossága!
Isaszeg, 2021. április 16.
Szmolicza József gyűjteménykezelő,
Falumúzeum, Isaszeg
2021. március 30-án értesültünk a szomorú hírről, hogy a Múzeumbarátok Köre öt évtizeden keresztül volt elnökségi tagja, az egykori régészeti szakkör vezetője hosszantartó súlyos betegsége után, visszaadta lelkét Teremtőjének.
Juhász Vilmos és felesége a jubileumi ünnepségen, 2019. 09. 27-én.
A Gondviselés akaratából legutóbb 2019. szeptember 27-én a Múzeumbarátok Köre fennállásának 50. évfordulójára rendezett kiállítás megnyitóján, illetve az ünnepi közgyűlésen még találkozhattunk Vilmossal Akkor még beszélhettünk vele, örömmel vette át az évfordulóra készített Emléklapot. Bár sejtettük, éreztük, hogy betegsége súlyos, de ezt felénk sohasem mutatta!
Az Isaszegi Múzeumbarátok Köre gondozásában 2019-ben megjelent “Isaszeg a történelem tükrében” című kiadvány szerkesztésében is aktívan részt vett. Új szempontok alapján írta meg “Isaszeg múltjának tárgyi emlékei az őskortól a középkorig” tartó részét. Betegsége ellenére is nagy szakértelemmel és odaadással vállalta a fejezet megírását. Segítő szándékú javaslataira mindig számíthattunk!
Miklós Zsuzsa régész (MTA Régészeti Intézet) helyszíni szemle, terepbejárása, Szent Márton templom (1993. 08. 01.)
Gondolatban visszarepülve az 1980-as évek közepére, amikor a Márton-berekben az Ezeréves-kertnél az egykori Nyír falu területén “régészkedtünk” (pontosabban a vaddisznók által feltúrt területet vizsgáltuk át), milyen nagyszerű dolog volt ez akkor egy fiatalember számára! Vilmos gondosan és szakszerűen rögzítette az előkerült leletek helyét, rajzokat készített a helyszínről, lefotózta azokat, majd az előkerült leleteket papírzacskóba csomagolva (kovácsolt vasszegek, sarkantyú, patkó, stb.) behoztuk a Falumúzeumba, hogy majd a hivatásos régészek tudományosan feldolgozhassák és leltározhassák azokat. Ezek a leletek mára már restaurálva láthatók a Falumúzeumban, az újjárendezett középkori tárlónkban.
Juhász Vilmos szerezte meg a Falumúzeum számára, Salamon (1063-1074) és Könyves Kálmán királyok (1095-116) dénárjait, melyek 1980 előtt földművelés közben, az Öregtemplom közelében egy magánház kertjében kerültek elő. Szintén Vilmos érdeme és sikere, hogy 2013 tavaszán az épülő szennyvíztisztító telep megelőző régészeti feltárása során, saját fémkeresőjével egy bronzkori borotvára bukkant. Tudjuk, hogy nagyon büszke volt erre, hiszen már egy átvizsgált földkupacban találta meg ezt az értékes, több mint 3000 éves régészeti ritkaságot.
Juhász Vilmos fémkeresőjével által megtalált bronzkori borotva. 2014. 05. 09. régészeti tárlaton már restaurálva.
“Tichony Simon 1848” faragott talpas guzsalya is Vilmos közreműködésével került jó kézbe és segítségével menekült meg az enyészettől, majd ajándékképpen 1999-ben múzeumunk gyűjteményének része lett.
„Tichony Simon nemzetőr guzsalya 1848.” Juhász Vilmos 1999-ben ajándékozta a múzeumnak, az isaszegi csata 150. évfordulóján.
Juhász Vilmos többször elmondta, hogy annak idején az 1960-as és az 1970-es években sokszor szabadidejében motorkerékpárjával járta a határt, az őstelepülési helyeket és bizony volt egy-két olyan alkalom, amikor Szathmáry Zoli bácsit is (1901-1989) elvitte magával, maga mögé ültetve őt a motorkerékpáron. Így „régészkedtek” együtt és gyűjtötték a leleteket a Falumúzeum számára. Akkor még ezt meg lehetett tenni, mert más volt a törvényi szabályozás. A gyűjtés is könnyebben haladt, hiszen hatalmas mezőgazdasági termelőszövetkezeti földek voltak egyben és lehetett tudni, hogy éppen kinek a földjén jár az amatőr régész. Sokszor a friss szántásból sikerült a leleteket kimenteni.
„Terepbejárás”: Juhász Vilmos, Albert Ferenc és Szmolicza Józseffel 2012. 11. 28-án.
A hivatásos régészek munkáját (Kvassay Judit, Miklós Zsuzsa, Kővári Klára, Torma István) is segítette Vilmos. A terepbejárásaik során adatközléseivel, útmutatásaival segítette elő egy-egy régészeti lelőhely pontosítását. A nemrég megjelent Pest Megye Régészeti Topográfiája 11. kötetének (Aszódi és Gödöllői Járás) szerzői, ezért a kötetben köszönetet is mondtak Juhász Vilmosnak!
A Falumúzeum régészeti szakleltár könyvében Vilmos nevével gyakran találkozhatunk az ajándékozási rovatban. 1969 és 1997 év között összesen 352 db, Szathmáry Zoltánnal és a régészeti szakkörrel közösen 1960 – 1978 között pedig 252 db régészeti lelet került beleltározásra. A leletek közül több is a Falumúzeum állandó kiállításában (őskor, ókor, középkor) látható, melyek ma is Vilmos emlékét őrzik.
Áldozatkész munkáját ezúton is megköszönve fájó szívvel búcsúzunk „Isaszeg régészétől”, az új Falumúzeum egyik építőjétől.
Emlékét tisztelettel megőrizzük!
Az Isaszegi Falumúzeum és a Múzeumbarátok Köre nevében
Szmolicza József gyűjteménykezelő,
a Múzeumbarátok Körének titkára
Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja
1947. április 12. – 2021. április 12.
„Hazátlan maradtunk, mint egy árva madár,
amely hazájától messze, messze száll.”
A kép forrása: Internet
A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjááról minden év április 12-én emlékezünk meg a magyar Országgyűlés 86/2012. (XII. 7.) határozata alapján.
Azért ez a dátum került kiválasztásra, mert 1947-ben ezen a napon kezdődött el a szlovákiai magyar lakosság Felvidékről való kitelepítése. A szlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én írták alá Budapesten, és május 14-én fogadta el a Parlament. A kitelepítetteket szállító első vasúti szerelvény 1947. április 12-én indult el a Felvidékről, és 1949. június 5-ig több mint 76 ezer embert szállítottak át Magyarországra.
Az emléknap tisztelgés „a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarság” előtt, „akik az állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve kemény akarással otthont teremtettek maguknak”.
1938. novemberében a nagyhatalmak döntése értelmében Csehszlovákia megszűnt. Benes azonnal hozzálátott a megszűnt Csehszlovákia újbóli megteremtéséhez. 1940. június 21-én Londonban megalakult az emigráns kormány. és még ezen a napon Benes az 1. sz. dekrétumával megalakította az államtanácsot. Már 1942 végén, 1943 elején a cseszlovák nemzeti állam megteremtésének programját kiegészítették a magyar lakosság kitelepítésének követelésével. A II. világháború befejezése után az ujjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-i kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország „felbomlasztásáért.”
A szlovákiai magyarság részére a legsúlyosabb csapással az 1945. augusztus 2-án kiadott 33. elnöki dekrétum járt. A rendelet automatikusan megfosztotta őket állampolgárságuktól. Ez maga után vonta az állami alkalmazásból való elbocsátást, valamint az összes állami járulék megvonását. A rendeletek szinte az élet valamennyi területén hátrányosan érintették a magyarokat. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgatókat az egyetemekről, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket, befagyasztották a magyarok bankbetétjeit, stb.
A névlegesen a háborús bűnösök felelősségre vonására létrehozott népbíróságok Cseszlovákiában ugyancsak az etnikai tisztogatás eszközeivé váltak: 75 ezer magyart, többségében értelmiségieket ítéltek el „háborús bűnösként”, akiket a teljes vagyon- és jogfosztás mellett ki is utasítottak az országból. A tömeges csehországi deportálások 1946 novemberétől 1947 februárjáig tartottak. A „csehszlovák nemzetállam” megteremtését szolgálták azok az intézkedések is, amelyek során csaknem 50 ezer magyart szállítottak fűtetlen marhavagonokban Nyugat-Csehországba, az egykori Szudéta-vidékre kényszermunkára (férfiakat, nőket, gyerekeket és öregeket).
A kép forrása: Fortepán
„Azokat, akik nem vallották magukat szlováknak. Akik nem tagadták meg magyarságukat. Akik szolgasorsban is hűek maradtak őseikhez, a magyar nyelvhez és a magyar múlthoz. A kálvária útján a megaláztatás, a szenvedés minden stációját megjárták. Testüket megtörték, de hitükben nem tudták megnyomorítani őket.
A deportált magyarok Az akció végrehajtását a hadsereg segítette. A sokszor napokig tartó utazás után a csehországi vasútállomásokon valóságos „emberpiacot” tartottak, ahol a cseh gazdák kiválaszthatták az igényelt munkaerőt. A mai adatok szerint 220 faluból vittek el magyarokat, akik 6602 házat és majdnem 4 ezer hektár termőföldet hagytak maguk mögött.
Dunacsún, (Dunacsuny) 1946. november Áttelepített magyarok egy csoportja. Az 1946. február 27-én aláírt lakosságcsere-egyezmény alapján felvidéki magyarokat telepítettek át a trianoni Magyarországra. Annyi magyar kényszerült elhagyni szülõföldjét, ahány szlovák önként hajlandó volt átköltözni Csehszlovákiába. MTI Fotó: –
A második világháborút követő béketárgyalásokon a nagyhatalmak hárommillió szudétanémet földönfutóvá tételéhez hozzájárultak, ám a magyarok egyoldalú kitelepítését elutasították. Így – szovjet nyomásra – lakosságcsere egyezményt írt alá a csehszlovák és magyar fél. Ez az embertelen program vette kezdetét 1947. április 12-én a dél-alföldi szlovákok és a mátyusföldi magyarok „kicserélésével.”
A kihurcolt magyarok imája
Édes jó istenem, fent a magas égben,
Tekints már reánk szegény magyar népre.
Kik Hozzád emelik fájó panaszaik.
Záporként hullajtják keserves könnyeik.
Ki szívből óhajtja látni még hazáját,
Benne felkeresni elpusztult hajlékát.
Hozzád emelem fel remegő imámat,
Ne hagyj már szenvedni, mert megöl a bánat.
Ránk beborult eged, fekete felhőidet,
Vidámítsd ki. Atyám, ne nézd keservünket.
A szép kékbolt egén süttesd ki napodat.
Hogy ne gyötörjön bennünket annyira a bánat.
Nem kérünk mi Tőled jó atyám egyebet,
Csak segíts még vissza hazánkba minket.
Százszor megcsókolom azt az áldott földet,
Amiért a szívem oly sokat szenvedett.
Nem tudom virrad-e ránk életünk csillaga.
Vagy a sötét köd szemünket bevonja.
Hazátlan maradtunk, mint egy árva madár,
Amely hazájától messze, messze száll.
Fájdalmas szívemet meddig hagyod fájni?
Az én szeretteimtől el kellett válni,
Akiket szívemnek felejteni soha nem lehet,
Csak mikor majd a hideg föld takarja testemet.
Csehország, 1947.
Forrás: wikipedia.hu, turul.info, Ujváry Zoltán: Szülőföldön Hontalanul – Az elhurcolt felvidéki magyarok kálváriája.
Skultélty Csaba: A szkovákok és mi – egy kelet-nyugati publicista szemével
Kovács István: Beolvasztás
Előbb a regölést
aztán a regét
Előbb a földet
aztán az otthont
Előbb az iskolát
aztán a nyelvet
Előbb a hitet
aztán a fejfát
Előbb a jövőt
aztán a múltat
S mindezt egyszerre
jelenidőben
Forrás, Kecskemét, 1980. április
(Magyarországi szamizdat kiadványból)
A 2021. április 10-i (szombat) képkereső túrán a múzeumi kérdésekre helyesen válaszolók, ilyen szép „Huszárszobor” kitűzőt kapnak ajándékba. És még más ajándékokra is lehet szert tenni. A minél jobb válaszadás érdekében elérhetővé tettük a „Múzeumi kérdéseket” és innen pdf formátumban letölthető. Segítségül a győztes isaszegi csatával (1849. 04. 06.) kapcsolatos tablókat készítettünk. Szeretettel várunk mindenkit az érvényes járványügyi szabályok betartása mellett! A múzeum kertje és udvara lesz nyitva a túra résztvevői előtt, a kiállítások továbbra is ZÁRVA tartanak, nem látogathatók!
Az isaszegi csata 1849. április 6-án, nagypénteken Szentgyörgypusztán kezdődött, amikor a Damjanich tábornok által vezetett III. hadtest előőrsei a Király-erdő keleti szegélyén Jellačič utóvéd dandáraira bukkantak és megütköztek az ellenséggel. Idén emlékeztünk meg a csata 172-ik évfordulójáról, a szentgyörgypusztai harcokról is, ahol 52 fejfát állítottak a csata első óráiban elesett magyar honvédek sírjaira.
Emléktábla a Kőkereszten 1984-ből.
A Szathmáry Zoltán által szerkesztett Isaszegi – falumúzeumi – Adattári Közleményekből tudjuk, hogy 1921-re ezek a fejfák mind elkorhadtak, csak a sírok dombjai látszottak még itt-ott.
Ekkor történt, hogy Kerepesről négy ökör vontatásával tengelyen szállítottak volna – a Koronauradalom gödöllői kasznársága rendelkezésére – a dányi templom elé egy négy méter hosszú betonkeresztet.
A vontatók az állatok rövid pihentetésére megálltak a sírhantok melletti kocsiúton.
Az 52 elkorhadt fejfa helyett Mogyorósy Ferenc tanyai tanító javaslatára 1922-ben helyezték el azt a több tonnás Kőkeresztet, amely az isaszegi csatában elesett honvédeknek állít örök emléket.
Mogyorós Ferenc, az uradalom tanyai tanítója és Kis Józsi bácsi, akinek az üknagyapja is már ott szolgálta a Grassalkovichokat, egyet akaró gondolattal szóltak: Nézzétek emberek jel nélkül állanak már az 1849-es honvédsírok! Itt van ez a betonkereszt, az uradalom majd kárpótolja mással a dányi templomot! A sors is így akarja, hogy itt maradjon emlékeztetőnek! Jelentjük Gödöllőre, hogy nem bírják tovább az ökrök, leroskadtak.
– No, lelkesült a tanya népe.
A legnagyobb sírhantnál leástak egy mély gödröt, beléhelyezték a keresztet. De megjött Gödöllőről az utasítás, hogy fogjanak még két ökröt a kereszt elé. Összenéztek az emberek, és ismét jelentették: hat ökör se bírja.
Jött hát az ukáz: hogy lehetnek ennyire elmaradottak, hát fogjanak az oldalára jobbról, balról is, és újra két ökröt eléje!
Megy a futár: sehogyse megy a tengely, mert a kereszt lesüllyedt már. Erre a kasznárság kiküldi építészmérnökét a műszaki tanácsok megadására. Az meg történetesen éppen Mogyorós István volt, a tanítónak édes öccse.
A tanító elmondta: Nézd öcsém, itt vannak ezek a jeltelenné vált sírhantok. Sohase lesz itt emlékeztető, ha innen ezt a betonkeresztet elviszitek. Hagyd csak te is itten!
Mogyorósi István megírta mérnöki jelentését: „Sokkal nagyobb kár éri az uradalmat, ha az igavonó állatokkal tovább kísérleteznek és erőltetik azokat, mint amennyit a betonkereszt érhet. Egyben javaslatot tett a dányi templom értékesebb támogatására.”
Így áll itt a mai napig is az elkorhadt fejfák helyett ez a betonból készült, de az isaszegiek által Kőkeresztnek nevezett emlékeztető, a Grassalkovichok építette magtár mellett, az ismét fejlődésnek indult szentgyörgypusztai majorban.
A Kőkereszt a Magtár ablakából fotózvaAz 1720-as években épült Grassalkovich Magtár 1998-ban, amely mára Béres Attila vállalkozónak köszönhetően szépen felújítva látható.A Kőkereszt napjainkban. Minden év április 5-én a győztes isaszegi csata (1849. április 6.) előestéjén megemlékezések helyszíne.A Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület első két katonája, lengyel ulánus egyenruhában díszőrséget ad 1998. április 5-én, Szentgyörgypusztán a Kőkeresztnél
„A Mi és a Ti szabadságotokért!”
„Za wolność Naszą i Waszą!”
„Isten nevében a mi szabadságunkért és a ti szabadságotokért – Za wolność Naszą i Waszą” hirdette 1848-ban a magyar szabadságharcban velünk küzdő lengyel légió zászlajának a felirata.
Józef Wysocki (1809 – 1873) honvédtábornok, a Lengyel Légió parancsnoka
„A Lengyel légió szokásához híven nem nézett se jobbra, se balra hanem egyenesen rárontott ellenségre.”
Talpra nép, a Tátra megett! Védni a magyart siessünk; Menjünk a közellenségre, Együtt vijjunk, együtt essünk! Ha mi vállat vállhoz vetünk, Ketten együtt nem veszhetünk.
A tavaszi hadjárat első szakaszát lezáró isaszegi csata (1849. IV. 6.) győzelméhez derekasan hozzájárult, a Józef Wysocki ezredes, majd később tábornok vezette Lengyel Légió is.
A magyar honvédekkel együtt „vállt a vállhoz vetve” küzdötték, harcolták végig a közel 12 órás véres csatát. A Lengyel Légió ebben az időben egy gyalogos zászlóaljból, egy ulánus századból és fél üteg tüzérségből állt. A gyalogosok parancsnoka Ignacy Czernik őrnagy, a lovasságé Poniński Władysław őrnagy, a tüzéreké Bentkowski Władysław hadnagy volt. Pontos adatok híján a lengyel erőket ebben az időben 650-700 főre becsülhetjük. A Lengyel Légió katonái igazi forradalmi katonákhoz méltó módon vettek részt a csatában. Parancsnokaik kiváló tisztek voltak, akik a napóleoni háborúk vagy az 1831-es felkelés után külföldre menekültek, s a francia katonai akadémiákon tanultak. A harcban a lengyel katonák általános elismerést vívtak ki maguknak feletteseik és bajtársaik körében. Elismeréssel szólt róluk Damjanich és Klapka is. Amikor pedig a csata után Kossuth Lajos Gödöllőn fogadta a katonák díszszemléjét, a Lengyel Légió előtt levette a kalapját, és fedetlen fővel állt mindaddig, amíg a lengyel katonák el nem vonultak előtte. A lengyelek úgy érezték, hogy ez a gesztus a magyar forradalom vezérének irántuk tanúsított különleges megbecsülését bizonyítja. A magyar honvédek és a Lengyel Légió győzelmének emléke ma is él az isaszegi lakosok emlékezetében.
Emlékezzünk most a Lengyel Légió isaszegi harcaira Józef Wysocki tábornok emlékiratait felidézve:
A Lengyel Légió mire Tápióbicskéről Isaszegre ért, már javában folyt a harc. Jellačič hadteste az isaszeg-gödöllői úton fekvő dombokon fejlődött föl, jobb szárnyával az általa erősen megszállt Isaszegre támaszkodott.
Klapka a falut és az ellenség jobb szárnyát rohamozta, Damjanich pedig a balt: Knezič hadosztálya leereszkedett a völgybe, és kezdetét vette az ágyúzás. A Wysocki hadosztály még a dombon állt – félig meddig tartalékban. Közben jelentést kaptunk, hogy jobbszárnyunk irányában pontosan ki nem deríthető hadoszlopok mozognak Gödöllő felől.Ezt azonnal jelentettem Damjanichnak, s a parancsőrtiszttel megkérdeztettem, kik azok. kértem azt is, hogy a biztonság kedvéért megszállhassam az erdőt és a tőlem a tőlem húzódó dombhátat. Damjanich azt felelte, hogy bizonyára Aulich hadteste közeledik, szükségtelen megszállni az erdőt meg a dombot. Egyidejűleg parancsba adta hadosztályomnak, hogy ereszkedjék le a völgybe. De alig értünk le, máris megszállta a kérdéses dombot egy osztrák üteg, és hátulról és oldalról tüzet nyitott ránk. Damjanich, ezt látva, öblös hangon elkiáltotta, hogy azonnal foglaljam el iménti állásomat, és szálljam meg az erdőt. Rögvest eleget tettem a parancsnak, és két zászlóaljjal azaz a lenygel légióval meg a magyar Wasa-zászlóaljjal, amelyet segédtisztem Hoszowski százados vezetett, benyomultam az erdőbe. Schlik, egész gyalogságát bevetve, nyolc zászlóaljjal már birtokában tartotta az erdő egy részét. A légió, szokásához híven, nem nézett se jobbra, se balra, hanem rárontott az egyik osztrák zászlóaljra, és azt maga előtt űzve tört előre.
Közben a Wasa-zászlóaljat hátrálásra kényszerítette a túlerő. Eléretem a Wasa-zászlóaljat és a magammal hozott erősítésre mutattam. Nekibátorodott katonáim ismét előre törtek, és visszaszorították az osztrák csatárláncot. Eközben hadosztályom Leiningen vezette dandára is behatolt az erdőbe, s az egész vonalat felverte a sűrű puskaropogás. Amikor így apránként előrenyomulva, egyre nagyobb tért nyertünk, felfedeztem a lengyel légiót, amely példás nyugalommal és töretlen rendben mindvégig megtartotta állásait. Szívből jövő, őszinte örömmel üdvözöltem a lengyel katonákat. Végre Aulich is megérkezett a harctérre, de a segítségünkre küldött két zászlóaljával már mit sem tudtunk kezdeni, mert a leszálló éj véget vetett a viadalnak.
A Lengyel Légió zászlaja korhű, ’48 puskák „vállán pihen”, egy múzeumi koszorúzás után. A Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület katonai felszerelései közé tartoznak a fegyverek és a zászló is.
Mialatt a jobbszárnyon mindez lejátszódott, Klapka végig vitézül tartotta magát a balszárnyon. Több ízben betört a faluba, rendre visszaverték ugyan, de ő újabb és újabb rohamot intézett ellene. Végül csatárláncait balra, a dombhátakra küldte, s ezzel az osztrákok jobbszárnya végveszélybe került. Ez döntötte el a győzelmet.
Az osztrákok az éj leple alatt visszavonultak Gödöllőre.
Április 7-én Nagyszombat napján a hadsereg elvonult Kossuth előtt, aki ekkor érkezett a főhadiszállásra. A díszszemle során, a vezérkari tisztek karéjában álló Kossuth könnyed kalapemeléssel köszöntötte az elvonuló zászlóaljakat és lovasszázadokat. Amikor azonban az én hadosztályom zászlóaljai következtek a lengyel légióval és ulánusokkal egyetemben, levette a kalapját, s azt leeresztett kezében tartva, fedetlen fővel várta be a díszszemle végét. Ezzel akarta tiszteletét kifejezni a vitéz katonáknak.
Pontos adatok híján a lengyel erőket ebben az időben 650-700 főre becsülhetjük.
Joachim Szyc szerint a lengyelek az isaszegi csatában 40 főt, állományuk 7%-át veszítették el. A sebesültekről nincsenek adataink, ha azonban feltételezzük, hogy szintén ugyanennyien lehettek, a légió veszteségei meglehetősen nagyok voltak.
Forrás: Kovács István: Együtt a szabadságért
Wysocki tábornok emlékiratai 1848-1849
Az Ismeretlen Lengyel kapitány régi sírkeresztje a Katonapallagon. A keresztet Turai György kovácsmester készítette az 1800-as évek végén. Egy régi ’48-as kardból „font szalagot” a kereszt köré.1972-ben a régi sírkereszt helyett Isaszeg lakossága egy terméskőből készített kőobeliszket emelt, a magyar szabadságharc ügyéért életét áldozó lengyel tisztnek. Pár évvel ezelőtt az Isaszegi Múzeumbarátok Köre anyagi áldozatvállalásának köszönhetően felújította és magyar és lengyel felirattal látta el az ismeretlen Lengyel kapitány síremlékét.
Válogatás az Isaszegi Adattári Közlemények II. számából (1974) Szerkesztette: Dr. Kovássy Zoltán és Szathmáry Zoltán
Bucsuházi Béni Honvéd Emléklapja
Felderítő egyes honvéd járőr
Bucsuházi Béni esete is egyike azoknak az apró hőstetteknek, melyek győzelmet eredményeztek a magyar honvédeknek Isaszegnél.
Bucsuházi Béni honvéd, Komárom szülötte a csata előtt, délelőtt, felderítő egyes járőrként küldetett a Damjanich-sereg szentgyörgypusztai álláshelyéről, hogy haladjon Isaszeg felé. Amint a Királyerdő mártonberki területéről széttekintett, Isaszeg felé, látja hogy távolról, vágtatva három lovas halad. A lombját bontogatni kezdő galagonyabokorba húzódott. A lovasok a bokor előtti úton közeledtek, és már megállapíthatta, hogy osztrák lovas tisztek. Nagy izgatottság és forróság lepte el a testét, verítékes lett a homloka. Önkéntelenül, betöltött puskáját a hóna alá szorítja. Merész elhatározás villant át az agyán, az első osztrák tiszt már a bokor előtt! Rásüti fegyverét, lövése talált! Az osztrák a lováról a földre hanyatlott. A ló ijedtében világgá szaladt. De nem oszlott még el a füst felhő sem, máris a bokor előtt a másik osztrák. Töltésre nincs idő, megmarkolja hát a puska csövét és tusájával – ahogy csak az erejéből bírta – vágta fejbe a másik osztrák tisztet. az is lefordult a lováról. No de volt is mitől! Béni puskája is kettétört a rettentő ütéstől. Az osztrák meg – ahogy markolta volna kétségbeesetten a gyeplőt, a szíjazat beleakadt a bokor ágaiba, s így a ló nem tudott tovább menni. Honvédünk az ütés után jóformán még a kezét sem eresztette le – irgalmatlan fájdalom állt a térdébe. Rálőtt a harmadik osztrák, és éppen a térdkalácsát találta el. Béni a fájdalomtól összeszorította fogait. Tudta, hogy a tiszt is csak egyet lőhet egyszerre – időt nem adhat neki az újratöltésre. Nekirohant, és két kezével rángatta le lábainál fogva a nyeregből. De a tiszt sem hagyta magát! Folyton a kardját próbálta elérni, minden áron használni akarta. Honvédünknek azonban sikerült kirántani, de mindjárt el is dobta. Már annyira egymásba voltak gabalyodva – használni úgysem lehetett. A gyepen viaskodtak. A puskalövés zajára, meg a lónyerítésre, a közelben állataikat legeltető négy isaszegi legény sietett oda. Látták a helyzetet, ők is segítettek. Béni nadrágszíjával és a ló kantárjával az osztrák tisztet megkötözték, majd hanyatt fekve feltették a lóra. Bucsuházi Béni pedig a két lóval, a tiszttel, no meg térde nyilalló fájásaival, sántítva, de szerencsésen megérkezett Szentgyörgypusztára. Jelentette, hogy feladatát teljesítette. Hősiessége csodálatot váltott ki. Még Damjanich is maga elé hívatta, a sereg előtt nyilvánosan megdicsérte, és tizedessé léptette elő. Ennek őrzi emlékét az az emléklap, amely az isaszegi múzeum tulajdonában van.
Az 1848-49-i dicső szabadságharcunkban Bucsuházi Béni mint honvéd tizedes harcolt a hazáért.
(A kép alsó részén nyomtatással: „Honvéd emléklap. Kiadja az 1848-49. szabadságharci emlékek gyűjteménye Budapesten.”)
Ezen történetet a szabadságharc Kákics községbeli volt honvédek is így mondták el községükben. Az 1972-ben ott járt ifj. Bezák János kertészeti főiskolai hallgató mikor említette, hogy ő isaszegi, a lakosság mondta el az ütközetre való emlékezésül. Az emléklapot a Komáromban élő Bucsuházi Béni unokái adományozták az isaszegi csata 100 éves évfordulója alkalmából – Isaszegre helyezett református lelkészük útján – a megalakítandó múzeum részére. Az emléklap a múzeum állandó kiállításán megtekinthető.
A ma még élő nyolcvan esztendős Ecseri Pál, de többen is egyezően mondták el, hogy isaszegi legények: Ecseri Máté, Paróczai Sándor, Turai Mihály, Eckumburger Flóri segítettek az egyedül dulakodó sebesült honvédnek. Ők fogták el és zabolázták meg az ijedtükben viháncolni kezdő lovakat. Ők mosták le a maguknál levő ivóvízzel a honvéd alvadt vérrel borított lábát . Ecseri Máté széttépte saját ingét, azzal kötötték be a sebet. Még a nevét is megkérdezték a honvédnek, otthon fel is írták, azt is, hogy komáromi. Két legény elkísérte az erdőn keresztül a szentgyörgypusztai parancsnokságig.
A csata százéves évfordulója (1949.) ünnepségei keretében történelmi kiállítást rendeztek a Damjanich János Általános Iskola két egybenyitható termében. A kiállításon bemutatták a színes történelmi ábrákkal övezett Bucsuházi-féle okmányt is, melyet Szathmáry Zoltán (1901-1989) a helytörténeti kutató ismertetett a kiállítást megtekintő honvéd főtisztek csoportjával. Bucsuházi Béni bravúros cselekedete néhányukban kétséget keltett, úgy, hogy parázs vita keletkezett emiatt. Végül is az az egyöntetű megállapodás született, hogy az 1848-49-i szabadságharc honvédei nemcsak bátorságukkal tűntek ki, hanem helyzetfelismerésükkel, elhatározó, gyors cselekvőképességükkel is. Mindezt csak fokozta ösztönösen izzó hazaszeretetük. Bucsuházi Béni esete is egyike azoknak az apró hőstetteknek, melyek győzelmet eredményeztek a magyar honvédeknek Isaszegnél. Példa ő is, ahogy példa és haladó hagyományunk nemcsak az isaszegi ütközet, de az egész 1848-49-i szabadságharc hősiessége.
Az 1848-as polgári forradalom és az azt követő szabadságharc vezérei, Petőfi, Kossuth, Görgey, és a többiek, ismertek és ismeretlenek, magyarok és a magyarságért vérzők írták zászlaikra: „Szent az ügyünk, nem rettegünk”. Az akkori világ egyik legerősebb hadseregével, a császári-királyi ármádiával szemben állták a sarat honvédcsapataink.
Isaszeg és Gödöllő között került sor a tavaszi hadjárat első szakaszának döntő csatájára. 1849. április 6-án a tét mind a két hadsereg számára nagy volt. Ha a magyarok győznek, a császári királyi hadseregnek Budára vagy Vácra kell visszavonulnia, s ezzel befejeződik a Duna – Tisza köze felszabadítása. Ha a császári-királyi hadseregnek kedvez a hadiszerencse, akkor a magyar fél kénytelen visszavonulni, s biztonsággal csak a Tisza vonalán szilárdíthatja meg helyzetét.
Déli fél egy óra körül Isaszeg környékén magyar csapatok jelentek meg. Klapka I. hadteste Tápiósáp- Tápiósüly felől, szorosan nyomában a III. hadtest Dány – Szentkirályon át érkezett a Királyerdő szélére. A két magyar hadtest 20 ezer főnyi összlétszámával nagyjából azonos erő felett rendelkező Jellesics, Isaszegtől, illetve a Rákos-pataktól nyugatra eső, a patak folyásával nagyjából párhuzamos dombokon állította fel csapatai zömét. Elővéd dandára pedig a falutól keletre eső Királyerdőt tartotta megszállva. A harc ez utóbbi birtoklásáért vette kezdetét. Az erdő északi felébe Damjanich, míg déli részébe Klapka néhány zászlóalja nyomult be. A visszavonuló császáriakat követve elsőként Klapka honvédei értek a Rákos-patakhoz, s így megzavarták átkelésükben a Damjanich elől visszavonulókat. Ez utóbbiak segítségére Jellasics néhány zászlóaljat küldött főállásából, amelyek Klapkát visszaszorították. Így Damjanich magára maradt. Ő azonban nem vonult vissza. Egy dandárt küldött fedezetlenül maradt balszárnyára, gyalogsága zömével pedig rohamot intézett a császáriak által megszállva tartott Isaszegre. A támadó magyar gyalogság a túlparti császári ütegek tüzében jelentős veszteségeket szenvedett, de sikerült megközelítenie a falut. Ekkor azonban váratlanul oldalról, az Isaszegtől északra eső szőlőkből is ágyútüzet kapott. A csatába ugyanis egy újabb császári hadosztály avatkozott be. Ez Schlik küldte. Megtehette, mivel a vele szemben álló magyar VII. hadtest tétlen maradt.
Az isaszegi ütközet. Heyer Artúr festménye.
A magyar sereg legkiválóbb hadteste, valamint annak parancsnoka azonban az immár többszörös túlerő ellenében is kitartott. Két utolsó, még tartalékban álló zászlóaljából jobb szárnyat rögtönzött, mely – a III. honvédzászlóalj, valamint a Wysocki vezette lengyel légió zászlóaljából állt – négy egymást követő alkalommal verte vissza a császáriak három, végül négy zászlóaljjal végrehajtott rohamát. Kitartásuk végül meghozta az eredményt. A harcvonal déli szakaszán közben ugyanis megfordult a kocka. Klapka a főparancsnok, Görgey segítségével rendezte vissza vonulóban lévő zászlóaljait és damjanich hadtestének bal oldalán belépett5 a küzdelembe. csapatai az ellenség tüzében ismét meginogtak ugyan, de a mögéjük beérkező II. hadtest Aulich tábornok vezetésével, helyreállította az egyensúlyt.
A harctérre a csata folyamán megérkezett a császári főparancsnok Windisch-Grätz tábornok, aki ekkor döntésre akarta vinni a dolgot, és serege lovasságának zömét a Rákos-patakon át támadásra küldte, – Ottinger vezetésével – Damjanich hadközépben álló huszárai ellen. Első próbálkozásukat a patak hídjánál Aulich a III. hadtest segítségére küldött ütegek tüzével azonban meghiúsította. A tizenkét vértes század a hídtól északra mégis csak átvergődött a Rákoson, majd összecsapott a Nagysándor József ezredes vezette magyar lovas dandár 14 huszárszázadával. A hosszan tartó küzdelembe innen is, túlról is újabb századok avatkoztak be. Küzdelmüket, illetve az egész ütközet sorsát végül is a magyar balszárnyon kialakult helyzet döntötte el.
Klapka és Aulich zászlóaljainak rohama előbb a Királyerdő déli feléből, majd az égő Isaszegből is kivetette a császári gyalogságot. Jellasics ezt követően, este 8 óra tájban főállásait feladva megkezdte az elvonulást Gödöllő felé. Damjanich és Schlick katonái azonban késő éjfélig viaskodtak egymással. Görgey most már bizton mondhatta: „Miénk a győzelem”.
Takács Zoltán: Csikósok rajtaütése a császári-királyi csapatokon
„Ki a nemzetet alig vegetáló nyomorú sorsából emberi életre serkentette: Széchenyi volt. Ki a tettre vágyó nemzet lelki tüzét egyszerre a legmagasabb lángolásra szította: Kossuth vala. Ki azt az első erőfeszítést a nemzeti véres karddal végrehajtotta: az volt Görgey.”
(Móricz Zsigmond)
Honvédszobor Képeslap az 1910-es évekből
ISASZEGI INDULÓ
Honvédszobor, honvédsírok
hősökről regélnek,
Honvéd hősök győzelméről zengjen
ez az ének.
Ezernyolcszáznegyvenkilenc április 6
napja,
isaszegi győztes csata dicsőséges
napja.
Klapka, Görgey, Aulich, hős vitéz
Damjanich
A magyar szent szabadságért
harcoltak, győztek itt.
A magyar honvédcsapatok sorozatos sikereire, az 1849-es tavaszi hadjáratra emlékezik 1989-óta minden év áprilisában a Történelmi Lovas Egyesület. Ilyenkor huszár, illetve katonai hagyományőrző alakulatok – ma már a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség csapatai és határon túli, valamint a külföldi társszervezetek egységei is – járják be a tavaszi hadjárat útvonalát.
Sajnos idén a koronavírus járvány miatt ez a nagyszerű rendezvény elmarad.
