Válogatás a Falumúzeum Fotóarchívumából 7.
Szerző: Szmolicza József
Isaszeg a sajtó tükrében 8.
Futó- és kézilabdapálya
Nem várják meg a jubileumot
Szokatlan bizakodással számolt be Tompa Ferenc Gödöllő városi sportfelügyelő isaszegi látogatásáról. — A helyi sportkör elnökségének ülésére igyekezve, már a sporttelep megpillantásakor meglepetés ért. Egyetlen év alatt, sokat változott a környezet. Katonák és civilek szorgoskodtak ottjártamkor is. Egyik csoportjuk a labdarúgó-játéktér körül, a négyszáz méteres futópályát készítette. A telep másik oldalán a kézilabdapálya alapját ásták.
— Augusztus 20-án szeretnék átadni az aszfaltozott pályát a kézilabdázóknak, s az alkotmánynapi ünnepséget sportversenyekkel is összekötik. Csemegének ígérkezik a megyei első osztályba felkerült szomszédvár, Dány csapata elleni labdarúgó mérkőzés. Bárki részt vehet a kerékpár- és futóversenyeken. Ezen a napon avatják a tekepályát is, s remélhetőleg a délelőtti kulturális műsorhoz sem lesz ellenséges az időjárás.
A sportvezető véleménye szerint az isaszegi fellendüléshez sokat segített az új tanácselnök, Tóthné Pacs Vera, valamint a KSK elnöke, Megyeri Rezső és a gazdasági vezetője, Varga János. Ami itt történik, az jó példa arra, hogy rövid idő alatt is lényegesen lehet javítani a sportolás feltételein. Nem várják meg azt a két évet, amíg 75 éves lesz az isaszegi sporttörténelem!
Az alábbi fotók a fenti cikkben is említett KSK új kézilabdapályáján, az isaszegi és dányi női kézilabdázók mérkőzésén készültek, 1987. május 1-én. Ma már ez is sporttörténelem. Fogadják szeretettel!
„A z isaszegi női kézilabda szakosztály 1980-ban alakult meg Palaga Sándorné Répási Márta vezetésével, amely a lányoknak 2002-ig biztosított sportolási lehetőséget. Az edzőjük Ligeti László volt. A körzeti, majd a megyei II. másodosztályból 1986-ban kerültek fel a megyei I. osztályba, ahol 1992/93-ban bajnokok lettek, a fölötte lévő megyei szuper csoportban pedig 1995/96-ban bronzérmet szereztek. 2002 nyarától a bajokságokban azonban már nem lehetett használni a kültéri bitumenes pályát, és így az előírásoknak megfelelő 20×40 méteres játékterű sportcsarnok hiányában nem tudtak tovább szerepelni, ezért a szakosztály megszűnt.” Szép eredmények, fantasztikus sikerek, szomorú, hogy a kézis lányok szakosztálya mára megszűnt. Köszönöm Szendrő Dénes értékes információját!
A szomszédos Dány településnek is szép sikereket elérő női kézilabda csapata volt. Kováts László tornatanár hozta létre. Volt fiú csapata is, de a lány több sikert ért el. Hogy mettől-meddig működött azt még nem tudjuk.
Falunapokon nosztalgiából még összeállnak a nagymamakorú tagok egy barátságos meccs erejéig. Köszönöm Kiss András (Dány) helytörténet kutató segítségét!
Fotók: Szmolicza József /Fotótár: 220-8./
Újabb adományok múzeumunknak
Az isaszegi falumúzeum gyűjteménye elsősorban ajándékázás révén gyarapszik. Ezért is nagy öröm számunkra, ha újabb tárgy vagy dokumentum kerül felajánlásra.
Kérjük, hogy Ön is segítse adományával (dokumentum, fotó, néprajzi v. történeti tárggyal, stb.) a falumúzeum gyűjteményének gyarapodását!
2020. március 11-én Horváth István a Múzeumbarátok Köre tagja, IGESZ igazgató úr, egy fiókos v. kisfejes citerát, (13 húrral, alul nyitott) műbőr hord-táskában ajándékozott múzeumunknak. Adományát köszönjük! Gy.sz.: T-1/2020., H: 62 cm, M: 5 cm,
Népszerűségében kevés népi hangszer vetekedhet a magyar asztali citerával. A XIX. század végén és a XX. század első felében a magyarlakta falvakban a legtöbb házban, családban akadt ilyen hangszer, vagy a hangszeren játszani tudó személy. Az asztali citera a családi muzsika megtestesítője volt ebben a korban, faluhelyen. A rádió, televízió, hifi tornyok előtti időben szinte az egyedüli hangszeres zenei szórakozás forrása volt az egyszerű falusi otthonokban. Természetesen a pásztorok, földművelő parasztok, kétkezi munkások kezében akadt furulya, tekerő,tambura, vonós hangszer is, de nagyságrendekkel kisebb számban, mint a citera. Megkülönböztetett figyelmet érdemel ma is!
Nemetine Kodrán Erzsébet
Az öreg citera
Múltbanéző
A padláson a lomok között
kezembe akadt egy öreg citera.
Húrjai közt pókháló remeg,
és lelkemben halkan feldereng
egy régi nóta.
Sok év elmúlt már azóta,
hogy édesapám pengette a húrokat,
s szálltak a hangok édesen, búsan,
néha vidáman, néha szomorúan
a magas égig.
Remegve rezdültek a csengő hangok,
s ha apám játszott egy régi nótát,
vele daloltunk ifjak és vének,
mert mindig arról szólt az ének,
hogy szép az élet!
És most könnyes szemmel nézem
az öreg repedezett fát,
amely alkotta egykor a citerát,
s hogy koporsója lett a dalnak.
Mert ő is meghalt, mint apám!
Forrás:www.poet.hu
Legújabb ajándékunkat pedig a közeli napokban, Szlávik Jánosné Zsókától 2020. május 6-án Gödöllőről kaptuk. Szlávik Jánosné Zsóka helytörténészként fontosnak érezte, hogy az isaszegi Honvédszoborról készített színezett korabeli képeslap, Isaszeg Város helytörténeti gyűjteményébe kerüljön, hogy azt az utókor számára megőrizzük. Kedves sorait örömmel vettük, és adományát ezúton is megköszönjük!
A képeslapot 1942. november 2-án adták fel Isaszegen, Szilárd Istvánné úrnőnek Budapestre. Írója egy „Gyula” keresztnévre hallgató fiatalember feltehetően Isaszegen katonai (kiképzésen, szolgálatban lévő) személy lehetett. A képeslap 1901. és 1934. között készülhetett, hiszen a talapzat főhomlokzatán még nem látható a zseniális fővezér Görgei Artúr tábornok reliefje. A helyén lévő kis tábla felirata: „Az isaszegi győzelmes csatában elesett hős honvédek emlékének. 1849.” A kovácsoltvas kerítést Udvardy Antal isaszegi plébános – szoborbizottsági tag – saját költségén készítette el. Az 1901. szeptember 8-i – szoboravatás – fotókon a kerítés még nem látható. A képeslapot a Fotótárunkban a 602. számon tartjuk nyilván. Kiadta: 629 Vasúti Levelezőlapárúsítás, Budapest, V. ker. Kádár u. 4.
Filmplakát válogatás 1.
Kedves Olvasóink!
Az alábbiakban a Falumúzeum eddig még feltáratlan filmplakát gyűjteményéből teszünk néhányat közkinccsé.
A filmplakátok Szilágyi Sándor isaszegi nyomdai grafikus megőrzéséből származnak. Fia Szilágyi György az 1990-es években ajándékozta a több száz darabból álló kollekciót múzeumuknak. A plakátokat Kocsis István önkéntes segítőként fényképezte, kis húga Kocsis Évike (a volt Zöld Szíves Szakköröm tagja) pedig lelkesen segítette ezt a munkát. A képek szerkesztését, vágását, képjavítását pedig most az otthoni munkavégzés során végeztem el. Ezáltal már közzé lehetett tenni azokat.
A film plakátokon keresztül elsősorban az 1960-as – 1970-es évek, magyar filmterméséből kapunk válogatást. Sokan még ma is nosztalgiával emlékeznek vissza, a magyar filmgyártás kitűnő alkotásáira.
A filmek címét, a rendezők nevét, és a szereplők neveit emlékeinkben sokan őrizzük.
A gyűjteményben a magyar filmek mellett megtalálhatók, az amerikai, angol, cseszlovák, lengyel, bolgár, spanyol, brazil, ausztrál, vietnami, szovjet, NDK, NSZK, francia, kubai, japán, román, jugoszláv, olasz, spanyol, svéd, dán filmek plakátjai is.
Falak
Patyolat akció
A pénzcsináló
2×2 néha 5
Emlékezés Szent II. János Pál pápa születésének 100. évfordulójára
„TOTUS TUUS” – Egészen a Tiéd!
Emlékezzünk Szent II. János Pál pápa születésének 100. évfordulójára
Teljes szívemből kívánom az egész magyar nemzetnek és minden magyarnak a jólétet, a békességet és az igazságosságot, és ehhez kérem Isten segítségét és áldását.”
(II. János Pál, Budapest, 1991. augusztus 20.)
Kivételes ember volt, és kivételes sors adatott, meg neki: Karol Wojtyła II. János Pálként nemcsak az első lengyel és 1522 óta az első nem olasz ajkú pápa volt, de a világ egyik legfontosabb és legnagyobb szeretetnek örvendő szellemi vezetője is.
Pápasága 26 éve alatt beutazta szinte az egész világot, hogy bölcsen és a megbékélés hangján minél többekhez szóljon, és hogy hitet reményt és vigaszt nyújtson.
Hívők és nem hívők egyaránt tisztelték a „remény pápáját”, aki még merénylőjének is képes volt megbocsátani, mikor felkereste a börtönben.
II. János Pál pápa – a pápák közül elsőként – két alkalommal is járt Magyarországon.
1991-ben szentmisét tartott Esztergomban, Máriapócson, Pécsett és Budapesten, ökumenikus istentiszteletet mutatott be Debrecenben. A budapesti Hősök terén tartott szentmisét közel kétszázezren hallgatták végig.
1996-ban a millenniumát ünneplő Pannonhalmi Bencés Apátságot kereste fel és Győrben is misézett.
Magyarországi tartózkodásai alkalmával többször találkozott a magyar fiatalokkal, az állami és egyházi vezetőkkel, a tudomány és a művészet képviselőivel.
Az Isaszegi Múzeumbarátok Köre és a Falumúzeum, 2011. május 22-én a „Lengyel délután” programsorozata keretében emlékezett meg II. János Pál pápa boldoggá avatásáról. A rendezvény fővédnöke Gulyka József címzetes prépost, kerületi esperes, plébános volt. II. János Pál pápát 2011. május 1-én XVI. Benedek pápa avatta boldoggá a Vatikánban.
Legyen áldott emléke!
II. János Pál a magyar ifjúsághoz (1991)
Szent II. János Pál pápa gondolatai (Budapest, 1991. augusztus 16. – 19.)
„A magyar nyelv nagyon szép, de egyúttal igényes nyelv is. Egy olyan szűk kapu, amilyen szűk kapu az, amelyen keresztül a mennyek országába lehet jutni. Ha a magyar nyelv annyira nehéz, mint a mennyországba vezető szűk kapun átjutni, akkor a magyarok be fognak jutni a szűk kapun keresztül a mennyországba. Ezt kívánom is.”
„Szent István király így kiáltott fel: „Ha Isten velem, ki ellenem?” Törhetetlen népetek ezért tudta minden nagy nemzeti csapás után újra kezdeni az ország felépítését.”
„Minden élet szenvedésben és fájdalomban születik. Ennek ellenére minden élet Isten ajándéka.”
„Szűz Mária segítsen benneteket, hogy elfogadjátok a kettős szólítást: Jöjjetek az üdvözítő Jézushoz, hogy Vele legyetek – és menjetek a világba, hogy az üdvösség felé segítsétek.”
II. János Pál pápa – Az Úr az én világosságom és üdvösségem
„Isaszeg” átkelőhajó – előzetes
Kedves Olvasó!
Hamarosan felkerül honlapunkra egy igen érdekes cikk, képekkel illusztrálva az „Isaszeg” átkelőhajóról szóló írásunk. Kérjük látogatóinkat, hogy ismételten keressék fel honlapunkat, mert érdemes lesz.
Válogatás a múzeum Fotóarchívumából 7.
” A múzeum mindig érték marad.”
/Pulszky Ferenc/
Képválogatás a Múzeumok Világnapja alkalmából,
a múzeumkertben 2015. május 16-án megtartott kézműves foglalkozásról.
Fotók: Szmolicza J.
Múzeumok Világnapja – Május 18.
MÚZEUMOK VILÁGNAPJA
Május 18-a tiszteletére
A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában megtartott XI. konferenciáján határozták el a MÚZEUMI VILÁGNAP ünneplését. 1978. május 18-án tartották meg először.
Azóta már több mint száz ország közel 30000 múzeuma vesz részt a minden év május 18-án tartott eseményben.
Az ünnep célja, hogy az „év eme napján komolyabb figyelem forduljon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények felé”
Múzeumunkban erre az évre kézműves foglalkozás volt tervezve, de sajnos a vírusjárvány miatt ezt is el kellett halasztanunk. Kárpótlásképpen a korábbi rendezvényeinkről készült. fotó felvételekkel lepjük meg olvasóinkat!
Tanítómesteremnek is néhai Szathmáry Zoltánnak, mennyi rosszindulatot és szenvedést kellett elviselnie, értékvesztő, értékhamisító világunkban. E sorokat még annak idején, drága Papp Elekné Katica néni – a Múzeumbaráti Kör elnökségi tagja, magyar szakos tanárnő – írta. Elgondolkodom…, hogy mennyire igaza volt annak idején, és mennyire igazak akkori gondolatai ma is. Saját magamon is tapasztalom mindezeket. Ezt érzi az ember, bármennyit is dolgozik. Egy szomszédos település múzeumvezetője mondta még 2017-ben, hogy ő már úgy érzi, hogy a kis múzeumokat csak a „bolondok” tartsák össze. Hát kedves olvasó ebben a rövid mondatban minden benne van. De, hogy az ünnep hangulatát ne rontsuk el, jöjjenek a visszaemlékezések és az ígért fotók!
Juhász Ferenc: A múzeumok szerelme
(részlet)
Én hiszek a múzeumok értelmében. Értelmében és hivatásában. Hivatásában és szépségében. Nem az idő kriptái a múzeumok! Nem a történelem halottas-könyvei! Nem a múlandóság szarkofágjai! Én hiszek bennük, mert nemcsak a jövőben hiszek, de hiszek a múltban. A múzeumok éppúgy az élet jelentései, mint a természet, mint a társadalmak, mint az ember. A múzeumok éppúgy lét-önmagunkat őrzik, mint a mítoszok, az őskönyvek és az époszok. Nemcsak a természet kőzet-maradványait, a kővé-vált csontokat, tollakat, pikkelyeket, leveleket, virágporokat és koponyákat, nemcsak az ősi tegnap kő-üzeneteit őrzik, de őrzik az emberiség tegnapi-önmagát is: az álmokat, hiteket, vágyakat, mámorokat, bűnöket, önzéseket, tébolyokat, gyalázatokat, szerelmeket és halálokat. Ha jutok bárhova is a világon: mindíg megnézem a múzeumokat. Önmagamat keresem bennük, titkos létem volt tartalmait. A Föld-lét tegnapi hangjait, amelyek némák ugyan, mint a kő-kürtök, megkövesedett trombiták, amelyeket kőszájjal kő-katona fúj, de ezek a kő-hangok, kő-rivalgások mégis az eleven vér áramlását és bársony-áradását hozzák, az anyag csoda-virágzását, az emberiség-szellem virágzó mámorát.
Juhász Gyula: Zászlók
(részlet)
A múzeumban vannak régi zászlók,
Csukott szárnyakkal némán alszanak,
Fakult a színük és foszlott a selymük,
Törött a rúdjuk, fölírásuk elnyűtt
És meggörnyedtek az idő alatt.
Nemes Nagy Ágnes: Múzeumi séta
(részlet)
Én már csak ezt szeretem, a múzeumot. A tárgyak, a levegő alig-poros tisztaságát, a tárlók üvegfényeit. Ahogy ott ül a sarokban a két teremőr-öregasszony, ősz hajuk tartós hullámba rakva, az egyik óvatosan kávét hörpöl termosz-kupakból.
Nem nézek én ott semmit. Ne hidd, hogy nézek. Semmit. Bánom is én, kelta baltanyél, középkori csempe, kép, absztrakt szobor, nem nézek semmit. Csak a levegő, tudod.
Vagy mégis nézek? néztem? túl sokat, ma már fölösleges? Hisz látom most is, ott szemben a falra akasztva megigazulásaim sorát, a kéket, a réz-színűt, a foltot, a hajlatot, éji lovashadak barna-sötét rohanását.
„Csak a levegő, tudod.”
Erről a rövid mondatról, egy régi emlék jutott az eszembe.
A rendszerváltás utáni első magyar nagykövetünk Varsóban Engelmayer Ákos volt, aki Isaszegen is járt 1993-ban, a Szent Márton templomban megrendezett máig emlékezetes történelmi konferencián, melyet hatalmas szívvel támogatott, Dr. Tóthné Pacs Vera Polgármester Asszony!
A varsói magyar nagykövetségünk konzuli vezetői tisztét, Dr. Dürr Sándor Isaszeg nagy barátja, a Múzeumbaráti Kör elnökségi tagja töltötte be. Sándor irodájában Varsóban, ott függött a falon többek között a Falumúzeum, és Zoli bácsi fotója is. Amikor Varsóból szabadságra jött Magyarországra, első útja a múzeum volt. A levegő, mondta – az atmoszféra, a milliő, maga a múzeum egésze hiányzott számara, és csak ennyit mondott ő is – ahogyan Nemes Nagy Ágnes írásában is szerepelt –
„Csak a levegő, tudod.” – ez hiányzott számára.
Sz. J.
Fotó: Szmolicza J. – (2013. május 18.)
Isaszeg a sajtó tükrében 7.
Az alábbi cikket a Falumúzeum Adattárában őrizzük és most először kerül magyar fordításban nyilvánosságra. Szabó Eszter, isaszegi lengyel filológus fordította magyar nyelvre. Eszter néhai Nagytiszteletű Szikszai (Szalisznyó) János isaszegi református lelkész unokája, aki ösztöndíjas tanulóként több alkalommal is tanult Lengyelországban. Többek között Krakkóban, a Jagelló Egyetemen is. Esztinek ezúton is megköszönöm, a fenti cikk fordítását, bízva abban, hogy máskor is segítségünkre lesz! Ezúton is sok szeretettel üdvözöljük, a kedves Szikszai családot!
Mindig nagy öröm számomra, amikor isaszegi magyar – lengyel vonatkozású hírt közölhetek honlapunk olvasóival. Isaszeg gazdag magyar – lengyel vonatkozású emlékekkel rendelkező település. Több nemzetiség is élt és dolgozott egykoron, egymás mellett békében és szeretetben. A XVIII – XIX. században a helyi identitás (isaszegi lakos) jóval erősebb volt a nemzetiséginél. Nagyon sok lengyel nevet őriz múzeumunk adattára, amelyet a mai napig is kutatunk. A saját nevem is, Szmolicza lengyel eredetű név, a szótő a „Smolicz” (ejtsd: Szmolics) lehetett. Később a név a könnyebb kiejtés érdekében több évszázadon át változhatott a mai formára. Tehát méltán büszke lehet az ember magyarságára is, és egykori lengyel identitására is.
A lengyelség szeretetével Szathmáry Zoli bácsi „fertőzött” meg, amelyért a mai napig hálás vagyok! Külön köszönöm, Dr. Dürr Sándornak, volt krakkói magyar konzulnak, hogy a híres magyar-lengyel barátság szeretetéről, személyesen is meggyőződhettem 2009-ben, négy napos krakkói tartózkodásom alatt. De nemcsak én, hanem keresztlányom és fiam is, Éva és Péter. Ekkor volt ösztöndíjasként éppen Krakkóban Szabó Eszter a Jagelló Egyetemen. Sándor és Eszter fogadott bennünket az autóbusz pályaudvaron. Egy jó kis isaszegi „csapat” jött össze ekkor Krakkóban. Csodálatos napok voltak, csak hamar elszaladt az a néhány nap. Sándornak és feleségének Judit asszonynak köszönhetően nem volt gondunk a szállásra, étkezésre, hiszen saját lakásukon volt a szállásunk. Köszönjük! Sokat sétáltunk a belvárosban, jártunk a Ryneken, Kazimierz zsidó negyedben, ismerkedhettünk a lengyel ízekkel, kirándultunk Zakopánéba; jártunk a Gubalówka hegygerincén, Szent II. János Pál pápa egyik kedvenc túra útvonalán is! A lengyelek magyarok iránti szeretetét mindvégig éreztük. Mindenkinek csak ajánlani tudom Krakkó és környékének meglátogatását!
Az Echo Krakowa (Krakkói Visszhang) egy délutánonként megjelenő napilap volt, amely 1946 március 10.-től – 1997 május 9.-ig volt kiadásban. Ekkor csődbe ment és a Gazeta Krakowska (Krakkói Újság- ezt 1949 óta adják ki és ma is van, napilapként jelenik meg.) vette meg a jogaikat. Ez egy kultúrával foglalkozó újság volt, főleg Krakkóra koncentrálva pl: krakkói épületek bemutatása, krakkói tradíciók leírása, Krakkóról szóló versek közlése stb.
A babérkoszorús pecsétben: A Krakkó városi társadalmi munkáért díj nyertese – olvasható.
Ez egy Krakkó város által adományozott díj olyan egyesületeknek, művészeti közösségeknek, újságoknak vagy szervezeteknek (stb.), akik a krakkói kultúráért dolgoztak vagy azt előmozdították, reklámozták stb. Eredetileg már a XVII. század óta kiosztják bár nem ebben a formában, ez a korabeli érának (értsd kommunizmus) a változata volt erre a díjra.
33. évad, délutáni kiadás Nr2.(9974)
1978. január 3. (kedd), ára: 1 zlotyi
Élő történelem
(Levelezésünk Magyarországról)
A település, melynek neve Isaszeg, mindössze 30 km-re fekszik Budapesttől.
Autóval fél órás út a fővárostól keletre. Kifejezetten érdekes falu -hivatalosan nagyközség – főként a lengyelség számára. Nem véletlenül találtam itt magamat, de térjünk is rá a tárgyra.
Nos, hadd emlékeztessek, hogy a Novemberi Felkelés után sok lengyel találta magát Magyarországon. Hazánk fiai a Népek Tavasza harcai során a magyar hadseregben is szolgáltak, a magyarokat a Habsburgok ellen megsegítve ezzel.
A tábornokokra és magas beosztású tisztekre sajátjukként gondolnak a magyarok ma is ezekből az időkből. Például Bemre, Dembiński-re vagy Wysocki-ra, hogy csak néhányuk nevét említsük.
Hogy a magyarok számára milyen sokat jelentett e segítség rendkívül jól demonstrálja Kossuth Lajosnak -a magyar felkelés vezetőjének- felejthetetlen habár országunkban kevéssé ismert kijelentése.
„Aki a Lengyeleket nem szereti az a Hazát nem szereti.”
Kossuth ezen szavai korabeli politikai publikációkból és irodalmi feljegyzésekből maradtak ránk 1849-ből.
A lengyel legionáriusok hősiessége és bátorsága- a magyarokkal közreműködésben- rendkívül nagy publicitást hozott.
1849 április 6.-án Isaszeg határában került sor e szabadságharc egyik csatájára.
Az akkor lengyelekkel és magyarokkal együtt 20000-es sereg mindössze 48 ágyúval 48000-es osztrák sereget győzött le továbbá 250 ágyút zsákmányolt a csatában.
A harcokban mutatott rendkívüli vezetői képességeiért, Józef Wysocki ezredest tábornokká léptették elő.
Ezen a településen, egy domb tetején, van egy temető, ahol a lengyel légionáriusok nyugszanak.
Továbbá van egy, a harcoló lengyelek tiszteletére állított, emlékmű is.
A településnek ma is sok Kowalski (ejtsd: Koválszki), Jarecki (ejtsd: Járecki), Polański (ejtsd: Polányszki), Parandowski és más lengyel vezetéknevű lakosa van.
Isaszeg rendelkezik egy nagyon aktívan működő múzeumi baráti körrel, akik lehetőségeikhez mérten minden ehhez a naphoz kapcsolódó emléket gyűjtenek.
Ez az egyesület, amit a helyiek vezetnek a lengyel-magyar barátság állandó jelképévé vált.
A múzeum vezetője -a 74 éves Szathmáry Zoltán– csodálatos ember és nagyszerű hazafi, aki nagy szeretettel van a lengyelség iránt és mindenféle anyagi támogatás nélkül, önzetlenül fél életét ennek a gyűjteménynek szentelte.
Segítségére van a település néhány lakója is, akik a helyi értelmiséget képviselik.
Sok ebből az időszakból származó emléktárgyat Szalisznyó (Szikszai) János– a helyi református templom lelkésze, aki lengyel származással büszkélkedhet– gyűjtött össze majd adományozott a múzeumnak.
Egy másik kiállítás is nyílt nemrég Isaszegen, amelynek során eddig sosem látott -és lengyel viszonylatban is páratlan- emlékek kerültek kiállításra, többek közt: fotók, egyházi anyakönyvek és dokumentumok, katonai térképek, újságkivágások és régi magazinok.
A múzeum vezetése arról álmodik, hogy egy nap gyűjteményüket egy hozzáértő, szakmai magyar állami intézmény veheti majd kezelésbe.
A magyar Bem Józsefről elnevezett lengyel kulturális egyesület már fel is ajánlotta a segítségét, csakúgy, mint a múzeum egyéb más barátai és a mi országunk (értsd: Lengyelország) budapesti képviselete is.
Jan Frenkel
400 éve született Zrínyi Miklós költő, hadvezér
Szép és dicső dolog a hazáért meghalni. Még szebb a hazáért élni!
400 éve született Zrínyi Miklós
Dörgő hangot, villámló tekintetet társítunk a ma is élő, szállóigévé vált mondathoz. És nem tévedünk: 1620. május elsején (más források szerint harmadikán) született Zrínyi Miklós, a költő, politikus, katona, akit érdekes módon nemcsak mi tartunk nagyra, hanem a horvátok, az olaszok, sőt az osztrákok is tisztelnek. Kötelező irodalomóráink tekintélyt sugalló alakjának veretes sorait egyre nehézkesebbnek érezzük: eljárt az idő a barokk költészet és a 17. század páncéljai, kardjai és szakállas ágyúi fölött is. Ennek ellenére, ha a Szigeti veszedelem költőjének nevét halljuk, valami megmagyarázhatatlan bizsergés indul el bennünk. Ha szófelhőt kellene alkotni Zrínyiről, akkor a hazaszeretet köré rendeződne minden más kifejezés, mert ez a minden egyebet legyűrő érzés vezette tollát és kardját is annak, akit még életében Európa-szerte „Magyar Marsnak” neveztek.
„Zrínyi élete azonban nem ért véget a kursaneci erdőben; még a maga korában jelképpé vált; a nemzeti függetlenség szimbólumává, s neve, eszméi ott szálltak íratlanul is a kibontakozó magyar függetlenségi mozgalmak lobogóin: Thököly Imre szabadságharcában Zrínyi Ilona, a költő unokahúga védte hősiesen Munkács várát a császáriak ellen, s ő adott életet Rákóczi Ferencnek, a kuruc fölkelés vezérlő fejedelmének. De Kossuth és Petőfi tolla által életre keltve ott lüktettek eszméi 1848 függetlenségi harcában is.”
A cikket ide kattintva tudja teljes terjedelmében elolvasni a Maszol portálról
