„Ebben a kisfilmben be szeretném bizonyítani, hogy nem számít mennyire vagyunk messze egymástól. A szeretet, az összetartás ereje, nem csak embereket, de a világot szebbé teszi. Keressük a csodát, pedig itt van a közös erőben!“
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által, a Nemzeti Összetartozás Napja és Trianon 100. évfordulója alkalmából fiatalok számára Milyen jó, hogy itt vagyunk című videopályázatot hirdetett. A győztes két erdélyi és egy felvidéki alkotás lett. A szűk kéthetes beadási határidő alatt több mint 500 pályamunka érkezett a Föld minden tájáról, a legjobb 10-be bekerült egy Dél-Bácskai lány, az óbecsei Bagi Natália alkotása is, Közös erő címmel. Őszintén bevallom, hogy megkedveltem e Tisza parti községet Óbecsét, és mindig örülök az onnan érkező jó híreknek!
Fogadják olvasóink sok szeretettel a kis filmet, Natáliának gratulálunk!
Isaszeg Város Önkormányzata és a Dózsa György Művelődési Otthon szervezésében Isaszeg lakossága , méltóképpen emlékezett meg a Trianoni diktátum 100. évfordulójáról. A szervezőket és az emlékezni vágyókat a többször eleredt záporeső sem tudta eltántorítani a megemlékezéstől. Az emlékműsort a Gödöllői Club Színház társulatának tagjai adták elő. Az alábbi fotók az eseményről készültek.
A Trianoni Békediktátum 100. évfordulójának előestéjén ,2020. június 3-án, kihelyezésre került a Falumúzeum főhomlokzatára, nemzeti színű zászlónk és a Székely zászló, gyászszalaggal ellátva. A fekete szalag Katona Zoltán erdélyi származású (Nagyszalonta), isaszegi lakos, felajánlása. Köszönjük!
Mi kell még…?
Nem volt elég a hétpecsétes Békeokmány,
az ingen kapott ősi föld…?
Nem volt elég a sebtében meghúzott országhatár,
kertek végében a málnabokor mögött?
Kevés volt talán,
a lehullott utcatábla,
átköltött térkép,
eldőlt szobor…?
Az anyanyelv már rég föld alá költözött,
suttogva szólt a zsalugáterek mögött.
Bezárt az ódon iskola,
elhalt a dal,
kidőlt a harangláb.
Az emlékek is reszketve féltek.
Titokban éltek a Házsongárd felett
és Bakából is BACA lett, az ősi név helyett.
Elvégeztetett…!
A törvényből, így lett végül törvénytelen.
Így kapott szégyenteljes leckét a Történelem…
De mindez nem volt elég.
A szabadító Mózest hiába várnánk…
Feldúlt temetőföldjeink mélyén,
most Karthágó szörnyű sorsa vár ránk…
Irgalmas Isten! Nézd!
Nem volt elég, hogy Múltunkat maguknak kérték,
most végül
HALOTTAINKAT IS HALÁLRA ÍTÉLTÉK…!!
„Egy Miatyánk a magyarokért” elnevezéssel imaláncot szervez a 777 csapata Trianon századik évfordulóján, ezzel arra buzdítva a világon élő valamennyi magyart, hogy történelmi tragédiánk évfordulóján lélekben újra együtt legyünk, imában kérve Isten áldását nemzetünkre. Hiszünk az ima erejében, és habár a fizikai határokat nem tudjuk eltüntetni, de a lelki összetartozás hatalmas erejét megtapasztalhatjuk.
Az imalánc a trianon.777blog.hu címen lesz elérhető – június 3-tól.
/Forrás és kép: 777blog.hu/
Erdélyben is megkondulnak a történelmi magyar egyházak harangjai
A helyi idő szerint fél hatkor (közép-európai idő szerint fél öt) megszólaló harangokkal egy időben megannyi helyszínen tartanak szűk körű koszorúzást.
Nagyszabású néptánc előadással emlékeznek a trianoni diktátumra a Hősök terén
Az élőzenére készült koreográfia a magyarság összetartozásának szimbóluma lesz.
Szeged gyásza – Tiltakozás a békefeltételek ellen.
„Elkészültek már a térképek, amelyek a békefeltételek-megszabta határok között mutatják meg Magyarországot. Elrémítő kép a mindenfelől megcsonkított ország, ez a szerencsétlen, ép tagjaitól megfosztott torzó. A térkép is arról jajveszékel, hogy alig liheghet élet az összezsugorított, megszabdalt testben, amelyet olyan szépnek, arányosnak alkotott maga a természet. A Kárpátok egész gyönyörű koszorúját, a kincses Erdélyt, a gazdag Délvidéket leszabdalják a hóhérbéke gyilkos feltételei.Mint Andrássy mondotta, ha érzésünk után lehetne indulni, akkor e feltételekre minden magyar azt kiáltaná: nem, nem,soha. De a válaszadás súlyos felelősségű gondja hivatott államférfiaink bölcsességét teszi majd próbára. Nekik kell dönteniük afölött, hogy egyenes tagadással feleljenek-e, vagy hogyan másképp. De a nemzet hangulata annyira a túlcsorduló fájdalomé, a fellázadó elkeseredésé, hogy azt némán elviselni nem tudja. S ennek akar kifejezést adni az a tiltakozó népgyűlés, amelyet szerdán, a fekete szerdán, az ország gyásznapján tart Szeged lakossága. A tiltakozást el akarják juttatni a Legfelsőbb Tanácshoz, amely kimondani készül a kemény, a vészthozó ítéletet.”
(Forrás: Délmagyarország, 1920. IX. évfolyam 16. szám. január 21.)
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.
A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, soraiban gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott háziőrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián. Csak 1920. január 16-án – a béketervezet végleges lezárása után – nyílt lehetőség arra, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres „védőbeszédét”. Az ötnegyed órán keresztül tartó, remekül megszerkesztett, franciául és angolul előadott, majd olaszul is összefoglalt beszéd bravúros szónoki teljesítmény volt. Hallgatósága, amely már jóval korábban elhatározta Magyarország feldarabolását, bámulattal, de csekély megértéssel hallgatta a szónokot. Magyarország – függetlenül a békedelegáció erőfeszítéseitől – azokat a határokat kapta, amelyeket a győztes hatalmak már 1919-ben megállapítottak számára.
„Ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lenni, nehogy megöljék…” – Részlet Apponyi Albert Georges Clemenceau francia, David Lloyd George brit és Francesco Saverio Nitti olasz miniszterelnök, valamint az Amerikai Egyesült Államok és a Japán Császárság párizsi nagyköveteinek jelenlétében elmondott beszédéből…
A gróf Apponyi Albert által vezetett magyar delegáció hosszas munka után, Teleki Pál „vörös térképével”, etnikai, néprajzi, történelmi munkák és érvek tucatjával érkezett meg 1920 januárjában Párizsba – mindhiába. A konferencián Magyarországnak nem volt lehetősége érveket hozni a csehszlovák, román és délszláv területi követelések, a hamisított etnikai adatok és kérdőívek ellenében, az antantnak lényegében semmi másra nem volt szüksége, mint két megbízottra, akik aláírják majd a kész szerződést. Erre az aktusra végül 1920. június 4-én, a Nagy-Trianon palotában került sor, ahol két teljesen súlytalan politikus, Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ írta alá a trianoni békediktátumot, ezzel szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását.
„Trianonban nemzet családjainkat darabolták széjjel.”
/Kozma Imre atya/
A trianoni béke pontjai ismertek: Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, ennek megfelelően 325 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból 93 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló kisállammá vált. Románia megszerezte Erdélyt, a Partiumot, Máramarost, és a Bánság keleti felét, a délszláv állam Muraközt, Drávaközt, Bácskát és Nyugat-Bánságot, Csehszlovákia pedig a Felvidéket, Csallóközt, és Kárpátalját, Ausztria Őrvidéket, Lengyelország Szepes és Árva vármegyék egyes településeit, míg Olaszország Fiumét. A béke minden más szempontból is gúzsba kötötte az országot, miután a háború egyik felelőseként tetemes jóvátételt szabtak ki Magyarországra, hadseregét 35 000 főben határozták meg. A békediktátum aláírásának napján 10 órakor Budapesten és országszerte megkondultak a harangok, felbőgtek a gyárak szirénái. A közlekedés leállt 10 percre, bezártak az iskolák és az üzletek. Az életképtelenre csonkolt Magyar Királyságban megállt az élet.
„Consummatum est – bevégeztetett”
A trianoni békéről tehát mindezek alapján elmondható, hogy erőszakos diktátum volt, melyet egyoldalúan rákényszerítettek Magyarországra, és amely végül megtagadta mindazon elveket, melyek nevében megszületett. Annak ellenére, hogy a területüket gyarapító országok célja hivatalosan a nemzeti önrendelkezés megvalósítása, önálló nemzetállamok létrehozása volt, a békekonferencián valójában az a cél vezérelte őket, hogy Magyarország területéből minél nagyobb részt szerezhessenek meg.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. Mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondja: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a csíki hegyek?
Erdély hegyein sűrű fellegek.
Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak.
Csaba mondája új erőre kel,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk,
Halott vitézek lelke jár velünk!
Előttünk száll az ős Turulmadár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály.
Ember lakol, ki ellenünk szegül!
A székely állja, rendületlenül.
Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok.
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket.
Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban egyedül leszünk.
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!
Megmozdulnak mind a csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot.
Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!
Kárpáti Piroska székely tanítónőt, amiért versben tiltakozott a román uralom ellen, ezért a verséért a románok 1920. július 26-án Aradon felakasztották. Szégyen, hogy ez megtörténhetett! Isten áldja emlékét!
1919 és 1921 között mindennapossá váltak a kilakoltatások, rekvirálások, gyakran megtörtént, hogy valaki reggel elment hazulról és délben, amikor hazajött, a családját és bútorait a ház előtt, az utcán találta és ugyanakkor egy rekvirált bútorszállító kocsiból hordták be az új lakó bútorait, vagy hogy tervszerűen üldözték továbbá a magyar tanítókat és tanítónőket, akiknek olyan kérdéseket tettek fel, melyekre felső iskolai végzettséggel bíró szaktanárok tudtak volna megfelelni, s a túlnyomóan magyarlakta vidékeken a kegyetlenségig ment a magyar tanerők vizsgáztatása és elcsapása: éppen úgy dobták ki a magyar tanítókat kis állásukból, mint ahogy elvették a tiszta, egészséges magyar iskolaépületeket, ahol százszámra tanultak magyar gyerekek, hogy tíz-tizenöt iskolába kényszerített oláh gyereknek iskolája legyen.
Persze nem kellett sok ahhoz, hogy valakit magyarságáért üldözzenek: 1934. november végén Stan és Palace közoktatási vezérfelügyelők sorra járták Csík megye községeit a magyar tanítók nyelvtudásának felülvizsgálása végett. Eljutottak Gyergyócsomafalvára is. Amint az utcán mentek és elhaladtak Botár Erzsébet tanítónő lakása előtt, észrevették, hogy az ablakában muskátli virít. Egy pillanat s máris készen volt az irredentizmus vádja. Jegyzőkönyvet vettek fel és hivatalos feljelentést készítettek Botár Erzsébet tanítónő ellen a magyar irredenta magatartásáért. A jegyzőkönyv szerint a tanítónő feltűnően és lázítón szándékkal magyar nemzeti színekkel díszítette fel a lakását „fehér függöny, piros cserép, zöld levél”. Így tehát Gyergyócsomafalva kis magyar gyermekei hiába készültek nemsokára az iskolába. A tanítókat elbuktatták, letartóztatták és egyetlen megmaradt tanítónőjük, az ártatlan Botár Erzsike is vád alá került.
Szintén döbbenetes kép rajzolódik ki Lukács György: Erdélyi mártírok és hősök aranykönyvé c. könyvéből, amelynek szerzői közül Gergelyffy Gábor az 1918 és 1940 közötti erdélyi menekültjeinkről szóló beszámolójában arról írt, hogy a magyar felekezeti iskolákat a legkülönbözőbb ürügyekkel bezáratták, például azzal, hogy a helyiségek nem alkalmasak tanításra, mert szűkek, sötétek és egészségtelenek, ami ugyan igaz volt, viszont az volt az oka, hogy a román hatóságok elvették a magyar iskolák helyiségeit, oda román iskolákat telepítettek, minélfogva a magyaroknak legtöbbször egészen alkalmatlan helyiség jutott, ám előfordult igen gyakran az is, hogy minden indoklás nélkül zárták be a magyar iskolát, mint például Sáromberkén, Válaszúton, Zsibón, Magyarzsomboron, máskor ellenben azt hozták fel kifogásként a bezárás mellett, hogy a tanulók száma kevés, mint Nagysomkúton, Sárdon, Mezőújlakon, Borbátvizen, vagy éppen azt, hogy (mint az aranyospolyáni iskola esetében) sok, holott helyiségei kicsinyek.
Ki tudja, hány Kárpáti Piroska volt, s ha közülük valaki nem is járt úgy, mint ő, mindenesetre mindmáig nem tisztázott, hányat távolítottak el hazafias érzésük miatt, bezárva egyúttal iskolájukat is (csak az 1925-ben 103 római katolikus és 107 református iskolával történt ez), vagy általában hányakat állítottak elő, amiért magyar dalra fakadtak: az ismert eseteknél maradva például a fogarasi rendőrkapitány egyenesen megtiltotta a cigányoknak, hogy magyar nótát játszanak, egy pap-költőt pedig 1922-ben azért tartóztattak le, mert verskötetében ezt írta: „Csak álljatok, mint előőrsök itt, / didergő pontján egy új kikeletnek...”: az indoklás az volt, hogy a szerző Erdélyben ideiglenesnek vélte a román uralmat, de megtörtént az is, hogy valakit Nagyváradon tizenöt napi fogházra ítéltek, mert elszavalta Ady Endrének Fölszállott a páva című versét, különös tekintettel alábbi két sorára: „Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak, / Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.”, s végül (amint a kötetben Tóth Zsigmondnak az erdélyi magyar kisebbségi iskolahelyzetről készített látleletében olvassuk), hogy amikor egy orvosi rendelőben magyarok és románok között megkérdeztek egy három éves leánykát, hogy tud-e dalolni, azt felelte, hogy igen, a Himnuszt meg a Szózatot, de ezeket nem szabad, mert akkor anyukát meg apukát lecsukják. (Persze fondorlatosabb módon is lecsuktak sokakat, így megesett, hogy egy kolozsvári paphoz beállított egy polgári személy, aki előadta, hogy az oláhok kínzásai és üldözései elől menekült, ezért segítségért könyörög, mire pénzt kapott tőle s az illető pár óra múlva román tisztként jelent meg nála és katonáival letartóztatta.)
Mindezeket megelégelve nem csoda, hogy megnőtt az Erdélyből végső elkeseredésükben anyaországunkba menekülő mieink száma (1918-ban 40 952-en, 1919-ben 33 551-en, 1920-ban 79 773-an, 1921-ben 19 879-en, 1922-ben 13 651-en, 1923-ban 7356-an, 1924-ben 1693-an voltak), akik egyre elviselhetetlenebb helyzetbe kerültek (így amíg nálunk a kormány 1911-ben engedélyt adott a román nemzeti színek viselésére, addig 1929-ben egy román rendelet megtiltotta Kolozsvárt a magyar nyelv használatát orvosi rendeléseken!) s nem akartak úgy járni, mint a verséért életével fizető Kárpáti Piroska.
Ma már keveset mond Papp-Váryné Sziklay Szeréna (1881-1923) neve, de az idősebb nemzedék még emlékszik egy kis versre, amely a Trianonban megcsonkított ország lakóiban tartotta a lelket.
„Elhozta az Isten piros pünkösd napját, Mink is meghoztuk a királykisasszonykát, Nem anyától lettem, rózsafán termettem, Piros pünkösd napján hajnalban születtem.”
A galamb képében ábrázolt Szentlélek és a Szentcsalád
A Pünkösd – a Húsvét és a Karácsony után – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep neve, a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.
A keresztény egyház születésnapját jelentő pünkösd történéseit megörökítő Újszövetség részletesen leírja, miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért Szentlélek a tanítványokra. A Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére, és ők különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház.
A püspöki szinódus 305-ben rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megünneplését. A katolikus egyházban a II. vatikáni zsinat liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése. Bár pünkösdhétfő a zsinati liturgiareform bevezetése óta már nem külön egyházi ünnep, számos országban – 1993 óta Magyarországon is – munkaszüneti nap.
Pünkösdi rózsa
A néphit szerint ha pünkösdkor szép az idő, akkor jó lesz a bortermés. Egyes vidékeken ma is él a pünkösdi királyválasztás szokása: ilyenkor a falu legényei különböző ügyességi próbákon (lóverseny, bikahajsza, bothúzás, rönkhúzás, kakaslövés, kaszálás) mérték össze ügyességüket. A győztes egy évig ingyen ihatott a kocsmában, neki tartoztak engedelmességgel a többiek, és viselhette a pünkösdi koronát – uralkodásának rövid idejére utal a „pünkösdi királyság” kifejezés. Jellegzetes pünkösdi szokás a pünkösdi király vagy királyné körmenete: a legkisebb lányt pünkösdi rózsával, zöld ágakkal királynőnek öltöztetik, és rózsaszirmot hullatva házról házra járnak köszönteni.
Elhozta az isten, piros pünkösd napját,
Mi is meghordozzuk, királynéasszonykát,
Öreg embereknek csutora borockot,
Öreg asszonyoknak, kemence kalácsot,
Ifjú leányoknak rózsakoszorujok,
Ifjú legényeknek szegfübokrétájok,
Kisebb gyerekeknek porba való játszás.
Jácintus, jácintus, tarka tulipányos
Hintsetek virágot, az isten fiának,
Nem anyámtul lettem,
Rózsafán termettem,
Piros pünkösd napján,
Hajnalban születtem.
Akkor kendergyek legyen, hogy még az
esztergyát is megérgye!
(Gyöngyösfalu, Vas m.; Tátrai Zs. gy. 1966)
Máma van, máma van
Piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz
A második napja.
András, bokrétás jól megfogd
Lovadnak a zabláját,
Hogy ne tapossa, hogy ne tapossa
A pünkösdi rózsát.
Erre mentek a kisasszonyok
Szép gombos ruhába
Beleléptek véletlenül
Pünkösdi rózsába.
András, bokrétás jól megfogd
Lovadnak a zabláját
Hogy el ne tapossa
A pünkösdi rózsát.
Kalocsai Hagyományőrző Néptáncegyüttes tagjai, pünkösdi népszokást elevenítenek fel (2016)
„S a nemzet gazdagságát nemcsak vagyonának ezer milliói, erejét nemcsak katonáinak százezrei teszik. Gazdagságának hatalmasabb és fenségesebb része múltjának dicsősége, hőseinek sokasága. És az az önérzet, amelyet ezek fénye költ ki s növel magasra és terebélyessé. Rengeteg erdő a nemzeti önbizalom, de a világosság nélkül, melyet az ősök dicső példáinak napfénye gerjeszt, elsárgul és elhervad az.”
/Eötvös Károly/
Anyánk árváink, édes asszonyunk Ne sírjatok, hisz mi csak szunnyadunk Porhadhat testünk távol hant alatt: A lelkünk itt van s mindig itt marad Mert aki hű volt, bátor és derék, az ősi földért adta életét az mindörökké él, a fűben, fában Magyar rögben, magyar napsugárban!
vitéz Somogyvári Gyula
A Hősök napja ünnep eredete: Az ünnep eredetét az 1917. évi VIII. törvényre vezethetjük vissza. Itt mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni.
Ezt követte az 1924. évi XIV. törvény, mely a hősök emlékünnepének megrendezését hét pontban szabályozta. A honvédség számára ez az 1925. május 1-én kiadott, 2519. sz. körrendeletben jelent meg. Egy másik, az 1942. április 25-én kelt körrendelet kimondja, hogy 1938 óta új hősök áldozták életüket a hazáért és emléküket ugyanolyan kegyelettel és tisztelettel kell őrizni, mint a korábban elesettekét.
1945-után mintha a két törvény meg sem született volna, semmi sem történt fél évszázadon át. A rendszerváltás után a történelmi igazságtevés részeként, 1992-ben a budapesti Ludovika Akadémia épülete előtt újból felállították a hősök emlékművét és ismét fejet hajtanak a világháborúk hősi halottainak, katonai és polgári áldozatainak emléke előtt május utolsó vasárnapján, a Hősök Napján. Az ezt követő években aztán egyre több felől hallhattuk, hogy megemlékeztek hőseinkről. Majd a hősök emlékének ünnepét kiterjesztették az 1938 után elesettekre is.
A 21.század derekán újra hallhattunk az ünnep felől mert az országgyűlés a 2001. évi LXIII. törvény szerint újra nemzeti emlékünneppé nyilvánította a Hősök Napját mégpedig minden év Május hónap utolsó vasárnapján. A törvény elmondja, hogy a magyarság ezer esztendeje alatt, fegyverrel vagy fegyvertelenül harcoló összes férfi és nő aki a magyar haza védelmére kelt, tettével kiérdemli a tiszteletteljes megemlékezést ezen napon. Ugyancsak ebben az évben a budapesti Hősök terén felállították a millenniumi emlékművet és a hősök emlékkövét és ezeket nemzeti emlékhellyé nyilvánították.
II. világháborús katonasírok az isaszegi temetőben, a síremlékeket az Együttműködés Isaszegért Egyesület és a HM Hadisírgondozó Hivatal közösen újította fel. Köszönjük!
A síremlék egy korábbi felvételen, ma már felújítva. „Itt nyugszik Husi Endre hadnagy – Életét adta a Hazáért és bajtársaiért”
„A háborúkban elesett katonák, a hősi halált halt Apák és Fiúk mutatják nekünk az utat. A jó Isten adjon nekik örök nyugodalmat! Nyugodjanak békességben!”
A felvétel 1936-ban készült. A képen a kisleány Molnár Erzsike 4 éves, mellette álló fiúcska pedig Szabó Mihály 6 éves. Fotótári száma: 425. A fényképet Palyer Istvánné sz. Molnár Erzsébet ajándékozta múzeumunknak 2000. április 2-án.Menártovits Lajos vendéglős (Első sor, balról a negyedik) a szüreti bál közönségével. A fotó a Menártovits-féle vendéglő udvarán készült 1923-ban. Fotótár: 232.
Pest megyei Hírlap – Gödöllői Hírlap melléklete (1984. 07. 14.)
Futó- és kézilabdapálya
Nem várják meg a jubileumot
Szokatlan bizakodással számolt be Tompa Ferenc Gödöllő városi sportfelügyelő isaszegi látogatásáról. — A helyi sportkör elnökségének ülésére igyekezve, már a sporttelep megpillantásakor meglepetés ért. Egyetlen év alatt, sokat változott a környezet. Katonák és civilek szorgoskodtak ottjártamkor is. Egyik csoportjuk a labdarúgó-játéktér körül, a négyszáz méteres futópályát készítette. A telep másik oldalán a kézilabdapálya alapját ásták.
— Augusztus 20-án szeretnék átadni az aszfaltozott pályát a kézilabdázóknak, s az alkotmánynapi ünnepséget sportversenyekkel is összekötik. Csemegének ígérkezik a megyei első osztályba felkerült szomszédvár, Dány csapata elleni labdarúgó mérkőzés. Bárki részt vehet a kerékpár- és futóversenyeken. Ezen a napon avatják a tekepályát is, s remélhetőleg a délelőtti kulturális műsorhoz sem lesz ellenséges az időjárás.
A sportvezető véleménye szerint az isaszegi fellendüléshezsokat segített az új tanácselnök, Tóthné Pacs Vera, valamint a KSK elnöke, Megyeri Rezső és a gazdasági vezetője, Varga János. Ami itt történik, az jó példa arra, hogy rövid idő alatt is lényegesen lehet javítani a sportolás feltételein. Nem várják meg azt a két évet, amíg 75 éves lesz az isaszegi sporttörténelem!
Az alábbi fotók a fenti cikkben is említett KSK új kézilabdapályáján, az isaszegi és dányi női kézilabdázók mérkőzésén készültek, 1987. május 1-én. Ma már ez is sporttörténelem. Fogadják szeretettel!
„A z isaszeginői kézilabda szakosztály 1980-ban alakult meg Palaga Sándorné Répási Márta vezetésével, amely a lányoknak 2002-ig biztosított sportolási lehetőséget. Az edzőjük Ligeti László volt. A körzeti, majd a megyei II. másodosztályból 1986-ban kerültek fel a megyei I. osztályba, ahol 1992/93-ban bajnokok lettek, a fölötte lévő megyei szuper csoportban pedig 1995/96-ban bronzérmet szereztek. 2002 nyarától a bajokságokban azonban már nem lehetett használni a kültéri bitumenes pályát, és így az előírásoknak megfelelő 20×40 méteres játékterű sportcsarnok hiányában nem tudtak tovább szerepelni, ezért a szakosztály megszűnt.” Szép eredmények, fantasztikus sikerek, szomorú, hogy a kézis lányok szakosztálya mára megszűnt. Köszönöm Szendrő Dénes értékes információját!
A szomszédos Dány településnek is szép sikereket elérő női kézilabda csapata volt. Kováts Lászlótornatanár hozta létre. Volt fiú csapata is, de a lány több sikert ért el. Hogy mettől-meddig működött azt még nem tudjuk.
Falunapokon nosztalgiából még összeállnak a nagymamakorú tagok egy barátságos meccs erejéig. Köszönöm Kiss András (Dány) helytörténet kutató segítségét!
Az isaszegi falumúzeum gyűjteménye elsősorban ajándékázás révén gyarapszik. Ezért is nagy öröm számunkra, ha újabb tárgy vagy dokumentum kerül felajánlásra.
Kérjük, hogy Ön is segítse adományával (dokumentum, fotó, néprajzi v. történeti tárggyal, stb.) a falumúzeum gyűjteményének gyarapodását!
2020. március 11-énHorváth István a Múzeumbarátok Köre tagja, IGESZ igazgató úr, egy fiókos v. kisfejes citerát, (13 húrral, alul nyitott) műbőr hord-táskában ajándékozott múzeumunknak. Adományát köszönjük! Gy.sz.: T-1/2020., H: 62 cm, M: 5 cm,
Az ajándékba kapott húros pengetőhangszer (tollal v. fával pengették)
Népszerűségében kevés népi hangszer vetekedhet a magyar asztali citerával. A XIX. század végén és a XX. század első felében a magyarlakta falvakban a legtöbb házban, családban akadt ilyen hangszer, vagy a hangszeren játszani tudó személy. Az asztali citera a családi muzsika megtestesítője volt ebben a korban, faluhelyen. A rádió, televízió, hifi tornyok előtti időben szinte az egyedüli hangszeres zenei szórakozás forrása volt az egyszerű falusi otthonokban. Természetesen a pásztorok, földművelő parasztok, kétkezi munkások kezében akadt furulya, tekerő,tambura, vonós hangszer is, de nagyságrendekkel kisebb számban, mint a citera. Megkülönböztetett figyelmet érdemel ma is!
Nemetine Kodrán Erzsébet
Az öreg citera
Múltbanéző
A padláson a lomok között
kezembe akadt egy öreg citera.
Húrjai közt pókháló remeg,
és lelkemben halkan feldereng
egy régi nóta.
Sok év elmúlt már azóta,
hogy édesapám pengette a húrokat,
s szálltak a hangok édesen, búsan,
néha vidáman, néha szomorúan
a magas égig.
Remegve rezdültek a csengő hangok,
s ha apám játszott egy régi nótát,
vele daloltunk ifjak és vének,
mert mindig arról szólt az ének,
hogy szép az élet!
És most könnyes szemmel nézem
az öreg repedezett fát,
amely alkotta egykor a citerát,
s hogy koporsója lett a dalnak.
Mert ő is meghalt, mint apám! Forrás:www.poet.hu
Legújabb ajándékunkat pedig a közeli napokban, Szlávik Jánosné Zsókától2020. május 6-án Gödöllőről kaptuk. Szlávik Jánosné Zsóka helytörténészként fontosnak érezte, hogy az isaszegi Honvédszoborról készített színezett korabeli képeslap, Isaszeg Város helytörténeti gyűjteményébe kerüljön, hogy azt az utókor számára megőrizzük. Kedves sorait örömmel vettük, és adományát ezúton is megköszönjük!
A képeslapot 1942. november 2-án adták fel Isaszegen, Szilárd Istvánné úrnőnek Budapestre. Írója egy „Gyula” keresztnévre hallgató fiatalember feltehetően Isaszegen katonai (kiképzésen, szolgálatban lévő) személy lehetett. A képeslap 1901. és 1934. között készülhetett, hiszen a talapzat főhomlokzatán még nem látható a zseniális fővezér Görgei Artúr tábornok reliefje. A helyén lévő kis tábla felirata: „Az isaszegi győzelmes csatában elesett hős honvédek emlékének. 1849.” A kovácsoltvas kerítést Udvardy Antal isaszegi plébános – szoborbizottsági tag – saját költségén készítette el. Az 1901. szeptember 8-i – szoboravatás – fotókon a kerítés még nem látható. A képeslapot a Fotótárunkban a 602. számon tartjuk nyilván. Kiadta: 629 Vasúti Levelezőlapárúsítás, Budapest, V. ker. Kádár u. 4.
