Kedves Olvasóink!
Frissült két érdekes cikkel az „Isaszeg a sajtó tükrében” válogatásunk. Mindkét írást a lap elején találják, és Proksza Gyöngyi isaszegi festőművész munkásságát méltatja. Fogadják szeretettel!
Isaszegi Múzeumi Kiállítóhely (Falumúzeum)
Kedves Olvasóink!
Frissült két érdekes cikkel az „Isaszeg a sajtó tükrében” válogatásunk. Mindkét írást a lap elején találják, és Proksza Gyöngyi isaszegi festőművész munkásságát méltatja. Fogadják szeretettel!
Kedves Olvasóink!
Nagyon jó érzés tölti el az embert, amikor szeretethiányos világunkban, akkor amikor kezd a normális abnormális lenni, akkor amikor felettes erők a barátokat, munkatársakat „összeveszejtik”, ennek ellenére is tudunk szépet és jót alkotni. Mindezt a közösség érdekében! Istennek hála, hogy vannak még segítőkész emberek, akik önzetlen munkájára számíthatunk. Áldozatkészségüket ezúton is megköszönjük!
Az elmúlt évben a Múzeumbarátok Köre által a múzeumkertben felépített kenyérsütő kemence köré, szőlő lugast álmodtam meg. Elképzelésem valóra váltásában pedig Notter Béla az Isaszegi Természetbarát Klub elnöke, a Múzeumbaráti Kör tagja segített , akitől olyan szőlővesszőket kaptunk, amelyek nem kényesek, nem szükséges azokat permetezni, valamint a szükséges támrendszert elkészítettük ez év júniusában.
2019. év elején Katona Zoltánnal a Múzeumbaráti Kör tagjával kiástunk, 9 db gödröt a kemence körül, többnél földcserét is kellett végeznünk, majd elültetésre kerültek a Bélától kapott vesszők. Sajnos csak négy szőlő eredt meg, a többit fokozatosan pótolnunk kell majd.
2020. június 2-án a kemence nyugati oldalán elkezdtük Notter Bélával a leendő szőlő támrendszer építését. Jómagam kiástam a 70 cm mély gödröket, majd vonókéssel kérgeztem az akácoszlopokat, méretre vágtuk azokat Notter Béla saját elektromos láncfűrész gépével. Ezt követően tüzet raktunk és a két oszlop és két támaszték oszlop végeit megégettük. Legvégül Béla által adományozott Bonomittal, bitumennel kentem le az oszlopok végeit kb. 130 cm hosszan. Június 4-én (pénteken) beállítottuk az akác oszlopokat a kiásott gödrökbe, majd a támoszlopokat is, és 4 sorban kihúztuk a drót huzalokat is (50 cm-ként), melyeket a múzeum pénzéből vásároltunk. Ezáltal a szőlő kordon elkészült. 2020. június 25 – 26-án a kemencénk keleti oldalán is, a fent leírtak alapján elkészítettük a szőlő kordont (gödörásás, oszlopok méretre vágása, háncsolás, pörkölés, bitumenes kenés, oszlopok beállítása, huzalok kifeszítése, stb.). Legvégül az oszlopokat festettem le lazúr festékkel. A csatolt fotók a munkavégzés egy-egy fázisát mutatják be, majd persze a végeredményt is. Ezáltal rendezettebb és szebb lett a kemencénk környezete, jobban illeszkedik a néprajzi jellegű múzeumkertünkhöz. Ezúton is megköszönöm Notter Béla segítségét, áldozatkészségét a szőlő támrendszer, kordon építésében!
Notter Béla önkéntes munkaóráinak száma: 20 óra
Szmolicza József munkaidőn túli önkéntes óráinak száma: 7 óra
Látogatás a Gödöllői Grassalkovich kastélyban, séta a kastélyparkban, majd fagyizás, az Erzsébet-park és a GATE Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumának megtekintése
II. rész
Erzsébet-park:
Közel száz féle örökzöld díszíti – az Erzsébet királyné 1898-ban bekövetkezett, váratlan és tragikus halálát követően, – 1898 novemberében létesített ligetet. Egyike volt a legelsőknek, amely emléket állított a gyönyörű királynénak, a tiszteletére Magyarországon ültetett, közel 3.000.000 emlékfából ide mintegy 48.000 került. A krími hársakkal szegélyezett sétány vezet a Gödöllőt – inkább, mint a bécsi Hofburgot – otthonának tekintő királyné szobrához, melyet 1901-ben, Ferenc József jelenlétében lepleztek le.
„Akinek élvezetet ad a madárdal,
a víz csobogása,
a szél zúgásának zenéje,
az erdő e nagyszerű szimfóniája,
az szereti a természetet.”
2017-ben a Falumúzeum alapításának 50. évfordulójának tiszteletére,
Szmolicza József kezdeményezésére az Isaszegi Múzeumbarátok Köre – a Falumúzeumban 1993. és 2006. között működött „Zöld Szíves” Szakkör hagyományaira építve – nyári napközis tábort szervezett 4. és 5. osztályos általános iskolás diákok részére. A tábor nem jöhetett volna létre, Kovácsné Halomházi Zsuzsanna elnök asszony és Majsa Györgyné Olga gazdasági vezető, lelkes és önzetlen munkája nélkül!
Nem utolsó sorban a Múzeumbaráti Kör, Isaszeg Város Önkormányzata anyagi támogatása is kellett mindehhez.
Meghívott vendégeinknek is köszönjük, a segítséget: Harkai Zsuzsanna és Sindely Julianna tanárnőknek, Horváth Gyula úrnak, az Országos Meteorológiai Szolgálat szakmai ig. helyettesének, és Ecseri Pál sekrestyés úrnak, temető gondnoknak. Külön köszönjük segítségét Mészáros Gusztávné képviselő asszonynak.
A táborszervezők számára nincs is annál nagyobb öröm, mint látni, a gyerekek arcán a sok mosolyt, örömet és boldogságot, hogy jól érzik magukat, tehát szervezők biztosan valamit jól végeznek.
És most következzenek a 3 évvel ezelőtt készült képek. Fogadják szeretettel!
„Remélem, hogy a természet eme remeke még sok-sok embernek okoz olyan örömet, mint nekem, mikor találkozom vele.”
Kedves Múzeumbarátok!
Mivel minden évben kevés pénz áll rendelkezésre könyvvásárlásra, ezért is nagy öröm számomra, hogy vannak még lelkes isaszegi lokálpatrióták, akik értékes szakkönyvek adományozásával gazdagítják gyűjteményünket. Az alábbi kötetekkel gyarapodott az I. félévben, Szakkönyvtárunk állománya, melynek szerző és cím szerinti katalogizálása, számítógépes nyilvántartása naprakész.
Adományozóink áldozatkészségét ezúton is megköszönöm!
Mecénásaink a következők voltak:
Ferenczy Múzeumi Centrum Szentendre (885.)
Dr. Boldizsár Gábor honv. ezredes MH HM (890-892.)
Prof. Dr. Frisnyák Sándor ny. tanszékvezető egyetemi tanár (886.,894-897.)
Dr. Székely András Bertalan (898-899.)
Isaszegi Múzeumbarátok Köre (889., 893.)
885. Véri Dániel szerk.: Studia Comitatensia 37. – A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve Szentendre 2019. 201 p.
886. Kókai Sándor szerk.: Történeti Földrajzi Közlemények 7. évf. 3-4. szám Nyíregyháza, 2019. 191 p. Isaszegi vonatkozás pp. 26-36. [887. Kubinyi András: Dél-Alföldi Évszázadok 14. kötete – Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén Szeged 2000. 197. p. +1 db nagyméretű térkép melléklet Múzeumi vásárlás! Isaszegi vonatkozás] [888. Bodó Sándor – Viga Gyula szerk. Magyar Múzeumi Arcképcsarnok Budapest, 2002. 984. p. Múzeumi vásárlás! Isaszegi vonatkozás] 889. Kovács István: Bem tábornok – Az örök remények hőse Budapest 2014. 385 p.
890. Bús János – Szabó Péter: Béke poraikra… III. Budapest, 2013. 471 p.
891. Kékkői László: Tűzözön – Ahogyan én láttam – Budapest, 2015. 341 p.
892. Jósa Iván szerk.: Katonadalok – Budapest, 2013. 279 p.
893. Szénássy Zoltán: Klapka György – Megjelent a szabadságharcos tábornok halálának 100. évfordulójára Pozsony, 1992. 190 p.
894. Dr. Frisnyák Zsuzsa: Út-, Híd- és Révvámok Magyarországon (1853-1890) Különlenyomat! pp. 241-270.
895. Frisnyák Zsuzsa: Az „Erdély-üzlet” működése Magyarországon. Az Erdélyi Szépmíves Céh Budapest, 1993. Különlenyomat! pp. 173-202.
896. Frisnyák Zsuzsa: Szekerezés a vasutakhoz, a magyarországi vasútállomások vonzáskörzetei, 1895. Miskolc, 2002. Különlenyomat!
897. Frisnyák Zsuzsa: Magyarország kocsi- és szekérállománya, 1889. Miskolc, 2003. pp. 359-385.
898. Gasparics Judit, Ruda Gábor, Székely András Bertalan (szerk.): Kárpátalja – Oktatás, kultúra, hitélet és nyelvi folyamatok, Pilisvörösvár, 2019. 116 p.
899. Székely András Bertalan (szerk.): Válogatás a magyarországi nemzetiségek néprajzi köteteiből 9. kötet Budapest, 2019. 213 p. 900. Frisnyák Sándor: A Szernye-mocsár településeinek történeti tájhasználata (18. század vége – 1910.) Budapest, 2020. pp: 76 – 84. Különlenyomat az Ethnographia 2020. 1. számából.
Kedves Olvasóink! Folytatásokban néhány fotót közlünk Jeremiás István egykori isaszegi tanító hagyatékából, majd befejezésként, megemlékezünk Jeremiás tanító úrról is. Nosztalgiázzunk együtt!
A fotón látható kisdiákok névsora (1927 – 1928.):
Bal oldal:
Hrustinszki Vince, Szabó Imre, Zaszna József, Káposztás Pál, Fazekas László, Juhász József, Fodor János, Hlaucsó László, Molnár István, Pál István, Kalmár János Koncz Ferenc, Szmolicza János, Szibilla ?, Jehmück József, Tiszai Árpád (nem tanköteles).
Jobb oldalon(ülő v. térdelő):
Verebély József, Sziszenhoffer Mihály, Hajdú István, Tusor János, Kiss Mihály, Lovicska Ferenc, Ragács Fülöp, Nagy Ferenc.
Jobb oldalon (álló):
Veiszkopf Aladár, Varga Ferenc, Pálinkás András, Hanák Ferenc, Tiszai Elemér, Adler András, Kovács Zoltán, Palaga Jenő.
Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy a 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet, járványügyi készültségét figyelembe véve, az isaszegi falumúzeum nyitva tartása az alábbiak szerint módosult:
Hétfő: Szünnap
Kedd – Péntek: 9.00 – 18:00
Szombat: 14:00 – 18:00
Vasárnap: Szünnap
Természetesen továbbra is lehetőség van, előre bejelentkezés alapján a nyitva tartástól eltérő időpontban is, látogatni múzeumunkat.
Szíves megértésüket köszönve, továbbra is a hagyományos vendég- szeretettel várjuk kedves látogatóinkat!
A Głos Polonii (Lengyelség hangja) 2016. szeptember 15. számában, Dr. Dürr Sándor által írt cikkel, emlékezünk a 91 évvel ezelőtti eseményre. Bízunk benne, hogy ennek emlékét, a két nép barátságát, majd egyszer egy emléktábla is megörökíti majd, a felújított Vasútállomás falán. Kérem, hogy fogadják szeretettel az alábbi összeállítást!
Fontos helytörténeti vonatkozása van, hogy a Bem tábornok hamvait szállító vonat 1929. június 28-án megállt Isaszegen.
Bem tábornok földi maradványait 79 év után hantolták ki a szíriai Aleppóban. A csontvázat lengyel sassal ékesített díszes koporsóba helyezték el. Innen indult el Bem József altábornagy utolsó útjára 1929. június 22-én az Isztambul – Szófia – Belgrád – Kelebia – Budapest – Somoskőújfalu – Losonc – Krakkó – Tarnów útvonalon szülőföldjére, Lengyelországba.
A hamvakat Kelebia magyar határállomástól külön vasúti szerelvényen szállították tovább Lengyelországba. A szerelvényt a magyar kormány báró Balás György táborszernagynak, a Magyar Országos Bem Bizottság elnökének kérésére bocsátotta a bizottság rendelkezésére. Az utasok között volt az akkor 26 éves fiatalember, gróf Domszky Pál – a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület későbbi alelnöke, illetve az Isaszegi Múzeumbarátok Köre tiszteletbeli elnökségi tagja -, aki akkor a bizottság titkári tisztségét töltötte be. Bem leszármazott, a tábornok nővérének unokája, Władysław Bem tartalékos hadnagy is, aki 1940 tavaszán az NKWD vérengzésének harkovi áldozata lett.
A tábornok hamvait június 27-én Budapesten a Nemzeti Múzeum kertjében ravatalozták fel. A ravatalnál megjelent és koszorút helyezett el Horthy Miklós, Magyarország kormányzója is.
Bem tábornok koporsóját hatlovas ágyútalpon szállították a Nemzeti Múzeum kertjéből a Keleti pályaudvarra.
A Bem tábornok hamvait szállító vonat 1929. június 28-án 13 óra 20 perckor indult el a Keleti-pályaudvarról. A vonat lassított Rákoskeresztúron és Rákoscsabán, majd megállt Isaszegen, a magyar szabadságharc egyik legnagyobb csatájának helyszínén. A vonat érkezését Isaszeg község lakossága, a társadalmi egyesületek képviselői, diákok és leventék ünneplőbe öltözve, zászlóikkal együtt várták a fellobogózott régi vasútállomás épülete előtt. A vonat 2., vágányra futott be. Kovács Ferenc községi főjegyző köszöntötte a lengyel tiszti küldöttséget és átnyújtotta Isaszeg lakóinak koszorúját.
A honlapon látható fényképek szkennelt másolatait, Szmolicza József gyűjteménykezelő megküldte az ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Intézet, Lengyel Filológiai Tanszéknek, Dr. Ráduly Zsuzsanna tanszékvezető asszony részére (2016.).
A tanszéken ekkor készítettek egy kiállítást „Bem tábornok hamvainak útja hazáig” címmel, a Fővárosi Lengyel Önkormányzat szervezésében.
Később a fotók az Országos Lengyel Önkormányzat közreműködésével (dr. Várnai Dorota), a Lengyel Múzeum és Levéltár részére lettek továbbítva.
2020. június 18-án (csütörtökön) Prof. Dr. Frisnyák Sándor ny. egyetemi tanszékvezető tanár úr, a Múzeumbaráti Kör tagja, – aki Isaszegre költözését követően mintegy 100 db értékes szakkönyv ajándékozásával gyarapította a múzeum szakkönyvtárát, több tanulmányt jelentetett meg Isaszeg gazdasági és természetföldrajzáról is- 3 db 70×50 cm-es térkép másolatot adományozott múzeumunknak, amelyet saját költségén kereteztetett és üvegeztetett be. Professzor úrnak csodálatos ajándékát, ezúton is hálásan köszönjük meg! További munkájához sok erőt és nagyon jó egészséget kívánunk! A térképek a Professzor úrral történt megbeszélés szerint, az irodát (munkaszobát) fogják díszíteni, a jelenleg most üresen lévő falakra kerülnek elhelyezésre.