Isaszegi Falumúzeum

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy a Falumúzeum 2025. november 11-én és 12-én (kedden és szerdán) szabadság miatt Zárva tart! Nyitás 2025. november 13-án (csütörtökön) a szokásos rend szerint. Megértésüket köszönjük!

M E G H Í V Ó

Szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe a Szent Márton-napi hagyományőrző délután meghívóját, amelyre a Szervezők szeretettel várják az érdeklődőket, Családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt! A városi program kísérő rendezvénye 14:00 órától a Falumúzeumban kezdődik.

Időpont: 2025. november 8. (szombat) 15:00 órától

Helyszín: Isaszegi Vásárcsarnok, Rákóczi u. 77.

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, barátainkat, partnereinket, hogy az Isaszegi Múzeumi Kiállítóhely (Falumúzeum) vezetékes telefonszáma (06-28) 582-280 végleg kikapcsolásra került. Kérjük, hogy a továbbiakban – munkaidőben – új mobil számunkon keressenek bennünket (06-70) 543 2117 Köszönjük!

M E G H Í V Ó

Letölthető meghívó

Elérkeztünk a Múzeumok Őszi Fesztiválja záró rendezvényéhez. A megnyitó ünnepséggel együtt négy sikeres programot valósítottunk meg. Szakmai programként befejezésül 2025. november 8-án (szombaton) 14:00 órától egy igazán különleges előadásra invitáljuk honlapunk olvasóit, a téma iránt érdeklődőket. Felkért előadónk Dr. Klamár Zoltán néprajzkutató, aki nem először jár Isaszegen, hiszen 2020. szeptember 19-én Reitmayer József népi fafaragóművész halálának 40. évfordulójára rendezett kiállításunkat is Klamár úr nyitotta meg. Kapcsolódva a Múzeumok Őszi Fesztiválja központi témájához „Múzeum és divat”, Dr Klamár Zoltán előadásának címe: „Jaj de hosszú ez a szoknya…” Isaszegi hímzés és népviseleti bemutató: kalandozás 100 év viselettörténetében (1870-1970). Közreműködnek az Isaszegi Csatangoló Hagyományőrző Néptáncegyüttes tagjai. A vendéglátásról pedig hagyományosan az Isaszegi Múzeumbarátok Köre gondoskodik. Köszönjük mindenkinek a segítséget, támogatást!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Közeledve a 2025. november 8-i MŐF rendezvényhez és Dr. Klamár Zoltán néprajzkutató múzeumi előadásához, igyekeztünk régi női népviseletes fotók közül válogatni fotó archívumunkból. Az akkor is szép isaszegi leányokon, asszonyokon a jellegzetes isaszegi népviselet gyönyörű volt, a szoknya hossza is igen csak a bokához állt közelebb. A felső képen Törzsök Sándorné sz. Prandóczky Erzsébet volt Petőfi S. utcai lakos látható 21. éves korában 1932-ben. Törzsök Sándorné a fotót 1983. aug. 13-án ajándékozta múzeumunknak. Leltári száma: 334.

Az alsó képen pedig Zavalics János és felesége Vilimek Mária látható az 1930-as évek elejéről. Fotótári száma: 178.

100 éves lett november 1-én Mindenszentek napján a város fő terén álló „Hősök szobra” I. világháborús emlékmű

Száz évvel ezelőtt, 1925. november 1-én került átadásra Isaszeg Fő-terén az I. világháborús emlékmű. A Hősök szobra tervezője Medgyessy Ferenc (1881-1958) szobrászművész volt. Anyaga: műkő. Az emlékmű ellenértékét az infláció miatt 6000 kg búza árában állapították meg, melyet a tiszavidéki búzának a fizetések napján a budapesti tőzsdén jegyzett középárfolyama szerint számítottak ki. A Községi Elöljáróság Szoborbizottságot hozott létre 1924-ben, amelynek tagjai voltak: Szabó Károly, Sztrízs József esperes-plébános, Süle Dénes, Richter József kántor, Paulovics Ferenc, Szmolicza István, Pálinkás Pál, Csajkovszki István, Veiszkopf Iván. Az emlékmű megrendelését a M. Kir. Belügyminiszter 20.331/1922. sz. rendelete alapján, a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság intézte. Isaszeg község hősi halottjait megörökítő emlékmű készítésére a szerződést Medgyessy Ferenc szobrászművésszel 1923-ban írták alá. Az emlékmű két katonát ábrázol. Az álló alak a megsebesült haldokló bajtársának vállán tartja jobb kezét. Pici módosítással Tószegen is átadtak egy I. világháborús emlékművet 1925-ben, de az sajnos a II. világháborús harcokban megsemmisült. Az Isaszegin az álló katona fejét rohamsisak fedi, míg a tószegin Bocskai-sapka volt. Tószegen az eredeti emlékmű másolatának felállítására 2015-ben került sor. Az álló alakot az isaszegi mintájára rohamsisakkal ábrázolták.

Világlépés túra résztvevői jártak Isaszegen

Ez alkalomból a 10 évvel ezelőtt készült felvételek közül válogattunk

2015. május 12-én kilenc kanadai, illetve brazil származású zarándok haladt át településünkön a VilágLépés Túra útvonalán. A gyaloglók egyike volt Jean Béliveau kanadai világvándor, aki 2000–2011 között körbegyalogolta a Földet az UNESCO békenagyköveteként. Ma a világon ő az egyetlen ember, akinek ez a vállalkozás sikerült. A VilágLépés Túrát, amelyet május 9-én avattak fel Rákóczifalván, az az igény hozta életre, hogy Kelet-Magyarországon is haladjon végig egy olyan túraútvonal, amely járható, megmutatja ennek a vidéknek a szépségeit, és amely része lesz a nemzetközi vérkeringésnek.

„Úgy érzem, mikor Magyarországra jövök, nagy szeretettel fogadnak. Azt szeretném, hogy az emberek jobban megismerjék ezt a kis országot. A célom, hogy azokat a mosolyokat, amelyeket itt kaptam, meg tudjam mutatni az országon kívül is.” (Jean Béliveau)

Jean Béliveau a magyarországi gyaloglásával arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország is képes bekapcsolódni a nemzetközi túra- és zarándokútvonalakba. A kanadai vándor annyira megszerette Magyarországot, hogy a hatvannégy ország közül, amelyeken keresztülgyalogolt, Magyarországot választotta. Hatvani Miklós polgármester úr a Falumúzeumnál köszöntötte a vándorokat, sok sikert kívánva nekik további útjaik során.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja soron következő isaszegi programját 2025. október 18-án (szombaton) tartottuk. Délelőtt 11 órától fogadtuk azokat akik személyesen is segíteni akartak a kürtöskalács készítésében, amely Hungarikum. Először is nagy köszönet az Isaszegi Természetbarát Klub tagjainak, Notter Béla elnök úrnak, hogy a lebonyolításban segítségünkre voltak. Külön köszönet jár Dezső Márton (Marci bácsi) és kedves feleségének Hajnalkának, hogy mint erdélyi származásúként megismertették a jelenlévőkkel a kürtöskalács készítés fortélyait. A dagasztás elkezdésére már szép számmal voltak érdeklődők kíváncsiak a nagy eseményre. Összesen 5 adag lett bedagasztva, majd kelesztve (1 kg lisztből 5-6 db finomság készülhet), majd magnóról székely népdalok hallgatása közben, vidáman következet a kürtöskalács csíkok feltekerése a fahengerre, majd egyenletesre le kell hengerelni azokat. Majd az így elkészült tésztát olajozni kell és beleforgatni a fahéjas, cukros feltétbe. Ezt követően jöhet faszénen a lassú forgatás közben a sütés. A végeredmény pedig egy igazán finom édesség lett. De most ismerkedjünk meg egy kicsit magával a kürtöskalács történetével is, melyet a jelenlévőknek Szmolicza József a múzeum munkatársa kóstoló közben elmondott.

A kürtőskalács 2015 óta bejegyzett hungarikum. Hengeres formáját, jellegzetes illatát és klasszikus ízvilágát nem lehet összehasonlítani más édességekkel. Első írásos receptje gróf zabolai Mikes Mária 1784. évi erdélyi szakácskönyvében található.
A kürtőskalács székely, erdélyi és magyar ételkülönlegesség egyben.
Nevét formájáról kapta, Székelyföldön a kéményt kürtőnek hívják, innen az elnevezés. Elkészítéséhez szükség van egy csonka kúp alakú fahengerre, amire a kalácstésztából sodort csíkokat egymás mellé szorosan feltekerik, majd egyenletesre hengerelik. Az édességet faszénparázs felett sütik aranybarnára. Régen egyes területeken száraz kukoricacsutkát is használtak a speciális sütőhenger helyett, ez a verzió méretében kisebb volt és nem lehetett csíkokra szedni. Mai, végleges formáját a 20. század elején nyerte el, az eredeti recept szerint nem használtak a külsején cukrot és durvára darált diót sem. Az édesítés még népszerűbbé tette a süteményt, de a 18. század végére már eredeti formájában is az egész magyar nyelvterületen ismert és közkedvelt étel volt.
Hungarikum Bizottság 2015. január 29-i döntése alapján a magyar Hungarikumok közé tartozik. Ez a döntés elismerte a sütemény több száz éves székely, erdélyi és magyar hagyományát és egyediségét.

A fenti esemény kiegészítője volt a kora délután 13:30 órakor kezdődött előadásnak, amelynek helyszíne a falumúzeum állandó kiállítása volt. Meghívott előadónk Moór Anikó textilrestaurátor volt, aki közel négy éven dolgozott a Művelődési Otthonban mint szervező munkatárs, de számtalan jobbnál jobb kézműves foglalkozást is tartott múzeumban. Nagyon sajnáltuk amikor meg kellett válnia az intézménytől. De tudtuk, hogy szakmai előmenetele szempontjából ez így volt jó. Bár nagyon szerettük volna, ha a múzeumba is eljöhetett volna segíteni az itteni munkát. Sajnos ehhez nem kapta meg az engedélyt az akkori vezetőtől. Pedig műtárgyvédelmi asszisztens képesítéssel már akkor rendelkezett. Nagy öröm volt számunkra amikor felvételt nyert a MKE restaurátorszakára!

Anikó családias légkörben lezajlott előadása a Múzeumok Őszi Fesztiválja központi szlogenjéhez is kapcsolódott, Múzeum és a divat. A textíliák, a régi ruhaviseletek, a hátköznapi ruhák tisztításához is kaphattunk hasznos információkat. Kiderült, hogy a múzeumok hogyan őrzik meg a régi viseletdarabokat az utókor számára. Milyen tárolási módokat alkalmaznak. Mi is az a megelőző műtárgyvédelem? Nos, erre is választ kaphattak a jelenlévők Moór Anikó restaurátorművésztől. Ennek érdekében kis és nagy múzeumokban mire kell odafigyelni, hogy megelőzzük a biológiai és rovar kertevők jelenlétét. Majd a közönség soraiból érkezett kérdésekre adott választ Anikó. Ezt követően a tavalyi évben NKA pályázaton restaurált Erzsébet királyné taplóból készült papucsát mutatta be előadónk és mesélt a papucs regényes történetéről. Az egyedileg készített emléktárgy restaurálását Moór Anikó végezte. Hallhattunk érdekességet a konzerválási munkákról is. Anikótól tudjuk, hogy Európában már csak Erdélyben Korondon űzik ezt az ősi mesterséget a toplászok. A taplógombából nemcsak papucsot, hanem sapkát, kalapot, tűpárnát, kefetartót, nagy táskát, válltáskát, falvédőt, öveket, stb. készíthettek.

A taplófeldolgozás a népi fazekasság mellett szintén jelentős népi mesterségnek számít. Korond azok a világviszonylatban is ritka települések közé tartozik, amelyekben még ma is élő mesterség a taplófeldolgozás. A taplógyűjtés a taplómesterség legveszélyesebb munkafázisa volt, a taplóból a dísztárgyak elkészítése igen fáradságos munkával járt: a taplógombát hamuval, vízzel, lassú tűzön öt napon át főzik, majd a szálkás rész eltávolítása után kalapáccsal megpotyolják. Ezután kifaragják, majd topolják, nyújtják, szabják, vasalják majd préselik, és a kész tárgyra díszeket ragasztanak. Anikó elmondta, hogy szeretnénk a jelenlegi egy darab papucsot kiegészíteni majd egy párra, Ezért a közeljövőben, ha Erdélybe utazik szakmai konferenciára akkor ha lehetősége adódik a korondi toplászoktól megérdeklődik ennek a lehetőségéről. Majd a restaurált Erzsébet királyné papucsát tekinthették meg a jelenlévők. Majd rendhagyó tárlatvezetésre is sor került Szmolicza József gyűjteménykezelő által, aki közölte az öröm hírt, hogy az Isaszegi Művelődési Ház és Múzeumi Kiállítóhely az NKA Múzeumok Kollégiuma pályázatán a Daloskör zászlajának restaurálására 700.000,-Ft támogatásban részesült.

Kürtöskalács készítésének folyamatai (képgaléria):

Szilasi Balázs igazgató úr Vilia kisfilmes fényképezőgép ajándékával egészült ki az augusztus 29-én nyílt fototechnika történeti kiállításunk. Igazgató úr szeptember elején a múzeummal való ismerkedése során tekintete meg új időszaki kiállításunkat, melyben az 1920-as évektől az 1980-as évekig mutattuk be a korabeli fényképezőgépeket, berendeztünk egy fotólabort is. Igazgató úr akkor tett ígéretét betartva október 15-én ajándékát átadta múzeumnak. Áldozatkészségét ezúton is megköszönjük! Most pedig ismerkedjünk meg az 1970-es ’80-as években közkedvelt, kis kompakt, szovjet gyártmányú „fotómasinával.”

A Vilia 35 mm-es, keresős, fix objektíves, központi záras fényképezőgépet a Szovjetunióban gyártották Belorussziában Minszk városában a (MMZ) BeLOMO üzemében (Minszki Mechanicheskiy Zavod), a mai Fehéroroszországban. 1973 és 1986 között ebből az igen közkedvelt olcsó, fém-bakelit házas, széles tömegeknek szánt, ehhez viszonyítva jó adottságokkal rendelkező fényképezőgépből kb. 2.000.000 darabot gyártottak. Miről is kapta a kamera a nevét: A Neris vagy Vilija (belarusz nyelven Ві́лія, lengyelül Wilia) folyó Fehéroroszországban és Litvániában. Fehérororszország északi részén ered, majd Nyugatra tartva áthalad Vilniuson, és Litvánia déli részén Kaunasnál a Nyemanba torkollik, amelynek legfontosabb mellékvize. Hossza 510 kilométer.

Az objektíven állítható be a távolság manuálisan 0,8 m-től a végtelenig. Külön szimbólumok segítik a távolság meghatározását. A központi zár beállítása is itt történik B, 1/30 1/60 1/125 1/250 sec. értékekkel. A rekesz (blende) beállítása furcsa módon az objektív alján található, egy kis karral állíthatjuk be a megfelelő értékeket 4 5,6 8 11 16 között, melyek a keresőben lévő 5 időjárás szimbólummal összeköttetésben vannak, egy fehér pötty kigyullad a szimbólum alatt. Ezzel az ötletes megoldással a rekesznyílás beállítása könnyebbé válik a felhasználójának. Az objektív alján kapott helyet a GOST-ISO filmérzékenység beállítása, a hátlapon pedig az ISO-GOST filmérzékenység emlékeztető tárcsát is elhelyeztek. A kiváló keresőjében képhatároló vonalakat találunk, amelyek segítik a közeli ill. távoli témák beállítását. A fényképezőgép vaku szinkronizálására szolgáló vakupapuccsal, valamint szinkronkábel aljzattal van felszerelve.

Az objektív paraméterei:

TRIPLET „69-3” típusú, 3 lencsés, f:4/40 mm, fix objektív

Vilia további fejlesztései a Vilia-Auto szelénmérőn alapuló automatikus expozíció-beállítással, valamint az Orion EE és a Siluet Elektro CdS-mérővel. A kamerának 4 típusa és 7 altípusa volt.

Hátrányai közt említhetjük meg, hogy a gépet a portól védő műbőrtokból való kívétele nehézkes, mivel ehhez először a csuklópántot kell kicsavarnunk, majd ezt követően tudjuk csak a fényképezőgépet kivenni a tokból. Majd a csuklópántot újra vissza tekerni a gép aljára, hogy el ne hagyjuk „kis kedvencünket”.

2025. október 18-án a Múzeumok Őszi Fesztiválja programján Nagy Béláné isaszegi lakos ma már igen ritka kis könyvecskével lepett meg bennünket. Az egyszerű szürke borítójú füzet szerénysége ellenére, annál nagyobb értéket rejt, mint gondolnánk. Az eredeti Szabó Sámuel által kézzel írt nótás könyvet múzeumunk adattára őrzi. Ikvainé Sándor Ildikó néprajzos muzeológus 1972-ben dolgozta fel és publikálta először az isaszegi népi kéziratos könyv (1847.) történetét, mely a Studia Comitatensia I. (Tanulmányok Pest megye múzeumaiból, Szentendre-PMMI, 1972.) számában jelent meg, erről készült a különlenyomat az isaszegiek részére. A könyvben rejlő „kincset” most megosztjuk honlapunk olvasóival! Jó olvasást kívánunk hozzá! Erzsébet asszonynak pedig köszönjük ajándékát, áldozatkészségét!

Szabó Sámuel népi kéziratos daloskönyve 1847-ből

A Falumúzeum Adattárában a 72.359.1. szám alatt őrizzük Szabó Sámuel népi kéziratos daloskönyvét. Tudományos feldolgozását Ikvai Nándorné sz. Sándor Ildikó néprajzos muzeológus végezte el (Ferenczy Múzeum, Szentendre) 1970 és 1971 között. Tanulmánya a kéziratos könyvről, a Studia Comitatensia 1. számában (Tanulmányok Pest megye múzeumaiból) 1972-ben jelent meg. A megyei múzeumigazgatóság az „Isaszegi Falumúzeum Baráti Körének” kiadványaként, különlenyomatot is megjelentetett a tanulmányból.
Ismerkedjünk meg tehát, ezzel a becses kis könyvecske történetével, írójával!

1972-ben Pest megyében első alkalommal került közlésre kéziratos daloskönyv. A ma már 173 éves kézirat Petőfi-verseket, ősi népdalokat, korabeli népies dalokat – melyek egy évszázad alatt népdallá váltak – szép számmal tartalmaz.

„A kéziratos daloskönyvekben tükröződik a magyar nép mindennapi élete, öröme és bánata; történelmi sorsa, elnyomatása, harca, reménykedése; ítélete a világról, a társadalomról. Megismerjük belőlük bölcsességét, humorát, indulatait is.”

A Daloskönyvre padlástakarítás közben bukkantak, és özv. Gulyásné isaszegi lakos ajándékaként került az isaszegi Falumúzeum gyűjteményébe 1968-ban.

A kis könyvecskébe 1847-es évszám és Szabó Sámuel neve van bejegyezve. A helyi szájhagyomány szerint Isaszegen az 1848-as időkben volt egy Sámuel nevű tanító, aki Petőfi Sándorral barátságban volt. Így tehát az emlékezet szerint, ő lehetett a kéziratos könyv írója. Sajnos a nagyon alapos kutató-feltáró munka ezt nem tudta megerősíteni. A Szathmáry Zoltán által lejegyzett szép szájhagyományt továbbra is őrizzük. Szabó Sámuel egy legénysorban lévő fiatalember lehetett, aki 17 – 20 éves korában kezdhette el írni a daloskönyvét.
A kéziratos könyv szerzője Isaszeg környékéről való, paraszt származású, kevéssé iskolázott, de értelmes fiatalember volt.
A kézirat utal Szabó Sámuelre és arra a közösségre is, amelyben élt, nagy hatással volt a korábbi évtizedekben induló, és az időben kiteljesedő magyaros, népies irányzat; irodalmi, zenei téren egyaránt. A nép elfogadta, magáénak vallotta azt. Ezt bizonyítják a Petőfi-versek, a nép- és népies dalok, amelyek a könyv közel háromnegyedét adják, amelyekről biztosra vehetjük, hogy énekelték is őket.
A kéziratos könyvünk verseket tartalmaz, többnyire „Dal” megjelöléssel.

A kéziratos könyvet fekete tintával egy kéz írta lúdtollal, de nem egyszerre. A füzet 44 dalt tartalmaz. A tintával bejegyzett dalok (az utolsó három kivételével) szerelmes dalok. Lehetséges, hogy azokat még házassága előtt írta le, vagyis 1853-ig. A füzetet valószínűleg 7-10 év alatt írhatta tele gazdája.
Az utolsó családi vonatkozású bejegyzés 1868.

A leánynak ne hidj (részlet, 46-47.l.)

Hej vigáno sejem kendő            Csalfa tzégér mind a kettő     Legény szivét törbeejti                       S ha meg fogta félre veti   Cseresznye szin piros ajak  Csokjaid de meg tsaltanak       Hüség szavad melyjet adtál Ingadékonyabb a nádnál	Tüzes szemek, mosolygó száj        Kár a szivért mely értek fáj            Mert a szemis, mert a száj is  Mihelyt Lányé minyárt hamis   Meg álmodtam én aszt régen      Hogy leanyhoz bizni szégyen           De álmamra nem hajtottam                S a bünömért meg lokoltam
De félre bu félre panasz                                                                                                    Lesz talán egy ki nem ravasz                                                                    Reménységél fel nem hagyok                                                                                    Mert hiszen még legény vagyok.

Kéziratos könyvünk dalainak témáját tekintve két nagy csoportot különböztethetünk meg; szerelmes és hazafias dalokat. Leír ugyan egy-két bordalt, panasz- és pásztordalt is, de ezek száma kevés. Feltűnő, hogy a hazafias dalok egyharmadát teszik ki a füzetben lejegyzetteknek.

Külön kell szólnunk a kéziratos könyvünk utolsó 44. verséről, a
„Magyar Imádság miatyánk”-ról. A kéziratos könyvben található Miatyánk a 48-as szabadságharc leverése után, az önkényuralom idején keletkezett. A nemzet legnagyobb gondját, szívbéli óhajtását fejezi ki: Addmeg nekünk a Töbé soha összenem törhető Szabadságot”, „szabadícs meg a nyomortól és a ránkvert bilincstől”. Egyúttal azt is bizonyítja, hogy ebben az időben mennyire kellett tartani a megtorlástól. Az mutatja ezt, hogy a szövegbe illő „német” szót nem merte kiírni, csak az első betűt jelezte.

Magyar Imádság miatyánk

Miatyánk! ki vagy a menyekben
Szenteldmeg egyetertesel a
Nemzetet jöjönelarany kora
Legyenmeg akaratja mik
epenmost ugy ezredévek
mulva is. Admeg nekünk A
Töbé soha öszenem törhető
Szabadságot és bocsásd meg
ha a századokig tarto
Könyek Közöt neha zugo-
lodunk mi Képen miis meg
bocsátunk az edig elennük
Küzdöt mindenelenségeknek
kiveve a n t- nevigy töbe ha-
zafiatlanság kisereteben
de szabadics meg a nyom-
ortol és a ránkvert bili-
ncstöl mer tied az ég és
a földés a szép magyar
Haza mostés minöröké
Ámén

(A könyvben szereplő eredeti helyesírással közöltük.)