2025. október 18-án a Múzeumok Őszi Fesztiválja programján Nagy Béláné isaszegi lakos ma már igen ritka kis könyvecskével lepett meg bennünket. Az egyszerű szürke borítójú füzet szerénysége ellenére, annál nagyobb értéket rejt, mint gondolnánk. Az eredeti Szabó Sámuel által kézzel írt nótás könyvet múzeumunk adattára őrzi. Ikvainé Sándor Ildikó néprajzos muzeológus 1972-ben dolgozta fel és publikálta először az isaszegi népi kéziratos könyv (1847.) történetét, mely a Studia Comitatensia I. (Tanulmányok Pest megye múzeumaiból, Szentendre-PMMI, 1972.) számában jelent meg, erről készült a különlenyomat az isaszegiek részére. A könyvben rejlő „kincset” most megosztjuk honlapunk olvasóival! Jó olvasást kívánunk hozzá! Erzsébet asszonynak pedig köszönjük ajándékát, áldozatkészségét!
Szabó Sámuel népi kéziratos daloskönyve 1847-ből
A Falumúzeum Adattárában a 72.359.1. szám alatt őrizzük Szabó Sámuel népi kéziratos daloskönyvét. Tudományos feldolgozását Ikvai Nándorné sz. Sándor Ildikó néprajzos muzeológus végezte el (Ferenczy Múzeum, Szentendre) 1970 és 1971 között. Tanulmánya a kéziratos könyvről, a Studia Comitatensia 1. számában (Tanulmányok Pest megye múzeumaiból) 1972-ben jelent meg. A megyei múzeumigazgatóság az „Isaszegi Falumúzeum Baráti Körének” kiadványaként, különlenyomatot is megjelentetett a tanulmányból.
Ismerkedjünk meg tehát, ezzel a becses kis könyvecske történetével, írójával!
1972-ben Pest megyében első alkalommal került közlésre kéziratos daloskönyv. A ma már 173 éves kézirat Petőfi-verseket, ősi népdalokat, korabeli népies dalokat – melyek egy évszázad alatt népdallá váltak – szép számmal tartalmaz.
„A kéziratos daloskönyvekben tükröződik a magyar nép mindennapi élete, öröme és bánata; történelmi sorsa, elnyomatása, harca, reménykedése; ítélete a világról, a társadalomról. Megismerjük belőlük bölcsességét, humorát, indulatait is.”
A Daloskönyvre padlástakarítás közben bukkantak, és özv. Gulyásné isaszegi lakos ajándékaként került az isaszegi Falumúzeum gyűjteményébe 1968-ban.
A kis könyvecskébe 1847-es évszám és Szabó Sámuel neve van bejegyezve. A helyi szájhagyomány szerint Isaszegen az 1848-as időkben volt egy Sámuel nevű tanító, aki Petőfi Sándorral barátságban volt. Így tehát az emlékezet szerint, ő lehetett a kéziratos könyv írója. Sajnos a nagyon alapos kutató-feltáró munka ezt nem tudta megerősíteni. A Szathmáry Zoltán által lejegyzett szép szájhagyományt továbbra is őrizzük. Szabó Sámuel egy legénysorban lévő fiatalember lehetett, aki 17 – 20 éves korában kezdhette el írni a daloskönyvét.
A kéziratos könyv szerzője Isaszeg környékéről való, paraszt származású, kevéssé iskolázott, de értelmes fiatalember volt.
A kézirat utal Szabó Sámuelre és arra a közösségre is, amelyben élt, nagy hatással volt a korábbi évtizedekben induló, és az időben kiteljesedő magyaros, népies irányzat; irodalmi, zenei téren egyaránt. A nép elfogadta, magáénak vallotta azt. Ezt bizonyítják a Petőfi-versek, a nép- és népies dalok, amelyek a könyv közel háromnegyedét adják, amelyekről biztosra vehetjük, hogy énekelték is őket.
A kéziratos könyvünk verseket tartalmaz, többnyire „Dal” megjelöléssel.
A kéziratos könyvet fekete tintával egy kéz írta lúdtollal, de nem egyszerre. A füzet 44 dalt tartalmaz. A tintával bejegyzett dalok (az utolsó három kivételével) szerelmes dalok. Lehetséges, hogy azokat még házassága előtt írta le, vagyis 1853-ig. A füzetet valószínűleg 7-10 év alatt írhatta tele gazdája.
Az utolsó családi vonatkozású bejegyzés 1868.
A leánynak ne hidj (részlet, 46-47.l.)
| Hej vigáno sejem kendő Csalfa tzégér mind a kettő Legény szivét törbeejti S ha meg fogta félre veti Cseresznye szin piros ajak Csokjaid de meg tsaltanak Hüség szavad melyjet adtál Ingadékonyabb a nádnál | Tüzes szemek, mosolygó száj Kár a szivért mely értek fáj Mert a szemis, mert a száj is Mihelyt Lányé minyárt hamis Meg álmodtam én aszt régen Hogy leanyhoz bizni szégyen De álmamra nem hajtottam S a bünömért meg lokoltam |
| De félre bu félre panasz Lesz talán egy ki nem ravasz Reménységél fel nem hagyok Mert hiszen még legény vagyok. |
Kéziratos könyvünk dalainak témáját tekintve két nagy csoportot különböztethetünk meg; szerelmes és hazafias dalokat. Leír ugyan egy-két bordalt, panasz- és pásztordalt is, de ezek száma kevés. Feltűnő, hogy a hazafias dalok egyharmadát teszik ki a füzetben lejegyzetteknek.
Külön kell szólnunk a kéziratos könyvünk utolsó 44. verséről, a
„Magyar Imádság miatyánk”-ról. A kéziratos könyvben található Miatyánk a 48-as szabadságharc leverése után, az önkényuralom idején keletkezett. A nemzet legnagyobb gondját, szívbéli óhajtását fejezi ki: Addmeg nekünk a Töbé soha összenem törhető Szabadságot”, „szabadícs meg a nyomortól és a ránkvert bilincstől”. Egyúttal azt is bizonyítja, hogy ebben az időben mennyire kellett tartani a megtorlástól. Az mutatja ezt, hogy a szövegbe illő „német” szót nem merte kiírni, csak az első betűt jelezte.
Magyar Imádság miatyánk
Miatyánk! ki vagy a menyekben
Szenteldmeg egyetertesel a
Nemzetet jöjönelarany kora
Legyenmeg akaratja mik
epenmost ugy ezredévek
mulva is. Admeg nekünk A
Töbé soha öszenem törhető
Szabadságot és bocsásd meg
ha a századokig tarto
Könyek Közöt neha zugo-
lodunk mi Képen miis meg
bocsátunk az edig elennük
Küzdöt mindenelenségeknek
kiveve a n t- nevigy töbe ha-
zafiatlanság kisereteben
de szabadics meg a nyom-
ortol és a ránkvert bili-
ncstöl mer tied az ég és
a földés a szép magyar
Haza mostés minöröké
Ámén
(A könyvben szereplő eredeti helyesírással közöltük.)