Harmincöt évvel ezelőtt ezen a napon történt (1991. április 6. – 2026. április 6.)

Harmincöt évvel ezelőtt ezen a napon került átadásra múzeumunk alapítója Szathmáry Zoltán (1901-1989) a település polihisztora emlékére készített emléktábla. A táblát az Isaszegi Magánvállalkozók Baráti Köre készíttette tisztelegve Szathmáry Zoltán munkássága előtt. Elnökük akkor Varga János volt. Zoli bácsi tevékenyen részt vett az Iparos Kör alapításában és székházuk létrehozásában is. Az 1949-ben átadott „Szabadságtörekvések emléktemploma” Református templom, presbitere, templomépítő gondnoka is volt. De számunkra a legfontosabb, hogy születésének 90. évfordulójának évében szép emléktáblát kapott tisztelőitől a régi és az új Falumúzeum létrehozója, megálmodója, az isaszegi „kincsek sáfára”. Fáradhatatlan, áldozatos és önzetlen munkáját az utókor nem felejti! Ennek ékes bizonyítéka az 1991. április 6-án az isaszegi csata emléknapján felavatott szép emléktábla is. A megjelenteket Dr. Tóthné Pacs Vera polgármester asszony köszöntötte Isaszeg Nagyközség Önkormányzata részéről, majd a Múzeumbarátok Köre elnök asszonya Proksza Pálné (Irénke néni) ny. pedagógus, köszöntötte a nagy számban megjelent érdeklődőket, tisztelőket. A múzeumalapítónk életét, munkásságát, elévülhetetlen érdemeit pedig Papp Elekné (Katica néni) tanárnő, a Múzeumbarátok Köre elnökségi tagja ismertette. Az emléktáblát Proksza Pálné elnök és Bazsik Béla alapító elnökségi tag leplezte le. Ünnepségünket megtisztelte jelenlétével Maciej Koźmiński (1937-2026) a Lengyel Köztársaság rendszerváltás utáni első budapesti nagykövete és a nagykövetség katonai attaséja. A Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesületet Jerzy Kochanowski (Jurek) vezetésével népes delegáció képviselte.

A tábla avató ünnepség után a múzeumkertben Szathmáry Zoltán emlékére a megjelentek emlékfát is elültettek. A Szelestei – Ezüst hársfát Tilia argentea (syn.: tomentosa) Szmolicza József a Múzeumbarátok Köre elnökségi tagja választotta ki a gödöllői faiskolában. Az ültetést a Múzeumbarátok Köre tagjai végezték Proksza Pálné elnök asszony vezetésével. Az akkor 2 éves ezüsthárs mára hatalmas, terebélyes fává nőtt és a múzeumkertünk díszévé vált. Törzsének kerülete 180 cm!

Dr Tóthné Pacs Vera polgármester asszony és …
Proksza Pálné a Múzeumbaráti Kör elnöke köszöntik a megjelenteket.
Papp Elekné tanárnő tábla avató ünnepi beszédét mondja.

Proksza Pálné és Bazsik Béla leleplezik az emléktáblát
A kép közepén Maciej Koźmiński budapesti lengyel nagykövet a lengyel katonai attaséval. Bal oldalon a Lengyel Nagykövetség titkára, mögötte ifj. Szatmáry Zoltán az Április 6. Kör alapító tagja, (A Falumúzeumban az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején működő Honismereti Szakkör tagja), mellette Roszik Gábor evangélikus lelkész, országgyűlési képviselő. Jobb szélen a fényképező hölgy mögött Jerzy Kochanowski (Jurek) – Isaszeg nagy barátja – a Bem József Lengyel Kulturális Egyesület vezetőségi tagja látható.
Szelestei – Ezüst hárs ültetése a múzeumkertben a múzeumalapító emlékére. A faültetésre a táblaavató ünnepség után került sor. Ültetők Proksza Pálné, Bazsik Béle, Szatmáry Zoltán és Szmolicza József. A fotón látható még jobb old. Baksa Imréné (Terike néni) mellette Papp Elekné. Bal old. Etele Józsefné, ny. tanár, elnökségi tag, és Bazsik Béla kislányai. Fotók: Pásztor Béla és Szmolicza József Fotótári számuk: 333-14.
Irénke néni a faültetés lelkes résztvevője volt. Emlékét szeretettel őrizzük!