Bori és dalmadi Dalmady Győző (Kolta, Komárom vm. 1836. febr. 11. – Budapest, 1916. jún. 30.): költő. 1853–57 között a pesti egyetemen jogot hallgatott. Az 1860-i nemzeti mozgalmak idején az ifjúság egyik vezetője volt. 1861-ben Pest vm, aljegyzője, 1870-től főjegyzője, 1872–1907 között a megyei árvaszék elnöke volt. 1866-tól a Kisfaludy Társaság rendes tagja. 1905-ben mint közgyűlési elnök irányította a megyei ellenállást a Fejérváry-kormánnyal szemben. A népnemzeti irány művészi eszközeit alkalmazó verseit 1853-tól kezdve közölték a folyóiratok. Több gyűjteményes kötete is megjelent. A 19. század utolsó évtizedeinek népszerű lírikusa. Lírájában – a Kossuthot eszményítő hazafias érzés és a családi élet motívumai mellett – fontos szerepet tölt be a katolikus szellemű vallásosság. Számos jogi és árvaügyi cikket is írt. A 19. sz. utolsó évtizedeinek népszerű lírikusa. Első verse Koszorú című (anyja sírjára) a Szikszói lapokban jelent meg 1853-ban.
Munkái:
- Költemények. Pest, 1862.
- Szerelem. Költemények. U. ott. 1863.
- Dalmady összes költeményei 1857-1875. Budapest, 1876.
- Hazafias költemények 1856-1894, Budapest, Athenaeum Rt; 1894.
Számunkra azért is fontos megemlékeznünk Dalmady Győző költőről, mivel ő volt az aki örök emléket állított a Katonapallagon nyugvó ’48-as hősöknek. Ugyanúgy mint ahogy Jókai Mór nagy regényírónk is örök emléket állított a Kőszívű ember fiai című regényében a győztes isaszegi csatának. Ahogyan egykor Marcsányi István kántortanító nevezte a Katonapallagon az erdő lombjai alatt nyugvó ismeretlen honvéd hősöket, a Névtelen félisteneket! Dalmady Hazafias költemények 1856-1894 című kötetében jelentette meg először az 1880-1890 között írt a Honvédsírok az isaszegi erdőben c. versét. A költő verseiből a haza szeretete és a magyarság érzése szól felénk, a sóhaj, és a panasz egyszerű hangjával, a bizalom, a hit, a kegyelet és a lelkesedés, a büszkeség és a dac bátrabb szavával, itt-ott a harag és a gúny kitöréseivel.
