Szeretettel várunk minden kedves múzeumbarátot a Múzeumok Őszi Fesztiválja 2025. évi isaszegi programjaira. MŐF rendezvényeinek megnyitója: 2025. október 3. (péntek) 14:30 Köszöntőt mond: Szilasi Balázs igazgató (Isaszegi Művelődési Ház és Múzeumi Kiállítóhely) majd a Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak és növendékeinek ünnepi műsorára kerül sor. A további programokról külön bejegyzésben is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit!
Szathmáry Zoltán születésnapjához közeledve (1901. szeptember 28.) 2025. szeptember 27-én a múzeumkertben lévő szobránál virágcsokrot helyeztünk el emlékezésül. Zoli bácsi érdeme a múzeumi anyag összegyűjtése, a régi múzeum (1967.) felújítása, berendezése, majd közel 80 évesen az új múzeum felépítése. De derekasan kivette a részét, mint templomépítő gondnok a „Szabadságtörekvések Emléktemploma” Református templom építésénél is. Számos néprajzi pályázaton vett részt, kiadta az Isaszegi Adattári Közlemények sorozatot és a település első jelvényének is az elkészítése az ő nevéhez fűződik. Hálás szívvel emlékezünk mindig rá. Emlékét szeretettel ápoljuk!
Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy Szilasi Balázs igazgató úrnak (Isaszegi Művelődési Ház és Múzeumi Kiállítóhely) köszönhetően múzeumunk új mobil számon érhető el 2025. szeptember 25-től. A régi (06-70) 337-8978 számunk végleg megszűnt. Új telefon számunk: (Munkaidőben hívható! K-P: 9:00-18:00, Sz:14:00-18:00) (06-70) 543-2117
Az Isaszegi Baba – Mama Klub szeretettel várja a kisgyermekes családokat „mini” hagyományőrző rendezvény sorozatának következő programjára, amely az ősz egyik legfontosabb népi hagyománya a szüret jegyében zajlik. Időpontja: 2025. október 2. (csütörtök) 16:00 – 17:30 Helyszín: múzeumkert (Madách Imre u. 15.) Megismerhetik a gyerekek a szőlő (játékos formában) feldolgozását a mustkészítés folyamatáig. Természetesen kóstoló is lesz. Baginé Jakócs Zsuzsanna asszony vezetésével (Humánszolgáltató Központ) szüreti mulatságra is sor kerül: népi játékok, énekek, mondókák, közös tánc és ének zárja a napot. A jelenlévők szerény megvendégeléséről az Isaszegi Múzeumbarátok Köre gondoskodik. Reméljük, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk és programra minél többen eljönnek. Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt, a Szervezők.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár az Együttműködés Isaszegért Egyesület2025. szeptember 20-án (szombaton) 11:00 órakor kezdődő programjára. Helyszín: a múzeumkert és a múzeum, Madách Imre u. 15. További információ az egyesület elnökétől Horváthné Pataki Évától a (06-70) 215-2717 számon kérhető.
Kárpát-medence szerte több százezren vesznek majd részt a Sereglés napján Bátaszéktől Gyimesfelsőlokig: a hagyomány összeköt Szeptember 20-án kerül megrendezésre a teljes Kárpát-medencét felölelő Sereglés 2025 elnevezésű rendezvénysorozat. A Sereglés napján több tízezer népzenész, néptáncos és kézműves mester ünnepli a Kárpát-medence népművészetét egy időben csaknem háromszáz helyszínen, számtalan programmal várják az érdeklődőket Bátaszéktől Gyimesfelsőlokig.
A kormány 2017-ben hozta létre a Csoóri Sándor Alapot azzal a céllal, hogy megerősítse a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli, magyar népművészettel foglalkozó közösségeket szakmai munkájukban, a hagyomány megőrzésében és továbbadásában. A Bátaszéktől Csíkszeredáig csaknem háromszáz helyszínen megvalósuló Sereglés 2025 fesztivál célja, hogy bemutassa egyrészt a Csoóri Sándor program eddigi eredményeit, másrészt, hogy a szélesebb közönség számára is ismertté tegye annak kiemelkedő színvonalát és a közösségekre gyakorolt jótékony hatását, megmutatva, hogy a népművészet nem csupán örökség, hanem élő, lüktető, megtartó közösségi élmény is.
Nagyvárostól a legkisebb faluig
Három évvel ezelőtt rendezték meg első alkalommal a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált harminc településen.
– Ezzel az eseménnyel szeretnénk elérni, hogy minél több emberhez eljusson az az üzenet, hogy milyen fontos a néphagyomány közösség- és identitásformáló ereje, hogy minél többen megismerkedjen a néptánccal, népzenével és a népi kézművességgel.
Reitmayer József (1912 – 1980)népi amatőr fafaragóra emlékezünk halálának 45. évfordulója alkalmából
Fotó: Kresz Albert (1939-2020) fotóművész
„Aki farag, szívet – lelket vés a fába”
Reitmayer József népi fafaragó 1912. február 28-án született Zalaszentgróton (Zala megye). Eredeti foglalkozását tekintve cipész volt. Családjával Isaszeg – Szentgyörgypusztára 1959-ben költözött. Reitmayer József a fafaragással hobbiból, 1972-től kezdődően kezdett el foglalkozni. 1980. február 10-én a MOM Új Tükör Szabadidő Központjában (Budapesten) a Fafaragók Országos Vásárán a zsűri a megosztott második díjat Reitmayer József isaszegi fafaragónak ítélte. Kresz Albert fotóművésszel közös tárlatának megnyitójára az aszódi Petőfi Múzeumban 1980. május 18-án került sor. E rendhagyó kiállítás egy 1974-ben Hévízgyörkön, a Galga menti népművészeti találkozón, két különböző korú és indíttatású alkotó egymásra találásának, barátságának a gyümölcse volt. Külön utakon jártak, mégis termékenyítőleg hatottak egymásra, mert közös volt a céljuk: a népélet hű ábrázolása.
A Falumúzeumban Reitmayer József halálának 40 éves évfordulója alkalmából 2020-ban emlékkiállításon mutattuk be a fafaragó munkásságát. Megnyitó beszédet Dr. Klamár Zoltán néprajzkutató mondott. 2025. évben halálának 45. évfordulója alkalmából pedig egy rögtönzött alkalmi kiállítással emlékeztünk a neves fafaragóra. Emlékét szeretettel ápoljuk. Fotók: Kresz Albert fotóművész (AIKI Petőfi közérdekű muzeális gyűjtemény, Aszód).
Rögtönzött „alkalmi kiállítás” a fafaragóművész halálának 45. évf. tiszteletére (2025. 09. 16.).
Néhány fotót közlünk a 2020. 09. 19-i emlékkiállításból. Rendezte: Szmolicza József gyűjteménykezelő. A falon a fatáblákra kasírozott fényképeket Kresz Albert fotóművész készítette, A fafaragások és a nagyméretű fotók az aszódi AIKI Petőfi muzeális gyűjteménytől kölcsönöztük.
Dr. Klamár Zoltán néprajzkutató megnyitó beszédét mondja 2020. 09. 19.
Jobb oldalt Pongrácz Gabriella igazgató asszony (Isaszegi Művelődési Ház és Múzeumi Kiállítóhely) 2020. 09. 19.
Kiállítás részlet
Reitmayer József fafaragásai, és műhelye előtt fiával 1978. 08. 15., Szentgyörgypuszta Fotó: Szmolicza József
A Magyar Értékek Napját immáron 5. éve szervezik meg, amely az önbecsülésünket, identitásunkat nagyban erősíti. A nemzet magyarságát összeköti határainkon belül és kívül egyaránt. Isaszeg Városa is gazdag értékekkel bír, melyek feltárását, számbavételét, majd bemutatását az Isaszegi Értéktár Bizottság végzi. Legyünk büszkék értékeinkre! De mi most nem a helyi értékekkel foglalkozunk, hiszen azok közismertek, hanem kapcsolódva az augusztus 29-én megnyílt időszaki kiállításhoz a magyar gyártmányú fényképezőgépekről emlékezünk meg néhány gondolat erejéig.
A magyar fényképezőgép gyártás „ipari kor”-ának elnevezett időszaka az első ötéves terv indulásától a második ötéves terv befejezéséig tartott. A kb. 10 év alatt sorozatgyártásra került – 1953-1962 között – közel 314 000 db fotó berendezés. A kamerák legtöbbje egyszerű kivitelű, gyermekek, fiatalok és kezdő amatőrök részére készült és igen közkedveltek voltak.
És most következzen a magyar gyártmányú fényképezőgépek felsorolása, legyünk büszkék rá és ha teheti a kedves olvasó szerezzen be egy példányt és emlékül helyezze azt a szoba polcára, mert a „miénk volt”.
Fotó forrása: www.retropages.hu
Duflex A világ első tükörreflexes fényképezőgépe! Tervezője: Dulovits Jenő Gyártási év: 1948-1950 – 530 db készült Gyártó: Gamma Művek Objektív: Gammar 3,5/50 mm (cserélhető)
Utitárs – 6×6 cm rollfilmes Tervező: Barabás János Gyártó: Finommechanikai és Acélárúgyár (FA) – Fővárosi Finomechanikai Vállalat (Budapest). Gyártási év: 1953 (FA) és 1955-56 (FFV) kb. 60 ezer darabot gyártottak belőle. Objektív: Achromat 1:8, 1:16 „B”
Részlet a falumúzeum kiállításából
Pajtás – 6×6-os rollfilmes box gép. A Falumúzeum kiállításában szerepel! Tervezői: Barabás János, Kerkai János, Rácz Albert Gyártó: Gamma Optikai Művek – Fővárosi Finommechanikai Vállalat (Budapest). Gyártási év: 1955 – 1962; min. 160 – 170 ezer darabot gyártottak Fix, ACHROMÁT 1:8 F=80 mm objektívvel Rekesz (blende-) fokozatok: 8 11 16 Záridő: T és M (1/30 sec) 1956-ban Superbox néven szabadalmaztatták a javított változatát, de végül nem került sorozatgyártásra. Az achromat jelzésű objektívek az ún. kromatikus aberrációra, mint képalkotási hibára korrigált rendszert jelentenek. Ára kb.: 260,-Ft volt egykor.
Kinobox – 24×36 mm-es kisfilmes fényképezőgép Tervezői: Demnik Ferenc, Stenczer János Gyártó: Elektromosipari Gépalkatrész és Szerszámkészítő Ksz. (Budapest-Kőbánya) Gyártás éve: 1958. kb. 30 ezer db készült belőle
Részlet a falumúzeum kiállításából
Fotobox – 6×6-os box gép. A Falumúzeum kiállításában szerepel! Tervezője: Forgács János Gyártó: MOM (Magyar Optikai Művek) Budapest Gyártási év: 1959 – 1962-ig 20.132 db készült el. Fix, ACHROMÁT 1:7,7 F=75 mm objektívvel Záridő fokozatok: B 1/25 1/50 1/100 sec Rekesz (blende-) fokozatok: 7,7 11 16
Momikon – 70-éves az első, sorozatban gyártott 24×36 mm-es magyar fényképezőgép! Tervezői: Szabó Sándor, Lantos Antal, Puska István (gépváz), Majoros Sándor, Ujváry Imre (objektív) Gyártó: MOM, Budapest Gyártási év: 1954 – 1956 Legyártott fényképezőgépek száma: kb. 3470 db Ymmár 1:3,5/50 mm-es (triplet rendszerű) objektív Eladási ára: 1.680,-Ft volt. Továbbfejlesztett változatai:
Mometta Gyártó: MOM, Budapest Gyártási év: 1956; 11.403 db készült. Objektív: Ymmár 1:3,5/50 mm
Mometta II Gyártó: MOM, Budapest Gyártási év: 1957; 12.220 db készült. Ymmár 1:3,5/50 mm
Mometta III Gyártó: MOM, Budapest Gyártási év: 1958-tól 1962-ig 3201 db Objektív: Ymmár 1:3,5/50 mm (cserélhető)
Mometta Junior „Zero Series” Gyártó MOM, Budapest Gyártási év: 1958-1959; 1730 db Ymmár 1:3,5/50 (cserélhető)
2025. szeptember 12-én váratlan ajándékot kaptunk Pongrácz Gabriella ny. igazgató asszonytól. Egy újszerű, használt összecsukható (kb. 70 x 45 cm) kézikocsit ajándékozott múzeumunknak a belső anyagmozgatás megkönnyítésére. Erre már nagy szükségünk volt, mivel a régi kézikocsi rozsdás, elavult, házilagos készítésű eszköz volt. Régóta terveztük egy újnak a vásárlását, de a kevés pénzünkből mindig más fontosabb beszerzéseket kellett megvalósítanunk. Pongrácz Gabriella ny. igazgató kinevezésétől (2020. 09. 01.) kezdve múzeumunk támogatója volt, több műtárgyvédelmi és technikai eszköz beszerzése, nyertes pályázatok sora fűződik nevéhez. Sajnos kinevezése 2025. augusztus 31-vel lejárt és nyugdíjba vonult. Az igazgató asszony időszaka alatt történt fejlesztésekről hamarosan hírt adunk honlapunk olvasóinak. Pongrácz Gabriella ny. igazgató asszony múzeum melletti kiállását, támogatását ezúton is megköszönjük. Nyugdíjas éveire pedig hasznos és örömteli jó pihenést kívánunk családja körében. Mindehhez pedig nagyon jó egészséget is kívánunk. Ajándékát ezúton is megköszönjük! Ígérjük, hogy vigyázunk rá!
A kézi kocsi összecsukott állapotban, tárolása ezáltal könnyebb.
Szeretettel ajánljuk honlapunk olvasóinak figyelmébe Volter Domonkosnak, az Isaszegi Asszonykórus művészeti vezetőjének Isaszegi cérnakönyv – A 19. századi népi vallásosság örökségecímű kötet bemutatójára szóló meghívót, amely főként az 1838 és 1858 közötti Isaszeg világába repíti vissza az olvasót. Volter úr több éve kutatja az egykoron Isaszegen élt tót-szlovák lakosság életét, szokásait. A jelenlegi könyvének megírásakor is több alkalommal folytatott múzeumunk szakkönyvtárában (régi könyvgyűjteményében) kutatásokat, melyet nagy tisztelettel támogattunk. 2023-ban a Magyarországi Szlovákok Néprajza 26. kötetében (Budapest, 179 pp.) megjelent eddigi munkájának első eredménye „Temetési énekek Isaszegről címmel 73 – 84 pp. (Szlovák nyelven), a Magyar Néprajzi Társaság kiadásában. Minden bizonnyal ezen érdekes kutató munka újabb eredménye lát napvilágot a 2025. szeptember 12-én (pénteken) 18 órakor kezdődő könyvbemutatónak, melynek helyszíne az Isaszegi Művelődési Ház. Volter Domonkos művészeti vezető úrnak és az Isaszegi Asszonykórusnak is értékőrző munkásságához, a tót-szlovák népi hagyományok, szokások megőrzése terén végzett munkájukhoz ezúton is gratulálunk és további szép eredményeket kívánunk.