Régi könyvek leltározása

Kisebb szünet után folytatjuk oldalunk frissítését. Időközben rövid határidővel, a Művelődési Ház kérésére – egy nap alatt – el kellett készítenem a múzeum háromnegyedéves beszámolóját. Hát késő éjszakába nyúlt a befejezése, de elkészült. Igazi kihívás volt ez számomra, örömmel végeztem. November 5-én sikerrel leadtam az anyaintézmény számára a 18. oldalas beszámolót. November 6-án Perczel Olivér levéltáros (Fővárosi Levéltár) kutató munkáját segítettük a múzeum Adattára részéről.  Kutató munkája az Isaszegen lezajlott 1919. aug. 3-i topolyosi csatát dolgozza fel. Munkájának eredménye a Rubicon történelmi folyóirat egyik soronkövetkező számában is megjelenik majd.                                                     Október 12-én kezdtük el a múzeum régi könyvállományának leltározását. A leltározási munkákhoz  nyújt értékes szakmai segítséget, Ágoston Katalin a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója, amelyet ezúton is megköszönünk! Eddig 192 tétel került feldolgozásra egy számítógépes programban. Ezen munkát segíti Dragonya Magdolna kulturális közfoglalkoztatott is. A régi könyvállományunk az 1700-as évektől 1945-ig tartó időszakot tartalmazza. Néhány fotót közlünk a leltározásra került könyvekről, a Falumúzeum Facebook oldalán.