A Tavaszi Hadjárat és az isaszegi csata 175. évfordulójára emlékeznek Szombathelyen 2024. február 10-én.

A napokban kaptunk egy igazán szépre sikerült meghívót Szekér Hannától, a Herényi Kulturális és Sportegyesülettől (Szombathely,) amelyben tájékoztat bennünket, hogy Bezák János volt isaszegi lakos szervezésében, a dicsőséges Tavaszi Hadjárat 175. évfordulója tiszteletére, az isaszegi csatát (1849. IV. 6.) is ismertető megemlékezést tartanak. Isaszegről a Szent Márton Lovas Hagyományőrző Egyesület tagjai vesznek részt a rendezvényen. Kívánjuk a program sikeres megvalósítását és kérjük olvasóinkat, hogyaki teheti látogasson el a rendezvényre. Külön nagy öröm számunkra, hogy az isaszegi csatát is méltatják, valamint, hogy számunkra is ismert és nagyban tisztelt történészeket kértek fel a hadtörténeti előadások megtartására (Dr. Hermann Róbert és Dr. Kedves Gyula). Gratulálunk a színvonalas program összeállításáért. Az esetleges isaszegi kirándulásra – Szombathelyről – az isaszegi csata emléknapján (ápr. 6-án) mindenkit szeretettel hívunk és várunk! Külön öröm számunkra, hogy az eseményen részt vesz az Isaszegi Szent Márton Lovas Hagyományőrző Egyesület is.

Letölthető meghívó

Meghívó – Múzeumi esték 2024. február

MEGHÍVÓ

Mecsek, Sikondai-tó

Az Isaszegi Természetbarát Klub (ITK), az Isaszegi Múzeumbarátok Köre és a Falumúzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

„MÚZEUMI ESTÉK”
programjának következő rendezvényére

Az Isaszegi Természetbarát Klub 2023. II. félévi túrái
című vetített-képes élménybeszámolóra

2024. február 17-én (szombaton) 16 órára
a Falumúzeumba

Ahol jártak az ITK tagjai:
Gerecse, Visegrádi-hegység, Pilis, Mecsek, Zselic, Bükk, Heves-Borsodi-dombság, Börzsöny, Balatoni-felvidék, Keszthelyi-hegység, Vértes, Mátra.

Előadó: NOTTER BÉLA elnök (ITK)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Belépés díjtalan!

Letölthető meghívó!

Mátra, átkelés a Diós-patakon

Fotók: Notter Béla

Kilátás Nemesvitáról
Bükk, kövirózsák
Balaton-felvidék, Hegyestű
Ábrahámhegy, Folly-arborétum
Gerecse, Szent Péter rotunda
Keszthelyi-hegység, dolomitfal
Tata, Cseke-tó
Vértes
Zselic, Vágta
Bükk, Farkas-gödör-forrás
Börzsöny, bivalycsorda
Gyenesdiás, Élniakarás

Válogatás Szakkönyvtárunk „kincseiből”

Kedves Múzeumbarátok!

A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én 10:00 – 14:00 között rendkívüli nyitvatartás keretén belül fogadtuk (díjmentesen) a múzeum látogatóit. Ekkor a Szakkönyvtárunk könyveiből is válogattunk néhány különlegességet, melyeket közelebbről is meg lehetett tekinteni. A nagy érdeklődésre való tekintettel ezt a lehetőséget megismételjük, 2024. január 27-én (szombaton) 14:00 – 18:00 között. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Rendkívüli nyitva tartás 2024. január 22-én

RENDKÍVÜLI NYITVA TARTÁS

Az Ezeréves Magyarország és a Millenniumi kiállítás Emlékalbuma – Magyarország legszebb tájainak, városainak és műkincseinek valamint a kiállítás nevezetességeinek fénykép gyűjteménye. Az albumot Cseszla Józsefné isaszegi lakos ajándékozta a Falumúzeumnak 2014-ben. Lelt. sz.: 940.

Tájékoztatjuk a kedves látogatókat, érdeklődőket, hogy a Falumúzeum a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én (hétfőn) 10:00 – 14:00 óra között díjmentesen látogatható. Ebből az alkalomból a Szakkönyvtárunk „kincseiből” válogattunk egy csokorra valót, melyeket közelebbről is meg lehet majd tekinteni, némelyikbe bele is lapozhatnak az érdeklődők cérnakesztyű felvételével, hogy ezáltal is védjük, óvjuk régi, értékes könyveinket. Egyúttal ajándékozóink áldozatkészségét is megköszönjük, hogy az isaszegi falumúzeum gyűjteményét gyarapították (Prof. Dr. Frisnyák Sándor, Cseszla Józsefné, Lécz Lajosné, Bazsik Béla, Kurucz Márton).

Minden kedves Múzeumbarátot szeretettel várunk!

Nemzeti dicsőségünk. Fényes korszakok a magyar nemzet történelméből. A könyv kötése aranyozott, festett, dombornyomott vászonkötés, díszes előzéklappal, a lapszéleken arany metszéssel. Eredetileg 50 képpel illusztrálva, a képek előtt feliratozott hártyapapírral. Díszmű! Lécz Lajosné gödöllői lakos ajándéka akinek édesanyja Kovács Lászlóné sz. Orosz Anna isaszegi lakos volt. leltári sz.: 939.

A közel 100 éve megjelent színes ALLER képes családi lap bekötött példányait Kurucz Tamás ajándékozta a múzeumunknak. leltári száma: 1014.
Pesti Napló képes műmelléklete bekötött számai (1929. 01. 06. – 12. 23.) Múzeumi törzsanyag. Leltári száma: 1020.
Magyarország Nemzeti Atlasza 2. kötet Természeti környezet – Dr. Frisnyák Sándor geográfus professzor úr, ny. tanszékvezető egyetemi tanár (Nyíregyházi Egyetem) isaszegi lakos a Múzeumbaráti Kör tagja ajándéka. Professzor úr közel 100 db könyvvel gyarapította az isaszegi falumúzeum szakkönyvtárát. A Magyarország Nemzeti Atlasza 3. kötetét (Társadalom) szintén ajándékképpen megkaptuk Tanár Úrtól. Ezúton is megköszönjük áldozatkészségét és erőt, egészséget kívánunk további kutató munkájához!

Magyarország politikai és társadalmi képes hetilap (1968 – 1969 – 1970) bekötött számait Bazsik Béla a Múzeumbarátok Köre alapító elnökségi tagja ajándékozta múzeumunknak 2009-ben. Leltári számok:

Meghívó a „Múzeumi esték” 2024. januári előadására

Szlovénia, Kis Predaselj-szurdok

MEGHÍVÓ

Az Isaszegi Természetbarát Klub (ITK), az Isaszegi Múzeumbarátok Köre és a Falumúzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

„MÚZEUMI ESTÉK”
következő programjára

2024. január 20-án (szombaton) 16 órára a Falumúzeumba

Szlovénia, Ausztria és Dél-Afrika természeti csodái című
vetítőképes élménybeszámolóra

Előadók: Notter Béla elnök és Farkas János (ITK)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A belépés díjtalan!

Letölthető meghívó

Viktória-vízesés Zimbabwe és Zambia határán

Fotók: Notter Béla (Ausztria és Szlovénia) és Farkas János (Dél-Afrika)

Szlovénia, Velika Planina
Szlovénia, Križna-barlang
Szlovénia, Volcji-Potok-Arboretum
Ausztria, Orchidea-világkiállítás
Szlovénia, Kis-Predaselj-szurdok
Szlovénia, Veliki-Naravni-most
Dél-afrikai Köztársaság zászlaja
Dél-afrikai Köztársaság, Kruger Nemzeti Park
Dél-afrikai Köztársaság, Tábla-hegység
Dél-afrikai Köztársaság, Jóreménység foka

Dél-afrikai Köztársaság, Cango-barlang
Dél-afrikai Köztársaság, Fokváros
Dél-afrikai Köztársaság, Boulder-Beach

Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak

Áldott, békés Karácsonyt, és egészségben gazdag, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak!

Karácsony készül emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!

A Karácsony a szeretet ünnepe és az Új Év közeledtével úgy érezzük illik megköszönnünk mindazoknak a segítségét, akik hozzájárultak a múzeum 2023. évi  működéséhez elsősorban Isaszeg Város Önkormányzatának, Hatvani Miklós polgármester úrnak, Mészáros Gusztávné alpolgármester asszonynak,   Pongrácz Gabriella igazgató asszonynak és munkatársainak (Erikának, Gábornak, Magdikának, Melindának, Reginának), a Városüzemeltető Szervezetnek Horváth István igazgató úrnak és munkatársainak, az Isaszegi Múzeumbarátok Köre vezetőjének Ozsváth Melinda elnök asszonynak és a Kör tagjainak, a Mozdulj Velünk Egyesületnek, az Isaszegi Természetbarát Klub elnökének Notter Béla úrnak és a Klub tagjainak, az Isaszegi Baba-Mama Klubnak, az oktatási és kulturális intézmények vezetőinek és munkatársaiknak, az Isaszegi Asszonykórusnak, a Csata és a Csatangoló Néptáncegyüttesnek, vezetőiknek Stéger Dánielnek és Dézsi Noéminek, valamint Eto-Papp Beáta Asszonynak, és minden kedves barátunknak, ismerősünknek,  a múzeum gyűjteményét gyarapító adományozóknak.

Köszönjük az ország különböző részeiről érkezett turistáknak, a kedves isaszegi és más településekről érkező kiránduló családoknak, hogy a több mint félévszázada folyamatosan működő Falumúzeumunk kiállításait megtekintették, részt vettek programjainkon, a múzeumi foglalkozásokon. Külön nagy szeretettel megköszönjük a kedves Kajlásoknak és szüleiknek is, hogy továbbra is sokan keresték fel az isaszegi Falumúzeumot. Reméljük, hogy vendégeink ismételten újra visszatérnek majd! Úgy érezzük, hogy mi ennek érdekében megtettünk mindent. Szeretettel várjuk látogatóinkat 2024-ben is!

Adventi Remény

Advent van, itt a titokzatos várakozás.
A kegyelem napjainak áldása csodás.
Ködös esti fények édes csöndje ölel át.
Jön a tiszta lélek, ölelés, megbocsátás.
Jöjj hit, jöjj szeretet, jöjj áldás, szív reménye!
Örök békesség, csoda szálljon a szívünkbe!
Hajnal szárnyán igaz, buzgó fohász fakad
Üdvös imánk vigaszt, reménységet akar.

(Szabó Kila Margit)

“Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…”
/Ady Endre/

Ady Endre:
Karácsony – Harang csendül…

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,                      Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.A templomba
Hosszú sorba’
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

Meghívó a Múzeumi esték következő előadására

Hollókő vára

MEGHÍVÓ

Az Isaszegi Természetbarát Klub (ITK), az Isaszegi Múzeumbarátok Köre és a Falumúzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

MÚZEUMI ESTÉK
következő programjára

2023. december 16-án (szombaton) 16 órára a Falumúzeumba

Hazai tájakon 1.
vetítőképes előadásra, a Természetbarát Klub I. félévi túráiról

Ahol jártak az ITK tagjai:
Gödöllői-dombság, Budai-hegység, Középső-Ipoly-völgy, Cserhát, Bakony, Mátra, Balaton-felvidék

Előadó: Notter Béla elnök (ITK)   

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A belépés díjtalan!

Letölthető meghívó

Budai-hegység
Bakony, Cuha-patak
Cserhát, „Isten-tenyere” Kéz-kilátó

Fotók: Notter Béla

Mátra, Likas-kő
Martonvásár
Bakony
Berkenye, Hársas-tó
Budaörs, Kő-hegy
Bakony, Cuha-patak