Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy a Falumúzeum 2023. december 6-án (szerdán) 15:15 órától technikai okok miatt ZÁRVA tart. Szíves megértésüket köszönjük!
Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy a falumúzeum 2023. december 2-án (szombaton) 14:00 és 16:00 között – zárt körű rendezvény miatt – nem látogatható. Délután négy órától a szokásos rend szerint fogadjuk vendégeinket. Szíves türelmüket és megértésüket köszönjük!
“Magyarnak lenni nagy szent akarat, mely itt reszket a Kárpátok alatt: Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva, Viselni sorsunk, ahogy meg van írva; Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét, Vérünkbe oltva hősök honszerelmét. Féltőn borulni minden magyar rögre S hozzátapadni örökkön örökre…” /Sajó Sándor/
A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) és a Történelmi Vitézi Rend Isaszegi Alegysége, tisztelettel meghívja Önt, barátait, ismerőseit
2023. december 2-án (szombaton) de. 10:00 órakor az isaszegi temetőben a II. világháború védelmi harcaiban – az Attila-vonal isaszegi szakaszának védelmében – hősi halált halt magyar katonák emlékére, tartandó megemlékezésre.
Kegyeletünk jeleként egy – egy szál virágot helyezünk el a katonasírokon. Minden megemlékezni vágyót, szeretettel várunk!
2014 és 2019 között több szakaszban az Együttműködés Isaszegért Egyesület kezdeményezésére, a HM Hadisírgondozó Hivatal a hősi halált halt honvédek fejfáit felújíttatta egységes hadisírokra. Az új síremlékek megszentelésére, megáldására 2019. november 15-én Maruzs Roland honv. alezredes, osztályvezető (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Belföldi Hadisírgondozó Osztály) jelenlétében került sor.
„Fiatalok! Soha ne felejtsétek, És mondjátok el, ha ti lesztek vének! a Szent László hadosztály, el nem bukott, Mert meg tudott halni, ha győzni nem tudott!”
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a Falumúzeum 2023. október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén 10:00 – 17:00 között fogadja látogatóit. A látogatás Kormány rendelet alapján díjmentes. Október 24-én (kedden) a múzeum ZÁRVA tart. Október 25-én (szerdán) a szokásos rend szerint fogadjuk látogatóinkat.
Tájékoztatunk mindenkit, hogy 2023. október 7-én (szombaton)16:00 órakor kezdődő előadás, Kovács Éva Marianna muzeológus (Gödöllői Királyi Kastély) váratlan betegsége miatt sajnos elmarad. A többi programot az eredeti időpontban megtartjuk. Az előadás új időpontja, 2023. október 21. (szombat) 15:00 órakor, melyre mindenkit szeretettel várunk. Kovács Éva Marianna muzeológusnak ezúton is mielőbbi gyógyulást és jó egészséget kívánunk!
Az Isaszegi Művelődési Ház és Múzeumi Kiállítóhely és az Isaszegi Múzeumbarátok Köre szeretettel meghívja Önt, barátait és ismerőseit a Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából rendezett
MÚZEUMI CSALÁDI NAPRA 2023. október 7-én (szombaton) a FALUMÚZEUMBA (Madách I. u. 15.)
A mai napon a kedves érdeklődő számos programon vehet részt és ismerkedhet meg a múzeummal. Tervezünk városnéző sétát – játékos feladatokkal, rendhagyó tárlatvezetést, rendhagyó műtárgy bemutatót, kézműves foglalkozást és egy érdekes előadást. A korabeli „Múzeumi Hónap” mintájára igyekszünk egy napba sűrítve megvalósítani mindezt. Számítunk a családok részvételére is. Szeretnénk programunkkal a múzeumra irányítani a múzeumbarátok figyelmét, hiszen ez a kicsi múzeum méltán megérdemli azt.
PROGRAM:
10:00 Városnéző séta – Gyülekező a Falumúzeumnál
A helytörténeti sétánk során igyekszünk megismertetni a résztvevőkkel Isaszeg város múltját, hagyományait, műemlékeit. Felkeressük azon épületeket is amelyekben egykoron Isaszeg híres polgárai éltek, alkottak, praktizáltak; Krusnyák Károly festőművész, dr. Sáska László orvos, Afrika-kutató, Thinagl Szerafin az első okleveles magyar gyógyszerésznő, férjével Pesthy Mihállyal az isaszegi „Angyal” Gyógyszertár tulajdonosai voltak. Szerafin férjének és szüleinek a sírja az isaszegi temetőben található. De megtudhatjuk azt is, hogy kikről nevezték el a Barabás és a Turai közt, a Lengyel Légió emléktábláját is felkeressük. Elhelyezzük az emlékezés virágcsokrát Szathmáry Zoltán múzeumalapító és Marcsányi István kántortanító, az isaszegi Honvédszobor kezdeményezőjének sírján. Töltődjünk fel egészséggel és új ismeretekkel! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. A Kajlás útlevéllel érkezők a séta végén kitűzőt kapnak ajándékba.
Kb. 12:30 – 13:00 Szerény vendéglátás a Múzeumbarátok Köre által (zsíros kenyér, ásványvíz).
Kb. 13:00 – 14:30 Kézműves foglalkozás (Isaszegi Csatangoló Hagyományőrző Néptáncegyüttes).
15:00A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak és növendékeinek ünnepi műsora.
16:00 Erzsébet királyné tölgyfatapló papucsa – Egy elfeledett műtárgy az isaszegi falumúzeum gyűjteményéből Előadó: Kovács Éva Marianna muzeológus (Gödöllői Királyi Kastély)
Kovács Éva Marianna betegsége miatt az előadás elmarad! ÚJ IDŐPONT 2023. október 21. (szombat) 15:00
Nemrég került elő az isaszegi Falumúzeum gyűjteményéből egy rég elfeledett műtárgy, Erzsébet királyné papucsa. Története regényes és egyben mesés. Egykoron isaszegi erdészek készítették a tölgyfatapló papucsot és ajándékozták szeretetük jeléül Erzsébet királynénak.
Az utókor számára néhai Szathmáry Zoltán az isaszegi Falumúzeum alapítója őrizte meg. A raktárak mélyén pedig a Múzeumi Kiállítóhely gyűjteménykezelője a közelmúltban fedezte fel és kérte a Gödöllői Királyi Kastély muzeológusainak segítségét, amelynek köszönhetően a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretein belül bemutatjuk a számunkra értékes emléktárgyat. Előadónk Kovács Éva Marianna muzeológus (Gödöllői Királyi Kastély Múzeum) jóvoltából nemcsak-e becses műtárgyról tudhatunk meg többet, hanem a magyarok által is szeretett Erzsébet királyné életéről is.
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a Falumúzeum 2023. szeptember 29-én (pénteken) szabadság miatt ZÁRVA tart! Szeptember 30-án (szombaton) a szokásos nyitvatartási rend szerint fogadjuk kedves vendégeinket. Megértésüket köszönjük!