Nagy örömünkre az elmúlt időszakban is érkezetek tárgyi adományok múzeumunk számára. Majer Orsolya 3 db archív fotót ajándékozott, melyről korábban írtunk. Ecseri Pál temetőgondnok, sekrestyés úr pedig az „Isaszegi Katholikus Temetkezési Egylet” Tagsági könyvét ajándékozta múzeumunk számára.
Válogatás a múzeum fotóarchívumából
Ez alkalomból Majer Orsolya által ajándékozott három fénykép közül választottunk egyet. Az archív fotón isaszegi viseletben Szmolicza Katalin (bal old.) és Szmolicza Vera (Jobb old.) láthatók az 1918-1920-as években. Ajándékozónk adományát ezúton is megköszönjük!
Anyák Napi köszöntés
Boldog Anyák Napját kívánunk!
Szeretettel köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, keresztanyákat. Azokra is gondoljunk ezen a napon, akik már sajnos nem lehetnek közöttünk. Emlékezzünk rájuk is szeretettel!
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából és a legelső Anyák Napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az Anyák napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó «Anyák napját», ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.”
Twist Olivér Kórus – Mammy Blue
Túrmezei Erzsébet: Emlékeztető
Édesanyád csak levelet vár.
Kevéssel beéri, kevéssel.
És annyi titkos könnyet hullat,
ha napok múlnak s írni késel.
Tipegő kisgyerek korodban
te mennyi kéréssel zaklattad.
Sietős dolgát hányszor hagyta
napjában félbe temiattad!
Kenyeret szelt, puha-fehéret…
kis karcolást csókkal hegesztett …
virrasztott lázas éjszakákon …
Most haja fehér, keze reszket,
s levelet vár: simogatását
néhány gyermeki, meleg szónak!
Ó, írj! Amit ma még megírhatsz,
vigyázz, megírhatod-e holnap!
Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban!
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!
Nyitva tartási rend változás
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a Falumúzeum 2024. május 4-én (szombaton) technikai okok miatt ZÁRVA tart. Szíves megértésüket köszönjük! Május 7-én (kedden) a szokásos rend szerint fogadjuk a múzeum látogatóit.
Köszönetnyilvánítás e-LED SHOP. hu, Vasicza Szabolcs vállalkozó részére
Ezúton is megköszönjük Vasicza Szabolcs vállalkozónak (e-LED SHOP.hu), az Isaszegi Múzeumbarátok Köre tagjának, hogy az ólomkatona-kiállítás LED világítás javítását 2024. április 4-én elvégezte. Váratlanul elromlott a tárló bal oldali LED világítása és közeledett Isaszeg nagy napja, az isaszegi csata 175. évfordulója. A múzeum munkatársa éjt nappallá téve az új időszaki kiállításon dolgozott, ezért is jött jól a gyors segítség. Április 6-án furcsa látvány lett volna, hogy a tárlóban a LED világításnak csak az egyik fele működött volna. Vasicza Szabolcsnak köszönhetően ezen gondunk megoldódott és a tárló alján lévő hibás trafót kicserélte, amiért pénzt nem kért. Önzetlen munkáját, amely 2,5 óra volt ezúton is megköszönjük. Köszönjük édesapjának Vasicza Ferencnek, a Múzeumbaráti Kör tagjának a közreműködő segítséget.
Vasicza Szabolcs további munkájához sok sikert, magánéletéhez sok örömet és boldogságot kívánunk.
Szmolicza József
gyűjteménykezelő
Köszönetnyilvánítás Majer Orsolya vállalkozó részére
Köszönetnyilvánítás
Ezúton is szeretnénk megköszönni Majer Orsolya volt isaszegi lakosnak azt a nagy értékű segítségét, hogy a múzeum állandó kiállításának, időszaki kiállítótér, iroda, adattár-könyvtár, Fotó és textiltár helyiségek ablakaira függönyöket ajándékozott. A kiállításban a műtárgyvédelmi követelményeknek is megfelelő lenvászon anyagból készítette el, horgolt díszítéssel. Sajnos két éve a karnisokat felszereltük, de a függönyök vásárlására nem volt pénzünk. Köszönjük Orsolyának a nagy értékű adományát és munkáját is, hiszen a felajánlott függöny anyagot, méretre kellett vágni, szegélyekkel ellátni, valamint műanyag akasztó sínt varrni rá, stb. A kész függönyöket múzeumunkba személyesen hozta el és ajándékozott még 3 db régi isaszegi családi emlékfotót is az 1920/30-as évekből.
Majer Orsolya további munkájához sok sikert, magánéletéhez sok örömet és boldogságot kívánunk!
Szmolicza József
gyűjteménykezelő
isaszegi Múzeumi Kiállítóhely
Május 1-i ünnepi nyitva tartás
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a Falumúzeum 2024. május 1-én (szerdán) ZÁRVA tart. Május 2-án (csütörtökön) a szokásos rend szerint fogadjuk látogatóinkat!
Meghívó – SZERETJÜK A MADARAKAT -Természetismereti fesztiválra Gödöllőn május 10 – 11-én
Jó szívvel ajánlják mindenki számára a mellékelt programot, a Falumúzeumban egykor működő (1993 – 2006) természetvédő Zöld Szíves Szakkör immáron felnőtt tagjai!
Meghívó az Isaszegi KÉPESségek című Könyvbemutatóra 2024. május 3-án (pénteken) 18:00 órakor a Damjanich János Általános Iskolában
MEGHÍVÓ
„Őrizzük emlékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal üresebb
legyen a múlt, szegényebb a jelen, s kétesebb a jövő.” (Ipolyi Arnold)
Könyvajánló
„Ki ne szeretné nézegetni a családi fényképalbumot? Nagyszülők, nagynénik, unokatestvérek intenek vissza egy-egy képről, miközben a múltba merevedett pillanatokon keresztül történeteket is mesélnek a fotók és a sárgult lapok hátulján lévő feliratok”.
Örömmel ajánlom kedves olvasóink figyelmébe a május 3-án megjelenő hiánypótló kiadványt az IsaszegiKÉPESégek – Pillanatfelvételek a 20. század első feléből című kiadványt. A szerkesztő Eto-Papp Beáta elnök asszony (Csatangoló Hagyományőrző Tánccsoport) munkáját dicséri a kiadvány. Hangyaszorgalommal fogott a feladathoz és széleskörű kutató munkához kezdett. Segítői is akadtak Dr. Székely András Bertalan és felesége Marika Asszony személyében, akik közvetlen munkatársaiként igyekeztek a könyv szerkesztésében közreműködni. Az ügy mellé állt a Települési Értéktár Bizottság, valamint a Falumúzeum is. Valkony Antal tanár úr magángyűjteményéből is kerültek elő felvételek.
Időközben egy felhívás is megfogalmazódott a lakosság felé, hogy akinek van a birtokában régi 1945 előtti családi emlékfotó, esküvők, bálok, színjátszók akkori életéről szóló felvételek azokat bocsássák a szerkesztők rendelkezésére.
A munka során igen sokrétű anyag gyűlt össze, ami a könyvbe nem kerülhetett be, de mivel érdekes volt pl. Isaszeg rovar világáról írt cikk, a múzeumnak továbbította azt Eto-Papp Beáta elnök asszony. Ezúton is megköszönöm azokat az archív isaszegi képeslapokat, amelyeket a könyv megírása során vásárolt a Csatangoló Tánccsoport és a múzeumnak ajánlotta azt fel.
A könyvet lapozva szép lassan ismerjük meg Isaszeg település 1945. előtti virágzó társadalmi, kulturális életét, a mindennapok fáradságos munkás életét. Ismert személyekkel is találkozhatunk, mint pl. Sztrizs József plébános, Marcsányi István kántortanító, Radó Gyuláné tanítónő, Csáky István malomtulajdonos vagy Paulovics Ignác községi főjegyző, de megjelennek a város híres polgárai, is mint pl. Prof. Dr. Sáska László Afrika-kutató, Isaszeg egykori orvosa is.
De az egyszerű emberek hétköznapjai, ünnepnapjai is megelevenednek a könyv lapjain (esküvők, keresztelők, a különböző bálok, színjátszók, a helyi muzsikusok nélkülözhetetlen zenekarai, Vidák, Csámpai, stb.
Ritka, talán először ebben a könyvben látható fotók teszik érdekessé ezt a szép kivitelű kiadványt.
Összességében egy igazi „kultúrkincset” vehet kezébe a kedves olvasó és bízunk benne, hogy folytatása is lesz a most megjelenő Isaszegi Helytörténeti Füzetek I. számának. Jó szívvel ajánlom minden kedves isaszegi lakos figyelmébe. Bízva, abban hogy a családi könyvespolcok legféltettebb „kincsévé” válik.
A 2024. május 3-i Könyvbemutatóra ezúton is szeretettel várunk minden kedves könyvbarátot, a település múltja iránt érdeklődő polgárt!
Szmolicza József
gyűjteménykezelő
Múzeumi Kiállítóhely
NYITVATARTÁSI REND VÁLTOZÁS
Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy a Falumúzeum 2024. április 19-én (pénteken) 9:00 – 12:00 óra között tart Nyitva. Az intézmény délután – technikai okok miatt – ZÁRVA tart. Szíves megértésüket köszönjük!